Századok – 1973

Vita - „Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767”. Varga János doktori értekezésének vitája. (Granasztói György) 440/II

VARGA JÁNOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 441 Varga János doktori értekezését az 1608. évi 13. törvénycikk elemzésével indítja. Az eredeti szöveg filológiai helyreállítása mellett újabb, finomabb tartalmi disztinkciókat is felismer benne, bár ezzel kapcsolatban az opponens nem tekintette teljesen világosnak, vajon a szerző végül is elfogadja-e, hogy a törvénycikk a gyakorlatban azt jelentette, amit történetírásunk eddig is tulajdonított neki. Meggyőző Varga János megállapítása, hogy a jobbágybúcsuztatás elhalása feltótele volt a szabadköltöző parasztkategória XVII. századi kiformálódásának. Ehhez azonban az opponens hozzáfűzte, hogy talán csak egyik feltétele. A másik feltétel az, hogy az ablicenciáció nélküli jobbágyköltözésnek is megvoltak a XVI. századi közvetlen előzményei. Az előzmények részben a szerző szavai szerint „anorganikus", külső erőszakos tényezőkkel, részben azonban a feudális társadalom fejlődésének szükségszerű ós belső, a XV—XVI. századra visszanyúló organikus tendenciáival magyarázhatók. A XVII. századra dőlt el ebben az öszszefüggésben az a küzdelem, amely a parasztság piaci tevékenységének visszaszorításához vezetett. Az örökös jobbágyság rendszere megszilárdult, s e rendszeren belül a jórészt „anorganikus" hatásoktól kikényszerített, így a hosszabb történeti perspektívában kétes értékűnek tekinthető szabadmenetelűség vált a szabadabb paraszti viszonyok fő, bár nem egyetlen és kizárólagos formájává. A szerző nemcsak a szabadmenetelűség kérdésében, hanem a magyarországi örökös jobbágyrendszer egész problematikájában is sok újat és figyelemre méltót nyújtott. Elvi álláspontja szerint az örökös jobbágyság fő ismérve az embertulajdon, s a viszonyban a személyes mozzanat a meghatározó elem. (A jobbágy mint tulajdon tárgyát képező személy a földesúrnak, mint tulajdonost jelentő személynek van alávetve. A költözési szabadság hiánya a szerző felfogása szerint nem tartozik a rendszer lényegének általános ismérvei közé, az csupán az örökös jobbágyrendszer egyik — legkiteljesedettebb és legszigorúbb — változatának ismérve és jellemzője. Ezzel összefüggésben a szerző kifejti, hogy az örökös jobbágyrendszernek két fokozata lehetséges. A magasabb fokú típusnál a jobbágy mindig ugyanazon földesúrnak, az alacsonyabb fokúnál mindig az adott földesúrnak, szélesebb értelemben tehát nem egyetlen személynek, hanem a feudális osztály egészének van személyileg is örökre alárendelve. A királyi Magyarországon 1566 után az alacsonyabb fokozat érvényesült, s a XVII. századra fejlődött ki az örökös jobbágyrendszernek az a változata, amelyet a költözési szabadság hiánya jellemez. E fogalmi meghatározással kapcsolatban az opponens arra mutatott rá, hogy a rendszer definíciójának más — a feudális földtulajdonból és földjáradékból kiinduló — módja is lehetséges. Megjegyezte azonban, hogy az örökös jobbágyság fogalmának teljes értékű meghatározása szükségszerűen magának a jobbágyság meghatározásának általános fogalmi keretei közé kell, hogy illeszkedjék. A továbbiakban Pach Zsigmond Pál figyelmét a Varga János által adott meghatározás folytán felvetődő kérdésnek szentelte: az örökös jobbágyság milyen fokozatáról lehet beszólni 1514 és 1566 között? A szerző ezzel kapcsolatban álláspontját előbb röviden, majd terjedelmesebb formában is kifejti, s annak lényege úgy foglalható össze, hogy az 1556-ban kiadott articulusok után átmeneti és részleges fellazulás következett a magyarországi örökös jobbágyság történetében, majd ismét az a rendszer stabilizálódott, amelyet az 1514-i törvényhozás és a hozzá kapcsolódó Tripertitum kodifikált. A fejlődés görbéje így ugyanarra a szintre kanyarodott vissza, amelyet első ízben 1514-ben ért el. A Dózsa-felkelést követő dekrétumok ui. a szerző felfogása szerint az örökös jobbágyság kialakulásában nem a kezdetet, a kiinduló pontot jelentették, hanem a kialakulási folyamat eredményét, első csúcspontját. E folyamat sem „első" sem „második" kiadása nem 1514-gyel, hanem jóval korábban kezdődött, okai azokban a sajátos keleteurópai és ezen belül is magyarországi viszonyokban keresendők, amelyek kezdettől fogva meghatározták ós sajátos jegyekkel látták el a kibontakozó magyarországi feu-