Századok – 1973
Folyóiratszemle - Schmid Georg E.: A Coolidge-misszió Ausztriában 1919-ben 798/III
FOLYŐIRATSZEMT.E 799 Lansing amerikai külügyminiszter azonban hamarosan belátta, hogy lehetetlen az Osztrák-Magyar Monarchia átalakítása olyan nagyhatalommá, amelyik ellensúlyozni tudná Németország politikai befolyását Európában. Reálisabbnak tartotta az amerikai politikus az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztását és olyan kis, szláv orientációjú, nemzeti államok kialakítását, amelyek megfelelően tudnák ellensúlyozni a meggyengült Oroszország helyett Németország befolyását. Elképzelését már 1917 októberében kifejtette, ellentétben Wilson elnökkel, aki ekkor az Osztrák-Magyar Monarchia régi formában való fenntartása mellett lépett fel; alapmotívumuk, az európai német hegemóniától való félelem azonban közös volt. Wilson 14 pontja még a Monarchia fenntartásából indult ki, a Sixtus-affér és Breszt-Litovszk után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Bécs függősége Berlintől egyre csak nő, megvalósíthatatlan Bécs elválasztása Berlintől különbéke útján. így Lansing koncepciója — az önálló nemzeti államok kialakításának elősegítése az Osztrák-Magyar Monarchia területén — került előtérbe. Az új politika kialakításához szükség volt a Habsburg-Monarchia helyzetének alapos megismerésére, ezért az amerikai kormány diplomatákból, katonatisztekből és egyes esetekben tudósokból álló missziók kiküldését határozta el a Habsburg-birodalom területén megalakuló új nemzeti államokba. Ezt szükségessé tette az is, hogy az antant politikusok — nem minden célzat nélkül — igen gyakran téves információkat szolgáltattak az amerikai vezetőknek. Az osztrák-magyar területre C. Coolidge vezetésével küldtek missziót. Coolidge — a Harvard egyetem történész professzora — hosszú évek óta foglalkozott kelet-európai kérdésekkel és igen sok befolyásos ismerőse, barátja is volt Európában. 1918 utolsó napjaiban kapta a megbízást, amely igen komoly diplomáciai érzéket kívánt, hiszen feladata nem volt pontosan körülhatárolva. Megbízó levele megfigyelési munkáról ír, de a valóságban igen fontos tárgyalásokat is folytatott. Először Svájcban próbált kapcsolatokat keresni, itt találkozott többek között Victor Adlerrel is. Már első beszámolójában rámutatott arra, hogy csak két módot lát Ausztria helyzetének rendezésére: a Németországhoz való csatlakozást, vagy egy dunai föderáció kialakítását. Arra is utalt azonban Coolidge, hogy az osztrákok tudják: Németországhoz csatlakozásuk esetén Franciaország még kíméletlenebből járna el velük szemben. Az amerikai megbízott és kísérete 1919 január elején érkezett Bécsbe. Noha Coolidge el akarta kerülni azt a látszatot, mintha missziójának diplomáciai jellege és döntési jogköre lenne, az osztrák közvélemény mégis igen sokat várt tőle. A misszió osztrák-párti befolyását elősegítette maga az a tény, hogy székhelyük Bécsben volt és az osztrák külügyminisztérium tájékoztatta őket a folyó eseményekről. Coolidge a tendenciózus információkat személyes megbízottak különböző területekre küldésével próbálta ellensúlyozni, bár ő maga személyes rokonszenvet érzett Ausztria iránt, elítélte azt az álláspontot, amely szerint a Monarchia kezdettől fogva életképtelen államalakulat volt. Ausztriában a valóságosnál nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a Coolidge-missziónak, ezért a baráti rokonszenvvel tárgyaló misszió után igen nagy kiábrándulást jelentettek a párizsi békekonferencia Ausztriát sújtó döntései. A Coolidge-misszió legfontosabb akciója a karintiai határviszályokba való, hatáskörén messze túlmenő beavatkozása volt. Az 1918 novemberi fegyverszünet ugyanis nem rendezte a Nómetausztria és a délszláv állam határán elhelyezkedő Karintia helyzetét, és ezért ezen a területen fegyveres összecsapások folytak. Coolidge személyes képviselőjét, Miles hadnagyot küldte a helyszínre, akinek sikerült elérnie a fegyveres harc felfüggesztését ós megkezdődtek a béketárgyalások az érdekelt osztrák és jugoszláv hatóságok között. A tanácskozás részvevői egyhangúan alávetették magukat a Coolidge-misszió képviselője által hozandó — a párizsi békekonferencia végleges határozatáig érvényes — ideiglenes döntésnek.
