Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV
842 SZŰCS JENŐ ezekben az 1267 — 69 folyamán kialakuló, szerződésekkel, házassági kapcsolatokkal megerősített kombinációkban. Mindenekelőtt Magyarország, a horvát Tengermellékig kisugárzó befolyásával, belső zavarai ellenére is még mindig tényezőnek számított Velence sakkbantartására: a lagunaváros bármikor tarthatott attól, hogy az Árpád-házhoz húzó dalmáciai városok ellene fordulnak. De közvetetten a Ragusa és Cattaro körüli partvidéket birtokló szerb királyság biztosítására is hasznos volt a magyar kapcsolat: I. Uros szerb királyt éppen ekkor (1268) hajlították a magyar hadak IV. Bélával való megbékélésre, s a szövetség záloga a szerb királyfi, Dragutin István eljegyzése volt az ifjabb magyar király, V. István leányával, Katalinnal. A bolgár cári udvarral pedig, ahol a cárné (II. Laszkarisz Theodor egykori görög császár leánya) a Paleologok elleni revans szószólója volt, a magyar udvar Mária királyné révén volt rokonságban. Másfelől viszont a magyar udvart, kiváltképpen azonban az atyjával is feszültségben élő V. István ifjabb királyt az a remény hajtotta Anjou Károly felé, hogy az új Nápolyszicíliai királyságban szövetségest nyer az osztrák-stájer tartományokat is megszerző II. Ottokár cseh királlyal szemben, s egyszersmind az Anjou-szövetség megerősíti a magyar királyság helyzetét a szentszéknél is. E kölcsönös érdek eredménye volt, hogy az új nápolyi uralkodó szövetségi rendszerét előmozdítani hivatott házassági politikában már a kezdetek idején ott szerepel az Árpád-ház. Anjou Károly öt gyermeke közül négynek a kiházasítása keleti politikáját szolgálta. Beatrixot már a viterboi szerződésben {1267. júl. 7.) az ex-bizánci latin császár, Balduin fiának, Fülöpnek ígérte (eljegyzés 1269 jún.), második fiát, Fülöpöt Achaia hercegének, Vilmosnak a leányával jegyezte el (házasság 1271); ebbe a sorba tartozik az az 1269-ben előkészített és 1270-ben tető alá hozott kettős házassági terv is, amely az Árpád-házzal fűzte össze az Anjou-dinasztiát. Ennek értelmében Károly fiát, Károly salernoi herceget V. István és Kun Erzsébet akkor 11 — 12 éves leányával, Máriával jegyezték el, másfelől Károly legkisebb leánya, Izabella (majdani magyarországi nevén Erzsébet) a magyar ifjabb királyi pár kisebb gyermeke, a későbbi IV. László jegyese lett. E házassági politika révén az Adria keleti partvidékének legnagyobb része, Horvátországtól le egészen Achaia-Morea vidékéig, Anjou Károly szövetségi rendszerébe került, komoly ellensúlyként Velence itteni érdekszférájával, s éllel Bizánccal szemben. Noha a gyermekek még kiskorúak voltak, s egyelőre még csak az eljegyzés következett be, 1270 májusában a kis Mária csakugyan Nápolyba, Izabella pedig az év őszén Budára érkezett; előttük, velük együtt és utánuk az ügy horderejéhez méltóan több követség járta meg az utat Nápoly ós Buda közt.25 Valójában a kapcsolatok kezdete már az 1269. év elé nyúlik. Eredetileg, első feleségének halála (1267. szept. 23.) után maga Károly személyesen tapogatózott az Árpád-háznál. Jelöltje nem más volt, mint a Nyulak szigetének szentéletű szüze, Margit. IV. Béla és Mária királyné szorgalmazták az ügyet, amely azonban Margit ellenállásán meghiúsult. Ez a mozzanat 1267 utolsó hónapjai és 1268 tavasza közé datálható.2 0 Lehet-25 Az Anjouk nápolyi királyságának történetét újabban É. G. Léonard foglalta össze: Les Angevins de Naples. Paris. 1954 (a keleti politikára 103. s köv.). A keleti politika legújabb összefoglalása (a kérdés korábbi irodalmával) L. Boehm: De Karlingis imperátor Karolus, princeps et monarcha totius Europae. Zur Orientpolitik Karls I. von Anjou. Historisches Jahrbuch, 88 (1968), 1 — 35 (az Árpád-házzal való összeköttetésekre kül. 14, 28). — A diplomáciatörténeti háttérre magyar vonatkozásban is máig alapvető R. Sternfeld: Ludwigs des Heiligen Kreuzzug nach Tunis 1270 und die Politik Karls I. von Sizilien (Historisohe Studien, 4). Berlin. 1896, kül. 155 — 163, továbbá Patek F.: i. m. (24. jz.) passim. Patek főként Velence semlegesítését emeli ki a mozgatórugók közül (i. m. 466—484); a szerb, bolgár vonatkozásokra Sternfeld: i. m. 157—158; az Uros elleni háborúra és következményeire Pauler Gy.: II. 347 — 348. 26 Egyedüli forrásunk e téren Margit kanonizációs tanúkihallgatási jegyzőkönyvének (1276) egy vallomása, amelynek hitelét azonban nincs okunk kétségbe vonni. Olim-
