Századok – 1973

Történeti irodalom - Mérei Gyula: A magyar polgári pártok programjai 1867–1918 (Ism. Dolmányos István) 1249/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1249' MËREI GYULA: A MAGYAR POLGÁRI PÁRTOK PROGRAMJAI. 1867—1918 (Budapest, Aakadémiai Kiadó. 1971. 383 1.) Maholnap olvasókönyvekből tanuljuk a történelmet. A „ehrestomathiák felfedezésének korá"-ban jól esik kézbe venni ezt a munkát, amelynek első kiadása korai példája volt a tudományosan is hasznothajtó forrás-kézikönyvnek. A csaknem négy évtized után megjelent újabb kiadás az elsőnek modernizált, kiegészített-átrendezett változata. E rövidre fogott gyűjteményt nemcsak átfogó jellege — megbízható szakértelemről tanúskodó tájékozottsága is dicsérteti. Ennél fontosabb s egyúttal az új kiadást igazolja, hogy az így egybeszerkesztett anyag a politikai-történeti gondolkodás valóságos iskoláját nyitja meg előttünk. Félévszázados hanyatlási, bomlási folyamatként tűnik fel a szabadelvű kormánypárt története, politikusainak tulajdon szavain keresztül. Nyilatkozataikban nem kevés a realitás-elem. Az olvasó mégis szemelvényről szemelvényre érzékeli, hogy ez fogyó életesség. Deák közismerten mérsékelt, de — a közfelfogástól eltérően — rendkívül határozott, kategorikus aprómondat-remekei még úgy-ahogy a helyükön vannak. A „bizonytalan jövőbe nyugodtan néző" Tisza István politikai rímjei már legtöbbször hamisan csengenek, gesztusai az erős akarat ellenére is tétovává válnak. Az egyedül a korona fényével törődő Khuen-Héderváry, aki csak „talán" óhajtotta a reformot és a munkásokra nem tekintve emlegette a „füstölgő gyárkémónyeket", vagy az ellenzék ós a kormánypárt tisztázatlan egybemosásával kísérletező Wekerle akkor a megokolt politikai ernyedés megtestesülései voltak, általában pedig annak klasszikus példái: hogyan nem lehet, hogyan nem szabad egy kormánypártnak politizálni. A közjogi ellenzék zöme előremutatóbbnak tetszik. Ám miféle orvoslást hozhatott egy olyan irányzat, amely — Ugrón Gábor szavaival — abból indult ki, hogy Tisza Kálmán bukása után csak „egy nagy pusztaság maradt" Magyarország? Ezzel az igazában nem népi politikával közeli rokonságban álltak a konzervatív katolikus irányzatok, mégha az ő szocializmusuk „hófehér zászlója" alá óhajtották is állítani a népet. Mélyebbek és megfontoltabbak a parasztmozgalmak programjai. Azonban szemhatáruk szűkössége következetlenségük elvi nyilatkozataiból szembeszökővé válik. A parasztpártoknál sokkal egyetemesebb áttekintéssel rendelkező polgári radikalizmus a következetlenségben testvér a parasztmozgalmakkal. A nagy világégés küszöbén „a klasszikus liberalizmus"-nak kívánt érvényt szerezni. A nagyobb időközönként megjelent programok sorában egy-egy irányzat belső mentalitás-eltolódásai élesen váltják egymást. Mérei Gyula mindezt úgy alkotta meg, hogy a kor főszereplői, sajtóorgánumai, külpolitikai eseményei szinte hiánytalanul s pontos arányokban tűnnek fel a maguk helyén. Amit ilyen terjedelem mellett nyújtani lehet, a munka megadja. Lényeges bővítés igénye nélkül legfeljebb a Fej ér váry-kormány programját, vagy a koalíció vezérlő-bizottságának szózatát hiányolhatjuk. Az összkép így is hiteles. A megújított kiadás példás rendben sorakozó dokumentumai, útbaigazító jegyzetei után a mai legifjabb történésznemzedék bizonyára még nagyobb érdeklődéssel nyúl. Dolmányos István