Századok – 1973

Történeti irodalom - L. Nagy Zsuzsa: A budapesti liberális ellenzék 1919–1944 (Ism. Stier Miklós) 750/III

750 TÖRTÉNETI IRODALOM 750 Egyfelől tiszteletreméltóan széles forrásbázisra támaszkodva igyekszik — többnyire teljes sikerrel — reális képet adni az adott objektív viszonyokról, másfelől azonban igyekszik mindenáron kifejezésre juttatni a pártnak az adott időben tett, szinte minden lépésével szemben bíráló, egyet-nem értő állásfoglalását is. „Kettős könyvelés" alakul így ki, s több esetben ellentmondásos értékelések az egyes konkrét kérdésekben. Nem megnyugtató véleményünk szerint az az értékelés amelyben egyfelől nyomatékos hangsúlyt kap, hogy a nehéz helyzetben nem volt kilátás forradalmi politikára, másfelöl pedig a forradalmi, lenini elvi alapról kéri számon a bolsevik magatartás kritériumait.Ugy érezzük, egyértelműbb tanulságokat is levonhatunk a két világháború közötti magyar szociáldemokrácia politikájáról. Kétségtelen, hogy 1919 után a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezető teoretikusai és politikai gyakorlatának irányító alakjai elméleti munkásságukban és politikai tevékenységükben a korszak nemzetközi munkásmozgalmában már kikristályosodott, sőt a magyar munkásmozgalomban — ha rövid időre is és számos hibával is, de — egyszer már uralkodóvá vált forradalmi ideológiától és politikától, a marxi tanításokat forradalmi szellemben továbbfejlesztő leninizmustól eltávolodtak, sőt az egyik alapvető kérdésben: a proletárforradalom és a proletárdiktatúra kérdésében szembe is kerültek azzal. Az MSzDP antileninista irányvonalát nem tagadva, azt is szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy ez a párt volt mégiscsak az egyetlen legális munkáspárt a korszakban. Mégiscsak ez a párt képviselte egyedülállóan nagy tömegbefolyással, szervezett munkások tízezreivel a marxista gondolatot, a szocializmus gondolatát. Az adott korszakban — sajnos — nem a kommunista mozgalom — szociáldemokrata mozgalom alternatívája adatott meg a magyar munkástömegak előtt, hanem sok kín, keserv, megaláztatottság, üldöztetés mellett reálisan az óppenhogy csak a létéért, fennmaradásáért küszködő szociáldemokrata párt, s a másik oldalon: a keresztény -nemzeti Magyarország polgári, jobb- és szélsőjobboldali szervezetei, pártjai. Maga a szerző mutatja be — egyébként ragyogó elemzések révén —, hogy az általa vizsgált rövid időszakban is hányszor fenyegette a pártot a felszámolás veszélye, a likvidálás réme is. Ugy véljük tehát, hogy kritikai szemléletünkben soha sem az elvont, csak elméletileg helyes és kívánatos, steril, éterien tiszta képletekből kell kiindulnunk, hanem messzemenően az adott valóság talajáról, a korszakban magában reális viszonyok és lehetőségek szintjéről. A valós viszonyokból magukból, belülről, immanens módon kell megítélnünk az ábrázolt jelenségek értékét, pozitív vagy negatív voltát. STIER MIKLÓS L. NAGY ZSUZSA: A BUDAPESTI LIBERÁLIS ELLENZÉK 1919—1944 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1972 177 1. Értekezések a történeti] tudományok köréből. Űj sorozat 59.) Első ízben vehet kézbe az olvasó olyan mai, modern történeti munkát, amelyik a budapesti liberális ellenzék két világháború közötti történetével foglalkozik. A szerző figyelme elsősorban a fővárosi politikai élethez kapcsolódó kérdésekre terjed ki, számos utalásával azonban, a vizsgált jelenségek egyfajta komplexebb — az országos történethez is kapcsolódó szálainak — feltárásával jelentősen hozzájárul a két világháború közötti belpolitika-történet sokoldalúbb megvilágításához is. Színes leírást ad az ellenzéki pártokról; jó érzékkel felvillantott képek — a demokrata körökben és a szabadelvű klubokban, a különféle társadalmi szervezetekben folyó politikai ós köz-