Századok – 1973

Közlemények - Perényi József: Paiszij Hilendarszki az első bolgár történetíró (XVIII. sz.) 427/II

PAISZIJ HILENDARSZKI 431 folyásolás különféle eszközeivel, sőt munkájuk céljával is. Tanítványaikat nemcsak a túlvilági életre akarták előkészíteni, hanem még itt e földön el akarták görögösíteni, azaz, ők így hitték, a kultúra legmagasabb fokára emelni. A törökök minderről semmit sem tudtak, s különben sem avatkoztak volna be a gyaurok belső ügyeibe. A török számára nem létezett bolgár, szerb és görög, csak a „keresztény millet", azaz keresztény felekezet. A török uralkodó osztály és a görög társadalom vezető rétege ebben az időben szinte zavartalanul együttműködött. A görög kereskedők hajói száz számra szelték a Földközi tengert, ők látták el az egész Török Birodalom kereskedelmének, kül- és belkereskedelmének jelentős hányadát. A Fanarnegyedben hatalmas gazdagság halmozódott fel, s ebből kölcsönök formájában jutott a török államnak, a török uralkodó osztálynak is. A görög burzsoázia pedig vagyonának védelmében és következményeként megkezdte a régi bizánci hagyományok felélesztését. Az uralma alatt álló egyház segítségével kidolgozta az új, aktív történeti ideológiát, s megkezdte, egyelőre csak a szláv papság körében a görögösítést. Másképpen volt a dolog a szerbeknél. Nekik ugyanis volt saját pátriárkájuk Ipek városában, és egyházuk történeti tradíciója nagyban különbözött a görögtől. Náluk Dusán cár emléke, tehát az egységes szerb állam és egyház emléke tovább élt, s ezt nemcsak a papság ismerte, hanem a nép is, amely a hosszú téli estéken hallgatta, majd maga is énekelte Markó Králevics és társainak hősi, törökellenes harcairól szóló énekeit. S amikor a török bosszújától félve 1699-ben szerb tömegek egyházfőjük, Arzenije Csernojevics vezetésével Magyarországra telepedtek, semmi sem akadályozta többé a modern szerb nemzeti ideológia kialakulását, a dicső múlt ápolását. A török uralom alatt maradt szerbek nem szakadtak el szellemileg elmenekült testvéreiktől. A Magyarországon írt és kiadott szerb munkák hamar elterjedtek itt is, s hatásuk azonnal megmutatkozott. Paiszij munkája azt mutatja, hogy ő is ismert néhány ilyen könyvet. Egyes bolgár történészek szerint Paiszij, amikor azt mondja, hogy német földre ment forrásokat gyűjteni munkájához, egyszerűen csak a Habsburg birodalomra gondolt, s nem Bécsben, nem Ausztriában, hanem a magyarországi szerbek között találta meg, amit keresett. En magam is úgy gondolom, hogy ez a helyes megoldás, mert a munkájában felsorolt műveket mind orosz fordításban használta, s ezeket akkoriban a Habsburg Birodalom területén csakis a délvidéki szerbeknél találhatta meg, ahol ebben az időben orosz tanítók működtek, akiket Pétervárról láttak el tankönyvekkel és irodalommal. A bolgárok helyzete azonban nem hasonlított sem a görögökére, sem pedig a szerbekére. A bolgár állam már a XIV. század első felében széttagolódott, s feltételezhetjük, hogy e körülménynek hatása volt a népi öntudatra is, mint azt pl. Oroszországban is tapasztalhatjuk a feudális széttagoltság idején. így tehát a XIV. század vége felé, amikor az utolsó, többé kevésbé független bolgár részállam is török uralom alá került, bizony már kevesen emlékezhettek a régi időkre, az egységes bolgár állam, a második cárság virágzásának idejére. S hogy miért, erre nehéz volna itt feleletet keresni és találni, nem maradtak fenn olyan történeti munkák sem, amelyek fenntartották volna a bolgár nép, a bolgár állam történetét. S a bolgár egyháznak a török uralom idején nem sikerült különállást, vagy legalább is autonómiát biztosítania, s így egyszerű függvényévé, egyháztartományává vált a bizánci egyháznak. Igaz, hogy a bolgár papok nagy része megtartotta nyelvét, s szlávul tartotta az istentiszteletet, bolgárul prédikált, de nem őrizte, egyszerűen nem őrizhette meg a bolgár állam és egyház emlékét, mert nem álltak rendelkezésére irott könyvek. Úgy gondolom, hogy a régi időkből csak a „bolgár" szó maradt meg, amely inkább csak nyelvi közösséget jelentett, nagyon gyenge népi öntudattal. A középkorban népi öntudat történeti tudat nélkül nem nagyon létezhet, s az a körülmény, hogy nem volt önálló bolgár egyház, még nehezebbé tette a helyzetet. Bolgárnak vallani magát e korban nem volt nagy dicsőség. 9*