Századok – 1973
Folyóiratszemle - Furuya T.: A japán fasizmusról 514/II
514 FOLYÓIRATSZEMLE nácskozásra", s másnap Rathenau Rapallóba indult, de előzőleg tájékoztatta az angol küldöttséget (érdemleges reflexió nélkül) ós táviratot küldött Berlinbe, amelyben közölte, hogy a teljes elszigetelődés elkerülése végett más lehetőséget nem lát, mint hogy aláírja az egyezményt Oroszországgal. Április 16-án délután, félnapos vita eredményeként megszületett a szerződés, amelynek nemcsak puszta ténye jelentett nagy sikert a szovjet külpolitika számára, de tartalma is, mivel a felek kölcsönösen leomondtak egymással szemben mindennemű anyagi követelésről, Ígéretet tettek diplomáciai kapcsolatok létesítésére és kereskedelmi kapcsolataikat a legnagyobb kedvezmény elvét érvényesítve kívánták továbbfejleszteni. A rapallói szerződés hírét a német haladó körök, de egyes gazdasági csoportok is melegen üdvözölték, és ugyanígy ítélte meg a szovjet vezetés is, míg Németország jobboldali erői, ós természetesen az Antant vezető körei (különösen a franciák) hevesen támadták az aláírókat. A szovjet kormány azonban szilárdnak bizonyult minden nyomással szemben, s kitartott Rapalló mellett, amelynek visszhangja hozzájárult ahhoz, hogy Génuában a továbbiak során érdemleges megegyezés nem született. (Voproszi Isztorii 1972. 5 szám. 42—63. I.) M. T. Furuya : A japán fasizmusról A szerző a japán fasizmusnak a német- és olaszországitól eltérő fejlődési sajátosságaiból indul ki. Míg ez utóbbi országokban az egyes fejlődési szakaszokat: a mozgalom létrejöttét, a tömegszervezetek kiépítését és a hatalom megragadását az alapítók, Hitler és Mussolini személye kapcsolja össze, addig a japán fasizmus alapítójának, inspirátorának tekintett Kita Ikkit — akinek A nemzeti újjászervezés tervezete c. könyve a későbbiekben a japán fasiszta mozgalmak bibliájává vált, — az 1936-os februári államcsíny során kivógeztók. Ennek ellenére a japán belpolitikai rendszer éppen ezután indult el a fasizálódás útján. Bár a japán fasiszta mozgalom nem vált korántsem egységessé, s ellentétes társadalmi csoportok vallották politikai ideáljuknak a fasiszta rendszert, Kita Ikki könyvének két alapvető gondolata — a császártól kiinduló államcsíny, valamint a „nemzeti újjászervezésnek" az agresszív külpolitikával való összekapcsolása — lett a japán fasizmus lényegi programja. A tanulmány szerzője a továbbiakban ismerteti az 1918-as belpolitikai válság ós Kita Ikki 1919-ben megjelent könyve nyomán létrejött szélsőjobboldali szervezetek, társaságok programját, melyek az ebben az időszakban ugyancsak fellendülő szocialista mozgalommal szemben alakultak, s melyek közül a legjelentősebb a Yuzonsha társaság volt. A japán fasizmus másik irányzata a katonatiszti rétegből indult ki, elindítói a Baden-Baden-i titkos egyezményt kötő (1921-ben) három katonatiszt körül kialakult csoport volt, mely a hadsereg átszervezését, az általános mozgósítás bevezetését szorgalmazta a totális háborúra való készülődós jegyében. A baden-badeni csoport hozta létre 1927-ben a Futuba Kai-t (Két levél Társaság Tojo, Yamashita részvételével) s az Ichiyu Kai-t (Este Társaság). 1930-ban alakult meg a Sakura Kai (Cserfa Társaság), mely Kita Ikki követői s a baden-badeni csoport programját szintetizálta. A japán fasiszta mozgalmak szociális demagógiája igen mérsékelt volt, az 1927-es pénzügyi válság megmutatta a japán kapitalizmus gyengéit, a válságból kivezető utat a gyarmatszerzésben jelölték meg. Szerin-
