Századok – 1973

Történeti irodalom - Tolna megyei helytörténeti füzetek 2. sz. (Ism. Tóth Tibor) 784/III

784 TÖRTÉNETI IRODALOM 784 TOLNA MEGYEI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK. 2. SZÁM (Szekszárd, Tolna megyei Levéltár. 1970) Egy előadás, négy korreferátum és öt hozzászólás, illetve az ezek összességeként létrehozott kiadvány jelzi ismét az érdeklődőknek, hogy a Tolna megyében pár éve fellendülő helytörténeti munka nem esetszerű, hanem az egyre szélesebbé váló kutatógárda törekvéseinek és a helyi szervek ezirányú igényeinek szerencsés találkozása folytán a táj szellemi arculatának egyre állandóbb vonásává vált. Örvendetes, hogy a korábban főként a nevezetes évfordulókhoz kötött, szinte hullámmozgásszerű helytörténeti munkák helyét másutt is, Tolnában is a szűkebb haza megismerésére irányuló, a műkedvelő honismereti gyűjtögetésen túlmutató, rendszeres kutatások váltották fel úgy, hogy egyúttal mód nyílik a feltárt anyagok helyi publikációs „hasznosítására" is. A jelen kötet, egy sorozat második tagjaként, olyan hosszabb-rövidebb írásokat foglal magába, melyek a reformkor történetéhez kapcsolódóan, a kiegészítés és az árnyalás igényével folytatott helytörténeti kutatásokat vannak hivatva demonstrálni. A referátumot, melyhez a tanácskozás egész munkája kapcsolódott, Bánkuti Imre készítette „Reform, forradalom és nemzeti függetlenség (Társadalmi formaváltás és feudális társadalmi osztályok a reformkorban 1825—1848)" címmel. Az előadás öt csomópont, szerkezetileg öt fejezetcím köré csoportosítva mondanivalóit, keresi a választ a korszak eldöntendőnek ítélt kérdésére, melynek lényegét utolsó fejezetének címe: a „Reform vagy forradalom" alternatív szembeállítása jelzi. A fejtegetés abból a közismert tényből indul ki, hogy a francia háborúkat követő másfél évtized nyilvánvalóvá, ha nem is közismertté tette a feudális termelési mód válságát. A korszerűtlenül gazdálkodó nagybirtoknak a belső, a birodalmi és a külföldi piacok hiányosságaival ós adottságaival meghatározott, az elvárt értókesülés szintjén jelentkező termelési problémái, a hiteljog — és nem hitelválság — következményeként is jelentkező extenzív termelésbővítési tendenciák, a határokon belüli és kívüli nemzeti fejlődés jelei és várható — előre csak kevesek által látható — eredményei azok az összetevők, amelyek az előadásban is körvonalazott válság alapjául szolgáltak. Nem kétséges, hogy ezek az ellentmondások a feudális viszonyok talaján többé nem voltak megoldhatóak. Viszont az is kétségtelen, hogy ezek az ellentmondások a 30-as években még korántsem váltak annyira élessé, hogy — a szerző szavaival élve — „objektív forradalmi válság" alakuljon ki. A referátumnak ezzel a megállapításával függ aztán össze, hogy némi következetlenséggel a reformkor történetét, igazodva a kronológikus rendhez, egyrészt zárt folyamatként fogja fel, másrészt pedig ugyanakkor a fenti alternatívát, annak tényleges jelentkezését legalább egy évtizeddel megelőző időszakban is már felfedezni véli. A szembenállásnak ebből a korai kiéleződéséből következik, hogy némi túlzással — a polgári fejlődés kérdése totális jelentkezésének a hiánya egyúttal az átalakulás igényének a hiányával válik ekvivalenssé. Ezért éri az elmarasztalás Széchenyit, mert „tulajdonképpen csak agrárkapitalizmust akart" (22. 1.), illetve jelenik meg előttünk a köznemesi nacionalizmus, eszközként „a haladás, a polgári átalakulás egyes radikálisabb kérdéseinek elodázására, eltakarására" (26. 1.). A referátum gerincét alkotja a második fejezet, amely „A válság és a magyar társadalom" címet viseli. Az itt következő oldalakon a szerző a korabeli magyar társadalom vertikális képét megrajzolva foglalja össze azokat a jellemzőket, amelyek az egyes csoportok helyzetét meghatározzák. A kép, amelyet a szerző alkot, jól mutatja az egyes társadalmi rétegeknek a polgári haladás megvalósításában való érdekeltségüktől függő magatartását. Néhány részlet azonban így sem eléggé tisztázott. Az arisztokrácia és a főpapság álláspontjának alapját pl. aligha lehetne leszűkíteni a birtokaikon folyó racio-