Századok – 1973

Történeti irodalom - Fox K. A. lásd Ezekiel M. - Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása (Ism. Kubinyi András) 753/III

TÖRTÉNETI IRODALOM 753 FÜGEDI ERIK: A 15. SZÁZADI MAGYAR ARISZTOKRÁCIA MOBILITÁSA (Budapest, Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára — Magyar Országos Levéltár, 1970. 234 1. Történeti Statisztikai Kötetek) Középkori társadalomtörténetírásunknak az utóbbi években megjelent talán egyik legjelentősebb alkotását írta meg Fügedi Erik a XV. századi magyar arisztokráciával kapcsolatban. A könyv címe kevesebbet mond tartalmánál: a XIV. ( !) és XV. századi magyar uralkodó osztály vezető rétege személyi összetételének változásán kívül megismerhetjük politikai szerepüket, a királyi politikát, de a főúri családok saját tudatát, családi politikájukat is. A szerző a középkori magyar uralkodó osztályt négy csoportra osztja, amelyből a két felsőt számítja az arisztokráciához. Szerinte az arisztokrácia gazdaságilag a nagybirtokosokat, politikailag a királyi tanács tagjait foglalta magába és két rétegre oszlott: a magnificus-nak nevezett bárók a méltóságviselők, míg az egregius-nak címzett proceres (előkelők) a volt méltóságviselők és az ispánok. Az uralkodó osztály harmadik csoportjának a „várnagyok" elnevezést adja Fügedi, szerinte ide tartoznak a politikai értelemben vett középréteg képviselői, a nagy uradalmak kormányzói, olyan nemesek, akik kisebb területen — egy megyén belül — játszottak fontos szerepet. Ilyen egy megyében legfeljebb 2 — 3 akadt. A legalsó csoport a tulajdonképpeni köznemesség. A két utolsó csoport tagjai egyszerű nobilis-ek, címzésük nobilis vir. Bár nemesi társadalmi csoportot hármat idéz: barones, proceres, nobiles, és ennek háromféle címzés: magnifici, egregii és nobiles viri felel meg, a négyes beosztást azon királyi parancslevelek alapján állítja fel, amelyek a főpapokhoz, bárókhoz, várnagyokhoz és nemesekhez szólnak. Problematikusnak ebben elsősorban a parancslevelekre való hivatkozást érzem. Ezek ugyanis közigazgatási vagy bírói hatóságokhoz szóltak, és az elnevezéseket formulaszerűen alkalmazták, úgy, hogy egyetlenegy, az oklevélben foglalt ügyben intézkedni jogosult személy vagy hatóság (pl. még a falusi előljáró) se maradjon ki. A formulák kialakulását sajnos nem vizsgálták, úgy tűnik azonban, hogy a castellanus akkor tűnik fel, amikor Károly Róbert a királyi birtokok szervezetét megreformálva váruradalmakat szervezett. A várnagyok a formula kialakulása idején nyilvánvalóan a királyi várnagyok, hiszen a formulákban az officialisok is előfordulnak, pedig ezek közé tartoznak a földesurak várnagyai. A Fügedi által idézett (30.1. 32. j.) két Zsigmond-kori adatnak hasonló ügyekben, és a várnagyokat említve, már a XIV. sz. első feléből vannak megfelelői (pl. 1339, Anjoukori Okmánytár III. 584 stb.). Ilyenformán nem tudok hinni egy külön „várnagyi" réteg létezésében. Mint láttuk, Fügedi a harmadik, „várnagyi" csoport tagjairól azt állította, hogy megyénként csak ketten-hárman tartoztak ide (9—11. 1.). Az idézett XVI. század eleji forrás valóban említ egy olyan nemesi réteget, amelynek tagjai megyénként ketten-hárman voltak, de azt is megmondja, hogy ezek az „előkelők" (proceres), akiknek címzése „egregius" (Egyetemi Kvt. Kézirattár, Litt, et ер. őrig. 32). Ezeket azonban Fügedi az arisztokrácia második csoportjának tartotta. Hogy az előkelők valóban a megyei vezetőréteggel, a bárók vezető familiárisaival és nem pedig az arisztokráciával azonosak, azt egy 1526-os oklevél is igazolja (01. Ft. Bártfa város lt. 5518. sz.). A kérdés megoldásának kulcsa az egregius címzés jelentésében keresendő. Az előkelőknek kétség kívül ez a címzés járt. A szerző azért tartja az arisztokrácia címének, mivel számtalan adat bizonyítja, hogy kétségtelenül arisztokráciához tartozó családok olyan, a királyi tanácsban is szerepet játszó tagjait, addig, amíg bárói tisztséget nem nyernek el, egregiusnak címeznek, míg báróságuk után már magnificusok. Csakhogy