Századok – 1973

Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV

830 SZŰCS JENŐ magáról a személyről és életkörülményeiről azonban továbbra is vajmi kevés bizonyosat tudunk. Nevét legnagyobb valószínűséggel a Bicskétől délre eső egykori Kéza falutól nyerte (Keza, 1339), amely azonban már a XIV. század folyamán elnéptelenedett (terra Keza, 1372), emléke csupán az újabb kori Kinza puszta helynévben maradt meg (egykor Pest, ma Fejér megye). Itt születhetett tehát, a Bászteh vagy Vásztély nemzetség — a Rozgonyi család ősei — birtokán.2 Minthogy a falunév nem szerepel valamely nemesi család névadójaként, sőt úgy látszik, elnéptelenedése előtt is e Kéza egészében az említett nemzetség földesúri birtoka volt, az író családját a kutatók már régóta teljes joggal sejtik e nemzetség függő népelemei közt. Mindazonáltal, pusztán abból a tényből, hogy Kézai mester a szolgaság eredetének és általában a conditionarius csoportoknak külön értekezést szentel, még éppen nem következik, hogy „félszabad vagy szolgarendű családból" származott;3

annyi azonban szinte bizonyos, hogy nem volt nemesi eredetű. Hogy családja, sőt bizonnyal ő maga is eredetileg a Rajnáldfiak szolgálatában állt, alkalmasint familiárisa volt, azt tudvalevőleg Kézai el is árulja művében. Amidőn a dürnkruti csata (1278) elbeszélésében a magyar oldalon, a király mellett „számtalanul, mint az ég csillagai" ott küzdők közt egyedül e nemzetség tagjait, Rajnáldot és testvéreit nevezi néven, kiemelve még azt is, hogy az előbbi tartotta a király zászlaját (c. 74), tulajdonképpen hajdani dominusai iránt rója le irodalmi formában háláját. Némileg ahhoz hasonlatosan, ahogy szülőföldjének is irodalmi emléket állít, amikor a hunok első csatáit ott játszatja le szülőfalujától néhány órai járóföldnyire, ahol egy-egy jól ismert római rommező, útmenti oszlop, hajdani kelta sírdombok látványa nyomán már régóta kialakult benne módszertani előfeltétele — s nemcsak Kézai esetében — abban áll, hogy a krónikakutatás legnyomósabb érveit és sarktételeit, módszeres bizonyító eljárásait és a belőlük fakadó szilárd következtetéseket sorra-rendre megkerüli (vagy „megcáfoltalak" jelenti ki, anélkül hogy megcáfolná azokat), másik előfeltétele pedig abban rejlik, hogy magukról a m five к r ő 1, azoknak lényegi tartalmáról és célzatairól jóformán tudomást sem vesz, ő csak szövegrészleteket lát ós összefüggéseikből önkényesen kiragadott, s ily módon védtelenül izolálttá vált adatszerű részelem eket, majd ezekből a mozaikdarabkákból (a szétszedett művek egyéb lényeges alkotóelemeit félretolva) összerakosgat egy bencés fogantatású magyarországi krónikairodalmat. Minthogy a középkori történetírás sztereotípiáinak tárháza tágas, s a kornak ekkor még csaknem kizárólagos egyházi műveltségén belül a „bencés" szféra nem különül el éles kontúrokkal (ahogy egyébként másfelől a bencés élet sem különül el éles kontúrokkal a „világi" szférától), továbbá a bencés rend, s maga Pannonhalma éppen eléggé fontos tényező Magyarországon ahhoz, hogy valamilyen vonatkozásban jelen legyen az írott művekben : csak türelem kérdése — már amennyiben az említett két előfeltétel megvan —, hogy csakugyan „létrejöjjön" egy elképzelt bencés krónikairodalom. Aminek valójában természetesen éppen az ellenkezője szorulna történeti magyarázatra, nevezetesen az, hogy miért nem alakult ki ilyen (szemben pl. a Párizs melletti St. Denis szerepével és más példákkal), s a történetírás műhelyévé Magyarországon kezdettől fogva miért a királyi udvar vált, művelői pedig a XIV. század első évtizedeiig egytől-egyig miért a világi papságból kerültek ki, hogy rövid és jelentéktelen közjáték (budai minoriták) után a XV. században már szuverén módon a deák műveltségű kancelláriai emberek és humanisták vegyék kezükbe az ügyet ? — Csóka J. L. feltételezései a hun történet és Kézai vonatkozásában fejtegetéseinknek nemcsak szövegkritikai és filológiai, hanem eszmetörténeti konzekvenciái miatt is tárgvtalanná válnak. 2 Csánki D. : Kéza. Századok 37 (1903), 886 — 890. — Jóval kevesebb érv szól a Zemplén megyei — ugyancsak eltűnt — Kéza mellett, ahol Domanovszky S. kereste az író szülőhelyét (Károlyi Ekv. 127 — 132). 3 Csánki: i. m. 890; Domanovszky: Kézai, 149. — E kérdésre még visszatérünk.