Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - I. 569/III
TANULMÁNYOK Szűcs Jenő: Társadalomelmélet, politikai teória és történetszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumaban (ELSŐ RÉSZ) Bevezetés A magyar krónikairodalom első századainak közismert adottsága — s vizsgálatának bizonyos értelemben tehertétele —, hogy elsődleges szövegkritikai és filológiai problémák megoldása nélkül a művek tartalmi vonatkozásaihoz ьет lehet megnyugtató módon közelebb férkőzni. Tehertételről annyiban beszélhetünk, amennyiben a szövegek szétválasztásának, filiációs viszonyaik, keletkezési idejük vagy szerzőjük megállapításának komplex műveletében benne rejlik egyfajta nehézkedés, hogy maga a művelet hovatovább valami bonyolult, ám már-már öncélú rejtvényfejtéssé váljék, amelyben immár csak szövegek állnak szemben szövegekkel, s nem művek az őket létrehozó társadalmi közeggel; más szóval, a szöveg mintegy elfedi a művet. Korai lenne a krónikaproblémák e nehézkedéséről múlt időben beszélni. Szerencsére a kutatásban évtizedek óta benne rejlik egy más irányú gravitáció is, amelyet követve a kutatók egy része magát a mikrofilológiai vizsgálódást is úgy fogja fel, mint amely nem végcél (s végképp nem öncél), hanem eszköz a tulajdonképpeni cél eléréséhez: a művek belső eszmei szerkezetének és a társadalmi valósággal való funkcionális viszonyuknak feltárásához. Ilyen értelemben az említett adottság már nem tehertétel, sőt akár előnynek is felfogható, hiszen szinte kikényszeríti olyan vonatkozások elemzését, amelyek „tisztább" szöveghagyomány esetén talán észrevétlen maradnának. Aligha szorul bővebb taglalásra, hol húzódik Kézai Simon mester 1282— 1285 közt írt Gesta Hипдагогита, mögött ama bizonyos mélyebb szint, amelyet a mű belső tartalmára (s nem csupán a „szövegre") koncentráló kutatás már eddig is feltérképezett, — hol a részleteket illetően is, hol csak kontúrjaiban. A hun történet sajátos konstrukciója (amiről itt elsődlegesen szó van) nemcsak a „hun—magyar" történelem újszerű — sa XIX. századig mintegy kánoni érvényű — szemléleti keretének ama jellegzetes formális szerkezeti kettős tagolását alapozta meg, amely krónikairodalmunkban már a címekben is kifejezésre jut,1 hanem a késő-középkori és kora-újkori történeti tudat s politikai 1 Kézai Gesíájában: Hunnorum gesta (ill. e „könyv" explicitjében liber primus de introitu) és Secundus liber de reditu; a XIV. századi krónikaszerkesztményt fenntartó kéziratokban: Prima cronica (prima pars cronice, de prima origine stb.) Hungarorum és Secunda cronica (secunda pars cronice, de secundo ingressu stb.). Scriptores rerum Hungaricarum . . . Ed. E. Szentpétery. Bp. 1937. [a továbbiakban: SRH] I. 142, 164; 243, 283. — Hogy az első „könyv" vagy „krónika", a hun történet egészében konstrukció, tehát még alapelemeiben sem nyúlik vissza valóságos, ősi történeti hagyományra, az irodalomban évtizedek óta eldöntöttnek tekinthető. Erre nézve összefoglalóan (a kérdés korábbi irodalmával) Györffy Gy. : Krónikáink és a magyar őstörténet. Bp. 1948 [a továbbiakban: Krónikáink] 126—161.
