Századok – 1973

Folyóiratszemle - Daumard A.: Franciaország társadalmi struktúrájának alakulása az iparosítás időszakában (1815–1914) 1285/V–VI

FOLYÓI HATSZEMLE 1287' nak 1/3-át tette ki 1820-ban, a vagyonoknak viszont 2/3-ával rendelkezett. A nemesi» vagyonok összetételükben a polgári vagyonúkéhoz hasonlóak voltak. Politikai befolyásukat nem annyira az országos vezető rétegben — az állami közigazgatásban néhány; család, elsősorban a diplomácia és az igazságszolgáltatás posztjain —, hanem a helyi közigazgatásban érvényesítették, gazdasági szerepük nagymértékben érvényesült a mezőgazdasági egyesületek, részvénytársaságok igazgatósági tagsága folytán, 1830 után azonban szerepük egyre csökken (1911-ben az 1 millió frank feletti vagyonok 10%-a volt nemesi kézben). A júliusi monarchia végétől kezdődően a nagy vagyonok már az üzletemberek kezén halmozódtak fel, ezek vállalkozók voltak s egész életükben azok is maradtak. 1911-ben az örökhagyók 70%-a halála előtt közvetlenül még aktív. Az üzleti arisztokrácia azonban nem vált „igazi" arisztokráciává, mivel az legalább névleg általános érdekeknek szenteli magát egyéni érdekei háttérbe szorításával, s támaszkodni tud olyan alsóbb rétegekre, melyek elismerik társadalmi felsőbbrendűségét. A bérmunkások helyzetét a szerző nem elemzi, csak leszögezi az ismert tényeket, az ő esetükben is a korszak során bekövetkező változások érdeklik. Anyagi helyzetük enyhén; javuló tendenciát mutat, de meghaladja a vagyonok együttes növekedését. Igen nagy változást mutat a javak struktúrája. Míg 1820-ban ez 45%-ban elsődleges szükségleteket ki-i elégítő tárgyakból áll, addig ez az arány 1911-ben már csak 6% — a többi megtakarítás. A munkásoknak azonban 80—90%-a hagyaték nélkül hal meg, az örökhagyók közül 54% szakmunkás. A munkások helyzetének javulása csak relatív, a társadalombiztosítás! hiányossága folytán a betegek, munkanélküliek, egyedülálló nők, öregek kérdése megoldatlan maradt, a megtakarítás tehát életkérdés volt, de csak kivételt képezett. Ehhez) járult a társadalmi felemelkedés szinte teljes lehetetlensége a korszak vége felé. Daumard; a munkásság drámájának okát főképp abban látja, hogy egy olyan társadalomban, melyi teljes egészében az egyéni érvényesülésre épül, azt emeli piedesztálra, munkások milliói, előtt teljesen zárva van a társadalmi felemelkedés lehetősége. A munkások kapitalizmus, ellenessége nem a szegények szembenállása a gazdagokkal, hanem abban a meggyőződésben gyökeredzik, hogy a munka és erőfeszítés egyeseket a siker és vagyon, másokat pedigi a nyomor felé visz. , Befejezésül a szerző a nehezen meghatározható és sokat vitatott társadalmi kategó-, ria: a középrétegek helyzetét tárgyalja, az e kategóriába tartozóknál jövedelmet és vagyoni helyzetet, társadalmi presztízst, a foglalkozás jellegét, az érvényesülés lehetőségét, kul-. turális színvonalat, életmódot, származást és társadalmi kapcsolatokat tart vizsgálandónak,, de jelen tanulmányában e kérdéseket még vázlatosan is alig érinti. í A tárgyalt periódusban a középrétegek helyzetére is egyfelől stabilitás, másfelől, változás jellemző. A tradíciók nagy szerepe, a burzsoázia homogenitása: azonos értékrend, vallása és különösen pedig — az egyedi tönkremenetelektől eltekintve — a létbiztonság a stabilitás alapja. A változások a XX. század elején jelentkeznek, s fokozódó lótbizony-: talanságban nyilvánulnak meg, főleg a kiskereskedők, kisiparosok kerülnek veszélybe,; másrészt a tőzsdeügyletek, ingatlan beruházások bizonytalanabbá válnak. A középrétegeki felső csúcsán kialakul egy jól fizetett alkalmazotti réteg, míg alsó régiói egyre népesebbé válnak, s csak eltérő életfelfogásuk, műveltségi szintjük különbözteti meg őket az alsó rétegektől. Tanulmánya konklúziójaként a szerző megállapítja egyrészt az életszínvonal mérsékelt emelkedését, a társadalmi különbségek stabilitását s ugyanakkor a megfosztottság egyre fokozódó érzetét kezdetben a városi néprétegek majd a kis- és középburzsoázia soraiban. Ennek okát az iparosítás és a nagyvállalatok létrejötte mellett főként tudati1 jelenségekben látja, a francia mentalitás azon történelmi örökségeiben, mely az egyenlőképességű emberek egyenlőségét hirdeti. A tanulmány elején felvetett kérdésre pedig az. a válasza, hogy a francia társadalom szerkezete rugalmas és differenciált volt, 1914 előestéjén a francia társadalom nem volt válságban, nem hordott forradalmi csírákat magá-13*