Századok – 1973
Vita - „Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945–1947” Beszámoló Balogh Sándor doktori disszertációjának vitájáról (Izsák Lajos) 1223/V–VI
412 BALOGH SÁNDOll DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL mazását a közigazgatás megtisztítása és a köztisztviselők létszámának csökkentése céljából. Több nehézséggel járt és csak részben sikerült megvalósítani a kisgazdapárti jobbszárny elszigetelését, mivel a párt 20 nemzetgyűlési képviselőjének, köztük Sulyok Dezsőnek a pártból való kizárása nem jelentette még a kisgazdapárti jobbszárny felszámolását sem, nem is szólva a jobboldali elemeknek a Függetlenségi Frontból való kiszorításáról. Az FKGP a baloldali tömegmozgalmak lanyhulására és a párizsi külügyminiszteri értekezlet magyarországi negatív visszhangjára alapozva számítását, május közepén elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is nyilt követelésekkel lépjen fel a Baloldali Blokkal szemben. Követelték többek között a „közélet minden területére" vonatkozó megígért „arányosítás" végrehajtását, a demokrácia „teljessé" tételére önkormányzati választások kiírását és a szövetkezet-ügy rendezését. Május utolsó hetében egyre romlottak a koalíció baloldala ós a Kisgazdapárt kapcsolatai. A június elejei pártközi tárgyalások azonban mégsem vezettek nyilt belpolitikai válsághoz, mivel a gazdasági stabilizáció megteremtése és a békekötés előtt egyetlen politikai irányzat sem akarta egyedül vállalni a kormányzással járó felelősséget. Ennek következtében mindössze arról lehetett szó az FKGP részéről is, hogy a koalíción belüli erőviszonyokat, pontosabban a pártoknak a hatalomban való részesedési arányát a maga javára módosítsa. A létrejött pártközi megállapodást a Kisgazdapárt azonban nem kompromisszumként, hanem saját győzelmeként értékelte. A baloldali pártok teljes egységének hiánya kedvezett a Kisgazdapárt „ellenállásának". Június végére — döntően a jobboldali akciók miatt — ismét olyan helyzet alakult ki az országban, hogy az nemcsak a kormány munkáját tette szinte lehetetlenné, hanem az egész politikai életet „robbanással" fenyegette. A felhalmozódott problémák tisztázását az is sürgette, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a kormányhoz intézett jegyzékben követelte mindazoknak az egyesületeknek és szervezeteknek a feloszlatását, valamint személyeknek a felelősségre vonását, amelyeknek illetve akiknek része volt, illetőleg lehetett a Vörös Hadsereg tagjai elleni merényletekben, s akik szerepet vállaltak a jobboldali, népi demokrácia ellenes propaganda felszításában ós terjesztésében. A koalíciós pártok július 16-i értekezletén — Kovács Béla merev ellenállása ellenére — megszületett az az egyezmény, amelyben a koalíció pártjai kötelezettséget vállaltak —a demokrácia gazdasági alapjainak megszilárdítása érdekében — közös „frontjuk" megerősítésére, valamint a Kisgazdapártból kiszorult, illetve az FKGP-ben maradt reakciós elemek elleni harc következetes vógigvitelére. Az egyezményt hivatalos közlemény formájában nyilvánosságra is hozták. A pénzügyi stabilizáció megvalósításával nagyjában párhuzamosan foglalkoztak a koalíciós pártok a békekötés problémáival is. A helyzetet a koalíció közös „békeelőkészítő" programjának hiánya mellett azonban az a tény is bonyolította, hogy az ún. sváb kérdés, s még inkább a csehszlovákiai magyarok ügye egyelőre sem belpolitikailag, sem külpolitikailag nem nyert megnyugtató megoldást. A koalíciós pártok képviselői — a kormányküldöttség 1946. április 9—18-i moszkvai útja után — a nemzetgyűlés külügyi bizottságának 1946. április 24-i ülésén vitatták meg behatóbban a kormány békeprogramját. Itt megállapodás született a tekintetben, hogy Magyarországnak Jugoszláviával szemben nincsenek és a békeértekezleten sem lesznek területi igényei. Az MKP-hoz hasonlóan ezen az értekezleten a koalíció többi pártjaiban is az a belátás érlelődött, hogy Csehszlovákiát illetően az egyetlen megoldás a csehszlovákiai magyarok nemzetiségi jogainak kivívása. Erdély körül csupán taktikai jellegű problémák maradtak nyitva, mivel a koalíción belül lényegében teljes volt az egyetértés abban, hogy az ugyancsak háborút vesztett Romániával szemben területi követeléseket támasztanak. A Külügyminiszterek Tanácsának 1946. május 7-i állásfoglalásából azonban a koalíciós pártok ellenkező előjelű következtetéseket vontak le — állapítja meg Balogh
