Századok – 1973

Történeti irodalom - Fox K. A. lásd Ezekiel M. - Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása (Ism. Kubinyi András) 753/III

756 TÖRTÉNETI IRODALOM 756 ságot viselt (azaz az első csoporthoz tartozott). Éppen ezért az egyetlen helyes módszert követte Fügedi, amikor a méltóságviselők listáját összeállítva dolgozta fel családjaik történetét. Egy-két családot leszámítva (pl. a Megyesalljai Mórócz), akikből a korszak folyamán nem neveztek ki bárót, ilyenformán teljes az arisztokrácia család jegyzéke. Ez érthető is, mert az uralkodók egyrészt a nagybirtokosokból válogatták ki a méltóságviselőket, és ha olykor mégis neveztek ki „homo novus"-t, az méltóságviselése idején nagybirtokos lett. Itt csak annyiban lett volna finomításra alkalom, hogy, noha a királyi oklevelek méltóságsorában végig szerepelnek, egyes határvidéki bánokat (pl. a Szörényit) a XV. század második felétől már nem tekintették annak, csak ha olyan családból származott. (Vö. Engel Pál, 294 — 295.) Másrészt a szókelyispán végig, a főkincstartó az 1460-as évek elejéig bárónak számított. Úgy látszik, hogy a főkamarásmester (magister cubiculariorum) sem csak a Jagelló-korban lett báró, bár a móltóságsorokba csak akkor kerül. Ez a finomítás talán lehetőséget nyújtott volna a bárók áthelyezéséről, és ennek alapján a királyi politikáról írt — különben kitűnő — részek csekély pontosítására is. Fügedi ugyanis a méltóságsorokban szereplő bárói méltóságokat kormányzati, bírói és udvari csoportokra osztja, és részletesen elemzi a királyok áthelyezési, előléptetési rendszerét. így sikerült egymástól megkülönböztetnie Zsigmond és Mátyás politikáját. Mátyás politikájának legfőbb jellemzőjét abban látja, hogy nagy számban jelennek meg új családok a bárói tisztségekben, akiket főképpen a Hunyadi-ház rokonságából, volt familiárisaiból és hivatalnokaiból toborzott. Háttérbe szorította a régi családok tagjait is. Helyesen mutat rá a szerző, hogy ez a politika nem volt mentes ellentmondásoktól, mert egyrészt óriási hatalmat öszpontosított egy ember kezében (pl. Zápolyai Imre), és újonnan felemelkedetteknek nem volt kiterjedt és befolyásos rokonságuk. Másik megjegyzését, hogy a bárói méltóság és a nagybirtok közötti egység uralma alatt megbomlott, Engel kutatásai alapján meg kell kérdőjelezni. Engel adatai alapján világosan látszik, hogy az újonnan kinevezett bárók egy-két kivételtől eltekintve a királytól megfelelő birtokadományban részesültek. Fügedit nyilván a szörényi és jajcai bánok valóban kimutatható viszonylagos szegénysége vezette félre. Ez utóbbiakat azonban — mint arra fent utaltunk — ekkor már általában nem számították az arisztokráciához. Még egy megjegyzés: meg kellene Mátyás 1464 (a koronázása) előtt és után folytatott politikáját különböztetni. 1464 előtt ugyanis — akár már V. László — a király arra kényszerült, hogy néhány igen hatalmas báró köznemesi familiárisait emelje bárói méltóságra. Ezek aztán legkésőbb 1464 után — addig élvezett magnificus címűket elvesztve — visszatértek uruk famíliájába. így pl. Buzlai László, Dombai Miklós és Nagy völgyi László Újlaki Miklós famíliájába tértek vissza, várnagyként (Dl. 17162,33432, Engel Pál 295). Végül utalnunk kell arra is, hogy noha az arisztokrácia két csoportja a nagybirtok öröklődése következtében részben már a XV. század elején egy nem teljesen zárt születési arisztokráciának felelt meg, ennek jogi megalapozása irányában az első lépések ugyancsak Mátyás uralkodása idején következtek be. Ő alatta kezd terjedni a vörös viaszpecsét használata, mint a születési arisztokrácia jellegzetessége. 1483-ban a Bánffyaknak adja meg a szabad és örökös ispánok mintájára a vörös viaszpecséttel való pecsételós jogát, majd 1487-ben a Gerébeknek (Dl. 33437, Schiller Bódog: Az örökös főrendiség, 223 — 234). Később ez már az öröklődő báróság és nem az örökös ispánság jelképe lett, legalább is II. Ulászló alatt. Ugyancsak II. Ulászló kodifikálta - mint arra már utaltunk — a már szinte hagyományos katonai kiváltságokat is. Fügedi teljesen újszerű kérdésfeltevéssel hiteles és a további kutatás számára igen nagy horderejű képet adott az arisztokrácia társadalmi tudatáról, ós ennek megjelenési formájáról, az arisztokraták családi politikájáról. Ez is meghatározta az arisztokrácia összetételét, a réteg nyílt vagy zárt voltát. Legfőbb törekvésük a családnak fiágon