Századok – 1973
Tanulmányok - Diószegi István: A magyar függetlenségi ellenzék és a Monarchia külpolitikája 1900–1914 3/I
A FÜGGETLENSÉGI ELLENZÉK ÉS A KÜLPOLITIKA 17 nak liberális nemzedéke.7 9 A szocialisták is osztották a demokraták liberális eredetű orosz-ellenességét, de ezen túl közömbösek voltak a nemzeti viszályokban és a munkásosztály nemzetközi együttműködését tekintették legfőbb külpolitikai alapelvüknek.8 0 A konzervatívok a forradalom kilátásaitól megrettenve a konzervatív hatalmak együttműködését sürgették és a három császár szövetségének visszaállítását reklamálták.8 1 Az eltérő megnyilvánulások az eltérő kiindulópontokból következtek. E pártok és csoportok állásfoglalásait az ó-liberalizmus, az internacionalizmus és a konzervatív szolidaritás inspirálta, csupa olyan indíték, amely idegen volt a magyar politikai vezetőréteg túlnyomó többsége számára. A függetlenségiek sok tekintetben szemben álltak a hivatalos külpolitikával, de azt lehet mondani, hogy szembenállásuk tulajdonképpen csak a hagyományos magyar külpolitikai rendszer belső kritikája volt. A századforduló utáni megnyilatkozások a hagyományos értékrendhez igazodtak és a régi gondolatkörben mozogtak. Az orosz veszély léte vagy nem léte, tehát az eredeti tétel volt a kiindulópont, és az egyéb kérdésekre adandó válaszok is az alaptételhez igazodtak. A hármasszövetség aktualitásának megkérdőjelezéséhez hogy a legkézenfekvőbb példát említsük — az orosz probléma logikai fonalán jutottak el. Még az újabban sokat hangoztatott német veszély is elfért a kiegyezés korának eszmei hagyatéka között, de ennek jelentőségét még a leginkább elfogultak sem akarták az egykori orosz veszélyhez mérni. Belső kritika volt tehát a Függetlenségi Párt külpolitikával kapcsolatos bírálata. Belső kritika abban az értelemben, hogy a hagyományos kategóriákban gondolkoztak, de úgy is, hogy bizonyos kivételektől eltekintve, nem akarták a kapcsolatok kialakult rendjét gyökeresen felforgatni, csupán az időszerű változtatások végrehajtását óhajtották. A Függetlenségi Párt is csak akkor lépett igazán külön útra, amikor új felismerésektől kezdte vezettetni magát és szakított a külpolitikai közfelfogás dogmává merevedő tételeivel. A fordulat közvetlenül a világháború előtt, a két Balkán-háború tapasztalatai alapján következett be. Egy újfajta veszélyérzet kialakulásáról volt szó: a román-félelem megjelenéséről. Függetlenségi körökben ekkortájt döbbentek rá, hogy Románia az ország területi integritását komolyan veszélyezteti. A korábban latens formában meglevő gyanú, amely Erdély román többsége folytán nagyon is megalapozott volt, most egyszerre akuttá vált, és a külpolitikai gondolkodás értékrendjében első helyre került. A függetlenségiek külpolitikai koncepciója ettől kezdve a román kérdés körül forgott. Az volt az ellenség, aki Romániának segített, és az volt a barát, aki Romániával szemben támogatást nyújtott. Hamar rájöttek, hogy Oroszország lehet az első számú szövetséges, hiszen Románia vele szemben is területi követeléssel lépett fel. Oroszország lett így a kialakítandó szövetségi rendszer központja és potenciális szövetséges minden olyan állam, amely Oroszországgal baráti kapcsolatot tartott fenn. Anglia és Franciaország csakúgy, mint Bulgária és Szerbia. Ebben az összefüggésben világos, hogy a balkáni államok iránt tanúsított jóindulat nem önzetlen szimpátia volt, ha-79 Bizottsági napló 1913. 160-161. 1. 80 T. Erényi : Die Sozialdemokratische Partei Ungarns und die Aussenpolitik der Österreichisch-Ungarischen Monarchie in den Jahren 1908—1914. In:' Etudes historiques 1970 publiées à l'occasion du XIIIe Congrès International par la Commission Nationale des Historiens Hongrois. Budapest, 1970. Vol. I. pp. 397 — 426. 81 Bizottsági napló 1901. 32. 1. 2 Századok 1973/1
