Századok – 1973
Krónika - Nemzetközi tudományos ülésszak a XVI–XVII. századi közép-kelet-európai parasztmozgalmak történetéről (Búza János–Gyimesi Sándor) 527/II
KRÓNIKA 539 hogy Dózsa nem az események sodrában vált forradalmi vezérré, hanem egy, a parasztháborút tudatosan előkészítő konspiráció részese volt. E konspiráció magyarázná a felkelés egyidejű kirobbanását különböző helyeken, összehangoltságát stb. Szakály Ferenc hozzászólásában méltatta Szűcs Jenő eredményeit, hangoztatva különböző tényezők — új forráslelet, széleskörű kutatások stb. — találkozását benne a kutatói ambícióval. Ugyanakkor kifejezést adott bizonyos kételyeknek is arra vonatkozóan, hogy az ideológia tömegszerepét nem becsüljük-e túl, nem veri-e vissza kutatásaink sugárkévéjót egy tudatos „értelmiségi" réteg, elfödve ezzel a tömegek ösztönösségét. Ezzel kapcsolatban utalt a katonáskodó parasztok hazatudatának szűkösségére, úgyszólván hiányára, törekvéseik, céljaik konkrét helyhez és tárgyhoz kötöttségére, minden távolabbi összefüggés, szélesebb eszmei szemhatár nélkül. Vargyas Lajos a XIV—XV. századi balladákban megnyilvánuló társadalmi feszültség és felemelkedés-igény mibenlétét elemezte. Rámutatott, hogy a XIII—XIV. század fordulóján megjelenő ballada a megelőző hősepikához képest új témákat hozott, s azéletet, az emberi megélhetést, az emberek közötti viszonyokból fakadó összeütközéseket állítja a középpontba. E témában egyrészt a társadalom fölfelé törekvése fejeződik ki, másrészt a népnek a társadalmi helyzetről vallott ítélete, amely a gazdagot bűnösnek állítja be a szegénnyel szemben, megszégyeníti a gazdagsághoz ragaszkodást, megfogalmazza a szegény diadalát stb. A feltörekvő igény, valamint az osztálykülönbség és a gazdasági különbségek elítélése az a jellegzetes ideológiai vonás, ami ezt a költészetet összekapcsolja azzal a forradalmi magatartással, ami végül a Dózsa-parasztháború kitöréséhez vezetett. I * A gazdaság- és társadalomtörténeti szekció munkájának középpontjában a magyarországi, valamint a közép-kelet-európai parasztmozgalmak problematikája és a második jobbágyság térfoglalásának változatos útja állt. Pach Zsigmond Pál akadémikus tartotta a szekció főreferátumát „Az 1514. évi parasztfelkelés és a »második jobbágyság«" címen. Előadásában — amely a XV. század második fele, XVI. század eleje magyarországi agrárfejlődésének főbb mozzanatait foglalta magában — arra a kérdésre keresett választ, hogy „Hozzájárultak-e már a »második jobbágyság« irányába mutató tendenciák az 1514. évi parasztfelkelés előzményeihez." A XIV—XV. század folyamán Magyarországon is kialakultak a mezőgazdasági árutermelés feltételei, amelyen belül a paraszti árutermelés vált meghatározóvá. Források tömegéből bontakozik ki előttünk a paraszti árutermelés sokszínűsége a XV. század második felére. Élőállat, bor, gabona képezték a legfontosabb kereskedelmi cikkeket. Királyi oltalomlevelek tanúskodnak a mezővárosi, falusi parasztok piaci tevékenységéről. Ezen belül legjelentősebb volt az alföldi mezővárosokra támaszkodó marhakereskedelem, amelynek külkereskedelmünk szempontjából is igen nagy súlya volt. Kezdetben a földesurak nem avatkoztak bele a piaci mechanizmusba, a pénzjáradék révén sajátították el a paraszti árutermelés gyümölcsét. A naturális szolgáltatásokat mindinkább felváltották a pénzterhek, ez utóbbiak teljesítésére a jobbágyság pedig csak úgy válhatott képessé, ha a városi piacon kívül a földesúri fogyasztás is növelte a keresletet. A XV. század második felének forrásai tanúskodnak arról, hogy a földesúri birtok ós udvartartás fogyasztó piacot jelentett a paraszti árutermelés számára. Serkentőleg hatott e fogyasztásra — miként újabb kutatások erre következtetni engednek — Ia nyugat-európaihoz hasonló árszerkezet, amelynek jellemzőjét az iparcikkek emelkedő, a mezőgazdasági termékek csökkenő árgörbéje képezte. Az árak alakulása a kommutációra — naturáliák helyett pénzjáradék követelésére — ösztönözte a földesurakat,
