Századok – 1973

Folyóiratszemle - Bur Márta: Balkáni kereskedők Magyarországon a XVIII. században 170/I

170 FOI /ÓIRATSZEMI.E részvétele csekély. Ez utóbbi a robotgazdaság (Fronwirtschaft), amelynek alapvonásait a kapitalista gazdálkodásra való átmenet szempontjából Lenin behatóan elemezte. Ha ez utóbbi típusra nézve elfogadjuk a földesúri rendszer (Grundherrschaft) hagyományos terminusát, az előbbi, elsősorban túlnyomóan majorsági (gutsherrschaftlich) területen honos robotgazdaságra (Fronwirtschaft) nézve a földbirtokos sajátgazdaság (gutsherrschaftliehe Eigenwirtschaft) terminus látszik alkalmasnak, mert pontosan tükrözi a való helyzetet. Mégha általános tudományos használata kissé körülményesnek tűnik is, célszerűnek látszik a feudális úr, jószágkormányzója vagy bérlője által irányított, önálló üzemvitelen nyugvó szervezetet „feudális úri sajátgazdaságnak" nevezni, minden esetben hozzáfűzve, hogy földesúri (grundherrschaftlich) vagy földbirtokos (gutsherrschaftlich) válfajról van-e szó. Ebben az esetben — a szerző szerint — a polgári irodalom által széltében-hosszában használt uradalom, majorság (Gutswirtschaft) terminust — amelyen a magyar történeti irodalom feudális gazdaságot ért — teljesen le lehetne foglalni a kapitalista korszak számára, a nem junker mezőgazdasági nagyüzemet értve alatta. Ilyen elméleti és terminológiai kiindulóponttal a kései feudalizmus agrárszerkezetének kutatását egységes kérdésfeltevés alapján lehetne folytatni. Ennek eredményességét már eddig is számos részeredmény igazolja. Ezek alapján a jövőben körültekintőbben kell pl. használnunk az „Elbától keletre eső területek" fogalmát is. Ugyanis ezen a területen sincs egységes fejlődési típusról szó, hanem csupán a földbirtokos rendszer (Gutswirtschaft) különböző változatairól. Ami a parasztok késő feudalizmus kori jogi helyzetét vagy birtokjogát illeti, e tekintetben most sem egységesebb a kép, mint a virágzó feudalizmus idején. Az agrárszervezettől függetlenül, tehát mind a földesúri (Grundherrschaft), mind a majorsági rendszerben (Gutsherrschaft) a falusi lakosságra a hármas tagolódás jellemző: 1. parasztok, lovas (marhás) gazdák, telkes gazdák; 2. zsellérek, fólparasztok; 3. szegényparasztság. Ennél tovább csak részletes elemzéssel lehet jutni, amelynek a termelőeszköz birtokából és ennek jogi formájából kell kiindulnia, és éppen olyan figyelemre kell méltatnia a közvetlen termelők helyzetét a késő feudális mezőgazdaság rendszerében, mint a termelési viszonyt meghatározó tényezők közti osztályharcot. A késő feudális termelési viszonyok pontos ismerete érdekében fontos lenne tudni a feudális járadéknak, beszolgáltatási formáinak, fejlődési tendenciáinak alakulását mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben. A feudális járadék a földesúri viszonyok közt, úgy tűnik, kevéssé változott, a majorsági viszonyok közt azonban kétségtelenül növekedett, elsősorban a robotterhek által, amelyek a gabonatermelés által megszabott csúcsidőszakokban, tehát az ún. szezonmunkák idején óriásira nőttek. Utolsó kérdésként veti fel a tanulmány a városok, a kereskedelem, az ipar fejlődésének, vagyis a polgárság gazdasági, társadalmi és politikai funkciójának problémáját. A városok fejletlensége, kicsiny termelőereje, a körzeti piacra való ráutaltsága nagyon fontos jellemzője a „második jobbágyság" rendszerének. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1972. 1. szám, 24—39. l.) В. В. Bur Márta: Balkáni kereskedők Magyarországon a XVIII. században Az 1718-as pozsareváci békével egyidőben a Habsburg-birodalom és Törökország kereskedelmi és hajózási egyezményt is kötött, ennek értelmében török alattvalóknak engedélyezték a kereskedést a birodalom területén. Már ekkor éltek itt ilyen kereskedők, akik pravoszlávok voltak, a források ezért általában görögöknek nevezték őket. A szerző