Századok – 1973

Folyóiratszemle - Heitz Gerhard: A „második jobbágyság” jellegéről 168/I

FOLYÓIRATSZEMLE 169' zetnek, mert át és át van hatva a földesúri struktúra elemeivel. Egyáltalán esak az agrárszervezet domináns (nem kizárólagos) elemeként lehet túlnyomóan földesúri, ill. majorsági területről beszélni. A kutatás ez idő szerint zárójelbe teszi a XVI. században meginduló, a XVII. százaidban már kézzelfogható és a XVIII—XIX. században tetőződő fejlődés kiváltó okait. Egyelőre kitart a XIX. századtól örökölt felfogás vagy inkább hipotézis mellett, hogy a folyamatban a gabonatermesztés ós kivitel igen lényeges szerepet játszik. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a XIX. századi történettudomány csupán a gabonaeladás tényét, útját és földrajzi eredetét tisztázta, de nem foglalkozott a gabonatermesztés körülményeivel, aminthogy nem tudta kétséget kizáró módon bizonyítani azt sem, hogy az árugabona valóban nagyüzemi eredetíí-e. A fejlődés okainak fürkészésénél a gabonatermesztés mellett egyéb gazdasági tényezőket is tekintetbe kell venni. Feltétlenül meg kell vizsgálni a városi település súlyát és intenzitását, az ettől függő ipari termelést mind a kézműipar, mind a tőkés termelés korai formái, a (Verlag) rendszer és a manufaktúra területén. Figyelemmel kell lenni a társadalmi struktúra különbségeire, ezen belül különösen a polgárság helyzetére. Mind a gazdasági, mind a társadalmi fejlődés szempontjából feltétlenül előnyösebb helyzetben van a földesúri terület a majorsági területtel szemben. A „második jobbágyság" korának tartalmi kérdései közül is jónéhányat felvetett az NDK történetkutatása. Természetesen ezen a területen is kerülni kell minden túlzást. Nyilvánvaló túlzás J. Nichtweissnek az az álláspontja, mintha a földbirtokos területen a parasztokat teljesen megfosztották volna földjeiktől. Még a junkerek klasszikus hazájában, Mecklenburgban is — más Elbától keletre eső területekkel megegyezőn — a földterületnek csupán 50%-a volt a XVIII. században a junkerek kezén; a többin a tartományurak, városok és egyházi intézmények osztoztak. Ugyancsak Nicht weiss követte el azt a hibát, hogy a paraszti gazdaságot és a földesúri sajátgazdaságot forráskutató munkájában elválasztotta egymástól, holott ezt a szétválasztást a forrásanyag éppen nem igazolja Mi most már a valóságos viszony a földesúri földtulajdon és a paraszti termelőeszköz-tulajdon, gazdasági szempontból a paraszti és földesúri gazdaság, jogi szempontból a közvetlen termelő személyes jogi helyzete és a kizsákmányoló hatalom között? Ami az első kérdést illeti, a földtulajdon alapvető jelentősége a kései feudalizmus egész időszakában megmarad. Még a korai kapitalista fejlődés tetőpontján, amikor a kereskedelmi tőke sokágúan és eredményesen összefonódik a termeléssel, sem szűnik meg a feudális földtulajdon jelentősége; létezése gyakran utolsó, de elháríthatatlan akadálya a fejlődésnek. A XVIII. század közepéig a földtulajdon a nemességnek van fönntartva. Csak a XVIII. század második felében és a XIX. században történik ezen a területen némi változás a részállamok ösztönzésére, az egész nemesség érdekében. Annak ellenére, hogy a polgári uzsoratőke ténylegesen mélyen benyomult a nemesi földtulajdon szférájába is, nem volt képes a kívánatos hatást elérni. A polgári földtulajdon csírázása mellett — egyetértve H. H. Müllerrel — az átmeneti állapot egy másik formáját is tekintetbe kell venni, lovagi birtokok paraszti bérletét, mégha ez alapvetően nem is változtat a földtulajdon feudális jellegén. Az egész kérdéskör megvilágításához kitűnő anyagot kínálnak a XIX. század kapitalista jellegű parasztfelszabadításai. Ezeknél a paraszti és a földesúri megőgazdasági üzem nagysága igen lényeges szerepet játszik. A két szélső típus, a tiszta, saját üzem nélküli földesuraság és a kapitalista junkergazdaság felé közeledő, bérmunkán nyugvó földesúri uradalom közt természetesen számtalan közbülső fokozat foglal helyat. Van köztük olyan gazdaság, amelyben a robotoló jobbágyokkal szemben a nem paraszti munkaerő alárendelt szerepet játszik, s olyan is, ahol a megmaradt robotköteles parasztok