Századok – 1973

Vita - „Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767”. Varga János doktori értekezésének vitája. (Granasztói György) 440/II

444 VARGA JÁNOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 444 hasonló hatalmas töréssel meg nem szakított fejlődése vezetett el azután a kapitalista elemek olyan mérvű kibontakozásához, hogy ez már alapjává válhatott a gazdasági erőre alapozott, maradandó szabadparaszti fejlődésnek. Az opponens, annak ellenére, hogy vitatja a szerzőnek az anorganikus fejlődésről kialakított teóriáját, hangsúlyozottan kívánta leszögezni, hogy az értekezés a magyarországi késő feudális jobbágyrendszer alapvető vonásait, az egyes kategóriák megoszlását, a fejlődós egyes fázisait megcáfolhatatlan és maradandó képben mutatja be. Ezért javasolta a doktori fokozat megadását. Szendrei István kandidátus opponensi véleményében a szerző tudományos munkásságának általános értékelése után az értekezés jelentőségét taglalta. Kiemelte az 1608. évi törvénycikk filológiai elemzésének végeredményét, amely a szakirodalomban tapasztalható néhány téves beidegzés kiküszöbölését teszi lehetővé. Teljesen egyetértett a szerzőnek a szabadköltözés méreteiről adott jellemzésével, de hangot adott annak a — Varga János mondanivalóját egyébként nem módosító véleményének —, miszerint a szabadköltözők rétege már az 1660/70-es évek előtt is nagyobb számú lehetett. A szerző megállapításai a Mária Terézia-féle urbáriummal kapcsolatos hatások értékelését is módosítják. Nemcsak arról van szó ui., hogy a kilenced egységes jobbágyadó lett, vagy hogy a rendelet az államra is visszaütött, hanem arról is, hogy a paraszti társadalmat a gyakorlatban egységessé tette függetlenül attól, hogy addig, vagy azután örökös, vagy szabadmenetelü volt-e az illető egyén vagy közösség. Ezután az opponens néhány rövidebb megjegyzést tett, amelyek nem annyira az értekezés mondanivalójához, hanem inkább a benne felölelt téma vonatkozásához kapcsolódtak. Felvetette, hogy a kutatás hosszú ideig csak az ország keleti, észak-keleti részébe telepített hajdúsággal foglalkozott, s a dunántúli hajdútelepek létezése csak újabban került megemlítésre. Nem látja még megoldottnak azt a kérdést, hogy a XVI—XVIII. században mennyi föld kerülhetett ki az úrbéres földállomány köréből. Szendrei István végül fenntartás nélkül ajánlotta a doktori fokozat megítélését. * Varga János terjedelmes válaszban reagált az opponensek által felvetett problémákra. Ehelyütt csak gondolatmenetének legfontosabb elemeit van módunkban összefoglalóan ismertetni. Mindenekelőtt Pach Zsigmond Pálnak azokra a kérdéseire és aggályaira kívánt válaszolni, amelyek a jobbágyrendszer XVII. század eleji stabilizálódását megelőző, a kiteljesedéshez vezető út szakaszaira vonatkoztak. Varga János megítélése szerint a jobbágyok személyi függésének erősítését, így a költözési szabadság korlátozását célzó törekvések, már akkor felbukkantak, hatottak, sőt időnként erőre kaptak, amikor még a feudális pénzjáradék állt az előtérben. A XV. században már egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a jobbágy konkrét továbbköltözési szándéka földesúri tiltakozással találkozik. A század vége felé viszont minőségi változás körvonalai bontakoznak ki. A kirajzolódó általános európai agrárkonjunktúra keretében ekkortól kezd a robotra épülő majorsági árutermelés, valamint a földesúri kereskedelem a kelet-európai feudalizmus sajátos jelenségévé válni. Hazánkban e folyamatot még különleges körülmények is erősítették. A folyamat kísérő jelensége a személyi függés erősödési folyamatának felgyorsulása, amit egyebek mellett az is elősegít, hogy a magyarországi parasztság korábban sem ért el egészen a személyi szabadságnak olyan fokára, mint például nyugat-európai társai. A Dózsa-felkelés ebben a felgyorsulási folyamatban robbant ki. A jobbágy helybentartását szorgalmazó erők megnyergelhették az egész uralkodó osztály bosszúhangulatát és haladéktalanul deklarálhatták a jobbágyok örökös személyi alávetettségét. A folyamatot tehát nem a kodifikálás jogi aktusa indította meg. Ebben az értelemben tekin-