Századok – 1973

Folyóiratszemle - Ahtamzjan A. A.: A génuai konferencia és a rapallói szerződés 511/II

FOLYÓIRATSZEMLE 513 lis 4-i jelentése, s általában a történeti irodalom a Génuára tekintő Rathenau felelősségét emeli ki, míg maga a német politikus a szovjet küldöttség merevségét túlozza el, mint a megegyezés akadályát. (A cikk az előbbi mellett bizonyít.) Az 1922. április 10-én megnyílt génuai konferencia jelentőségének, az első Csicserin-beszéd visszhangjának leírása után a Rapallóhoz vezető utat rajzolja meg a szerző. Az álláspontok ütköztetésének és az események fordulatainak rekonstruálásához új forrásként használta a német küldöttség egyik tagja, H. Maltzan naplójegyzeteit. Az angol—francia politika már a konferencia kezdetén taktikai hibát vétett. Kiindulási alapul ugyanis azt követelték, hogy a szovjet kormány fizesse meg az előző orosz politikai rendszerek tartozásait, mondjon le az állam külkereskedelmi monopóliumáról és az államosított javak tulajdonosait kártalanítsa. Egyidejűleg megerősítették, hogy a Németország által fizetett jóvátételből Szovjet-Oroszország is részesedik. Németország megfenyegetése, a szovjet vezetők előtt elhúzott mézesmadzag azonban nem elválasztotta, hanem, mint később kiderült, közelítette egymáshoz a német és a szovjet diplomáciát. Az események egyértelmű leírása eddig nem történet meg, vagy nem bizonyul meggyőzőnek. D'Abernon naplóközleményeit, H. Kessler gróf Rathenau-életrajzát, N. N. Ljubimov és A. N. Ehrich memoárját említi a szerző hivatkozásul, akik mind részt vettek a génuai konferencián. A már említett H. Maltzan német diplomata iratai alapján vállalkozik a fejlemények filmszerű végigkisérésére. Ennek megfelelően а Rapallóhoz vezető út leírásánál a német delegációt állítja a középpontba. Először arról a csalódásról beszél, amely Rathenaut érte, amikor kiderült, hogy az angolok zártkörű, félhivatalos tárgyalásokat kezdtek a szovjet küldöttséggel, s fennáll a veszélye — Németország szemszögéből nézve— egy angol—szovjet megállapodás lehetőségének. Nem ért be tehát a berlini hűvösség gyümölcse, s a német külpolitika vezetője kesernyésen jegyezte meg: „Tálalva a csodálatos ebéd, amelyre minket nem hívtak meg, de megkérdezik: hogy tetszik a menü?" A német delegáció úgy értesült, hogy az angol—francia—szovjet megbeszélések az ún. londoni memorandum szellemében folynak, amely többek között kimondta, hogy Szovjet-Oroszország is részesül a németek által fizetett jóvátételből, de egyéb követelései nem lehetnek, viszont kizárt bármiféle követelést német részről Oroszországgal szemben, s tudomásul vette a cári kormány által a háború alatt eszközölt kisajátításokat, amelyek elsősorban a német magánvagyont érintették. Az értesülések birtokában Németország képviselői érintkezésbe léptek az angol küldöttséggel. Bár Lloyd George kitért a közvetlen találkozás elől, a munkatársaival folytatott megbeszélések során kiderült, hogy a németek egyrészt továbbra is az Antant kegyeit, jóindulatát keresik (Versailles enyhítését, a londoni memorandum törlését remélve), másrészt nyomást gyakorolnának rá azzal, hogy feltárják az április elején Berlinben folytatott szovjet— német megbeszélések eredményét, illetve az akkor függőben maradt eszmecsere folytatásának lehetőségét. Az angol fél hűvös ós tartózkodó maradt, érdektelenséget mutatott a Németországgal való együttműködés iránt. Ez az angol reflexió, amelyet A. Giannini olasz diplomata április 14-én este a németek részére adott tájékoztatásával is igazolni látszott, arra sarkallta Rathenaut, hogy a tárgyalások újrakezdését javasolja a szovjet félnek. Április 16-én a német és a szovjet diplomaták találkozóján A. Joffe ecsetelte a félhivatalos megbeszélések során felmerült nehézségeket, de bízott a megegyezésben. Maltzan az esetleges német gazdasági segítség jelentőségét hangsúlyozta és kifejezte megegyezési készségét. A. Joffe és H. Rakovszkij azonban Csicserin nélkül semmit nem Ígérhettek. Aznap este Maltzan újra kapcsolatba lépett az angol küldöttség egyik munkatársával, de az angol magatartás változatlannak bizonyult. Tanácstalanság uralkodott a német képviselők körében, amikor késő éjszaka A. Joffe telefonált ós Csicserin nevében Rapallóba hívta a német küldöttséget. Ezután került sor az ún. „pizsama ta-