Századok – 1973

Történeti irodalom - Tanulmányok Budapest múltjából XVIII. (Ism. Dóka Klára) 1245/V–VI

1248 TÖRTÉNETI IRODALOM életközeibői ábrázolja Ganz Ábrahám küzdelmes pályafutását. Ganz svájci családból származott, Pesten mint a Hengermalom öntőmestere kezdte meg működését. 1845-ben Budán telket és házat vásárolt, berendezve eleinte munkaerő- és nyersanyaghiánnyal küszködő „vasöntő intózet"-ét. Gyára az 1850-es évek elején visszaesett, majd az újfajta, kéregöntésű kerekek gyártásával kibővítette üzemét. A tanulmányban a szerző az élet­rajzot üzemtörténeti adatokkal egészíti ki, cikkében legfeljebb az osztrák gazdaságpolitika és a magyarországi kapitalista fejlődés viszonyának némi leegyszerűsítését kifogásolhatjuk. Tóth Imre tanulmánya a Telefongyár első évtizedeinek vizsgálatát tűzi ki célul. Kutatásainak időhatárait nem határozza meg, és a gyár történetének ismertetésével — a címben megjelölt első évtizedek helyett — az 1930-as évek végéig eljut. A Telefongyár őse Neuhold János 1875-ben alapított üzeme volt, amely 1898-ban a hannoveri Telefon Fabrik részvénytársaság érdekeltségébe került. A hannoveri függés után 1911-ben önálló­sult és egyesült Székely Imre 1906-ban létesített üzemével. A szerző a történeti részben ismerteti a gyár alapítóinak életrajzát, a bevezetett új találmányokat. Ezután külön foglalkozik a hadicikkek, rádiók gyártásával, televízió-kísérleteivel; ismerteti a gyár szer­vezeti felépítését, munkásmozgalmát. Forrásai a korabeli irodalom, levéltári iratok vala­mint a gyári dolgozók visszaemlékezései. Előadásmódja sokszor krónikaszerű. A terme­lésre vonatkozó adatok körét statisztikák, mérlegbeszámolók felhasználásával bővíteni lehetett volna. A kötet egyik legkitűnőbb tanulmánya Vőrös Károlyé : „Budapest legnagyobb adó­fizetői 1873-ban". Forrása az 1873. évi budapesti virilis-jegyzék, amelyet az 1870:42. tc. rendelkezései alapján állítottak össze, és a főváros 1200 legnagyobb állami egyenes adót fizető polgárának nevét tartalmazza. A virilis-jegyzék elemzése során a szerzőnek lehető­sége nyilt a város társadalmi és gazdasági életében vezető szerepet játszó csoport összeté­telének vizsgálatára. Budapest legnagyobb adófizetőinek döntő részét a háztulajdonosok, terménykereskedők, építőipari vállalkozók tették ki. A háztulajdonosok között találha­tók a város legrégibb virilistái : arisztokraták, görög kereskedők és a német polgárság egy rétege is, akik tőkéjüket bérház ingatlanokba fektették. A virilisek másik csoportja építőiparral és építőanyagkereskedelemmel foglalkozott. Meggazdagodásuk a városépí­tésben bekövetkezett mennyiségi és minőségi változást tükrözi. A harmadik csoportban, a terménykereskedők között a város legújabb burzsoáziája sorakozott fel, amely Pest or­szágos terménykereskedelmi központtá válása és a növekvő vasútforgalom által terem­tett lehetőségek folytán gazdagodott meg. A virilisták felhalmozott tőkéjüket nemcsak eredeti tevékenységi körükben, hanem cégek létesítésével, részvénytársaságokban ós hitelintézményekben is kamatoztatták. A szerző a virilisek jellegzetes képviselőinek útját egyénileg is vizsgálja, megmutatva, hogy a fejlődóst meglendítő tőkék honnan, milyen korszakból származtak, mikor váltak döntő jelentőségűvé a város gazdasági és társadalmi fejlődésében. A kötet utolsó tanulmányában Tarjányi Sándor az 1930-as fővárosi törvény kia­dásának körülményeivel foglalkozik. A szerző részletesen elemzi az 1920-as évek viszo­nyait, a keresztény kurzus képviselőinek hatalomra jutását, majd az ellenzék megerősö­dését az évtized végén. A törvény értékelésével kapcsolatban megállapítja, hogy az a közigazgatás korszerűsítése szempontjából pozitív lépés volt, de politikai tendenciái re­trográd jellegűek. A törvény megnövelte a kormány hatalmát a város felett, korlátozta az autonómiát, csökkentette a választók számát. Hatását a szerző az 1930-as törvényható­sági választások eredményeinek összegezésével vizsgálja meg, megállapítva, hogy az új fővárosi törvény a jobboldal előretörését eredményezte, és lehetőséget adott a közélet erőteljesebb fasizálódására. Dóka Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom