Századok – 1973
Történeti irodalom - Laczkó István: A magyar munkás- és társadalombiztosítás története (Ism. L. Benke Zsófia) 774/III
774 TÖRTÉNETI IRODALOM 774 Érdekes statisztikát közöl a szerző a 28 perbefogott szocialista vezető szociális származásáról és nemzetiségéről. Eszerint többségük a jólszituált kisipari vagy gyáripari szakmunkássághoz tartozott és jelentős volt köztük az értelmiségiek száma is. Figyelmet érdemel a szerzőnek az a megállapítása is, hogy a külföldről bevándorolt munkások aránya közöttük viszonylag alacsony; többségük magyarországi születésű német munkás volt (közülük heten nem ismerték a magyar nyelvet, három fogoly viszont nem tudott németül). Nem kevésbé fontos az a megállapítás sem, hogy a perbefogottak túlnyomó többsége 30 éven aluli fiatalember volt, akik nem tartoztak az 1848—1849-es forradalom és nemzeti szabadságharc részvevői közé, új generáció tagjai voltak. A statisztikán túl a szerző jólsikerült portrékat is fest a per vádlottairől: Politzer Zsigmondról, Ihrlinger Antalról, Farkas Károlyról, Essl Andrásról, Külföldi Viktorról, Rauchmaul Károlyról stb. Különösen szerencsés a könyv epilógusa, amelyben a szerző megrajzolja a per részvevőinek további életútját is. (Csupán Szvoboda Lajos alakjával, szereplésével szemben tűnik a szerző az indokoltnál szigorúbbnak: nála nem a mozgalomhoz kapcsoló elemeket, hanem az elválasztó mozzanatokat hangsúlyozza.) A „hűtlenségi pert" azzal a szándékkal indították a hatóságok, hogy már a kezdet kezdetén megszakítsák a magyarországi munkásságnak a nemzetközi szocialista munkásmozgalomhoz, az I. Internacionáléhoz fűződő kapcsolatait. Hogy ez a terv mennyire irreális volt, azt a legjobban az mutatja, hogy alig néhány hónappal a per lezajlása után Farkas Károly már részt vett az Internacionálé genfi kongresszusán, 1873 januárjában pedig kiadták a magyarországi szocialista munkásmozgalom lapját, a Munkás Heti Krónikát („Arbeiter Wochen Chronik"), amely Népszava néven — legrégebben fennálló lapunkként — ma is megjelenik. A minden részletében finoman kimunkált művet a szerző nem terheli meg a történettudomány bizonyítási eljárásának „nehéztüzérségével": nagy jegyzetapparátust, bonyolult forráskritikai levezetéseket nem alkalmaz. Ezt nyilván kizárta annak a népszerű kiadványsorozatnak a jellege, amelynek keretében a könyv megjelent. De minden sora bizonyítja, hogy ezt a munkát a szerző elvégezte, hogy a népszerű — drámaian megkomponált és igen olvasmányosan megírt — munka mögött ott rejlik a magas színvonalú, tudományos kutató munkaaranyfedezete. Mucsi FERENC LACZKÓ ISTVÁN: A MAGYAR MUNKÁS- ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS TÖRTÉNETE (Budapest, Táncsics Kiadó. 1968. 186 1.) A társadalombiztosítás szerteágazó rendszeréről egységes áttekinthető képet adni igen nehéz feladat. Ennek egyes, vékony szálai még a középkor végéig nyúlnak vissza, mások megszakad va és újra fonódva a XIX. században megerősödő bérmunkásság spontán kezdeményezéseit idézik. Az 1884-es ipartörvény és főleg az azt sűrűn követő törvényes intézkedések a biztosítást az állami jogalkotás egyik legkomplikáltabb ágazatává tették. Az idevonatkozó törvények és rendeletek útvesztőjében a jogász sem igazodik el könnyűszerrel, ugyanakkor a biztosítás történetének feldolgozása legalább annyira a történész, mint a jogász feladata. A munkabérből élő dolgozó ember életnívójának helyes értékeléséhez feltétlenül hozzátartozik annak a fontos körülménynek feltárása, hogy mi lesz a sorsa, ha a munkából időszakosan vagy véglegesen kiesik, részesül-e és ha igen, milyen segítségben részesül
