Századok – 1973
Történeti irodalom - Borosy András: A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magyar hadszervezetben (Ism. Szakály Ferenc) 1242/V–VI
1244 TÖRTÉNETI IRODALOM Elenyészett bencés apátságok. Pannonhalmi rendtörténet XII/B. Bp. 1912. 170—171. 1.). Borosy a gondosan elemzett szakirodalom és a forráskiadványok adatai mellett új, kiadatlan forrásokat is felvonultat állításai bizonyítására. Nem tartjuk hibának, hogy mindenütt megmarad szorosan vett témájánál, és a szintézisek íróira hagyja, hogy eredményeit szélesebb horizont elé állítva értékesítsék. Ugy érezzük azonban, hogy némely vonatkozásban magának a szorosabb értelemben vett témának jobb megértetését segíthette volna, ha a szerző valamelyest enged a magára kényszerített fegyelemből. Az 1397-ben újonnan létrehozott hadkiegészítési mód ugyanis csak része az egész magyar hadszervezetnek, és így jórészt ugyanazok a tényezők alakítják változásait, motiválják megítélését. Természetesen szétfeszítené egy recenzió kereteit, ha az egész és rész viszonyát, áthatásait itt részleteiben ismertetni és elemezni kívánnánk. Csak anynyit említünk, hogy mind a telekkatonaság, mind pedig a parasztság nagyobb arányú mozgósítása csakis az adott magyar hadszervezet létszámának felduzzasztására szolgálhatott, s mint ilyen csak tüneti kezelésként, a szükséges minőségi változtatások szerény pótlékaként értékelhető. A török elleni küzdelemben csak egy más, bármikor és bárhol felhasználható zsoldoshadsereg számíthatott sikerre. Az egymást követő magyar uralkodóknak—Mátyás uralkodásának húsz esztendejétől eltekintve — , mindenekelőtt a gazdasági források elégtelensége folytán, ezt a nagy horderejű minőségi fordulatot nem sikerült végrehajtaniuk. Lényegesebb, és a témához is szorosabban kapcsolódik azoknak a tényezőknek a szerepe, amelyek a telekkatonaság kiállítási kvóta- és szervezeti változtatásait alakították. Mályusz Elemér már 1940-ben utalt azokra a tanulságokra, amelyek az 1464-es és 1459-es telekkatonaság-törvények összehasonlító elemzéséből levonhatók. Az 1464-es szabályozás ugyanis megengedte, hogy a több megyében birtokos nemesek összegyűjthetik harcos jobbágyaikat, és dominusaik bandériumával együtt vezethetik hadba azokat. Ennek következtében a nagybirtokosok bandériumaikat nemcsak a vagyontalan nemesekkel, hanem birtokos familiárisaik jobbágyaival is fel tölthették. Így aztán a telekkatonaság jó része is főúri ellenőrzés alá került, nem beszélve a visszaélések határtalanul sok lehetőségéről. Ezzel szemben az 1459-es végzés nagy jelentőségű változtatásokat hajtott végre. Nemcsak a birtokos familiárisok telekkatonáit kívánta kivonni a nagybirtokosok ellenőrzése alól, hanem ez utóbbiak telekkatonáit is a megyei hadakba rendelte. Egyszersmind azonban kivette a megyei hadak vezetését a nemesi vármegye kezéből, s mind összeírásukra, mind pedig vezetésükre a saját embereit kívánta alkalmazni. (A magyar társadalom a Hunyadiak korában. A hűbériség és rendiség problémája. Mátyás király emlékkönyv, születésének ötszázéves fordulójára. I. Bp. é. n. 364—365. 1.) Ez a rendelkezés amennyiben megvalósul, nyilván útját szabhatja mind a nagybirtokos arisztokrácia, mind pedig a köznemesség részéről fenyegető visszaéléseknek. Nemcsak ebből a két törvénycikkből olvashatók le azonban a törvények mögött meghúzódó összefüggések, meghatározó tényezők, hanem —főleg az arányszámok változását tekintve — az egész erre vonatkozó törvénysorból. A két fő tényező a török előrenyomulás okozta, időről-időre fellépő sokkhatás, és a központi hatalom és a rendek között a terhek áthárítására irányuló állandó küzdelem volt. Az 1397-es törvényt nyilvánvalóan a nikápolyi vereség sokkja segítette életre, az 1435-ös szabályzatnak az arányszámot csökkentő rendelkezésében pedig talán a török előrenyomulás 1402 után bekövetkezett, időleges megtorpanása tükröződik (20 illetve 33 jobbágy után 1 lovas). A szerző maga is hangsúlyozza, hogy az 1454-es törvény, amely minden 100 jobbágy után 4 lovast és 2 gyalogost rendel, a Konstantinápoly elfoglalása utáni megdöbbenés szülötte. A fiatal Mátyás ugyan 1469-ben némileg csökkenti az arányszámot (16 jobbágy helyett csak 20 után kér 1 katonát), de ezért a veszteségért bőségesen kárpótolhatták a fentebb jelzett szerkezeti módosítások. Az engedmény egyébként is csak időleges volt, mert a király 1463-ban már megdupláztatta a fegyverbe állítandó telekkatonák számát (100-ból 10).
