Századok – 1973
Közlemények - Merényi László: A polgári baloldal és a háború kérdése 1912–1914 között 1192/V–VI
1198 MERÉNYI I.ÁSZLÓ A világháború veszélyével szemben — a Nemzetközi Szocialista Iroda október 28-i határozata nyomán — a proletariátus az egész kontinensen hatalmas antimilitarista kampányba kezdett.3 6 Ausztria-Magyarország területén azonban az agressziós tervek elleni harc nemcsak a munkásosztály ügye volt. A cseh, szlovén, horvát, szerb és ukrán polgárság demokratikus és nacionalista csoportjai is — szláv szolidaritási alapon — tiltakoztak a Monarchia támadó előkészületei ellen, kifejezve Szerbia iránti rokonszenvüket.3 7 A háborús veszély ellen küzdött ugyanakkor a magyar polgári baloldal is. Ezek a Monarchián belüli békeakciók kétségtelenül zavarták a „katonai párt" terveit, mert kétségessé tették a hadviselés egyik fontos feltételét: a szilárd hátországot. Nem tetszett a nagyarányú háborúellenes mozgalom a német imperializmusnak sem. A bécsi német nagykövet november 18-i bizalmas jelentésében igen sötét képet festett a Monarchia belső viszonyairól, megállapítva: a szocialista ós polgári pacifista erőknek az a céljuk, hogy „egy háborút a Monarchia számára lehetetlenné tegyenek".3 8 November elején hazánkban újabb lendületet nyert a háborúellenes mozgalom. A munkásosztály megnövekedett aktivitása kedvezően hatott a polgári demokratikus és liberális ellenzék tevékenységére is. Ez nemcsak gyakorlati téren mutatkozott meg. Komoly fejlődés jele volt az, hogy a polgári baloldal elvi kérdésekben kezdett tisztábban látni. Megnyilvánult ez egyrészt az osztrák-magyar—szerb konfliktus kérdésében, másrészt a Monarchia külpolitikai szövetségi rendszerét ért első bírálatokban. November elején a polgári baloldalt komoly próbatétel elé állította a Monarchia és Szerbia konfliktusa. Most már nem elsősorban a törökkel, hanem Béccsel és Budapesttel („saját kormányunkkal") szemben kellett védelmeznie a szerb ügyet. A „hazaárulás" vádjával kellett szembenéznie. A polgári baloldal azonban sikerrel állta meg ezt a próbát. Határozottan kiállt Szerbia jogos igényei mellett. „Ha Szerbia ki tud magának vívni adriai kikötőket, ez ellen a legkisebb kifogásunk sem lehet"3 ' — ilyen és ehhez hasonló kitételek nap mint nap jelentek meg a baloldali sajtóban. Tiszáék persze „hazafiatlansággal" vádolták a haladó tábort: „nem volt még rá eset — írta egy munkapárti kommentár —, hogy egy ellenséges államnak a vele szembenálló állam politikusai igyekeztek volna támogatására vállalkozni."4 0 A polgári baloldal állásfoglalása az osztrákmagyar—szerb konfliktus ügyében igazságos és reális volt; megfelelt a délszláv és a magyar népek érdekeinek egyaránt. A demokratikus és liberális ellenzék kezdte már ekkor szórványosan bírálni a Monarchia külpolitikai szövetségi rendszerét is. Sajtója többször támadta Olaszországot ós Romániát,4 1 melyek kormányai a balkáni szlávok ellen foglaltak állást, s ezáltal objektive Bécs helyzetét könnyítették meg. Még érdekesebb tény, hogy ekkor jelentek meg az első bíráló hangok a Németországgal fennálló szövetség ellen. Ennek fő okát az a felismerés képezte, hogy a katonai pártnak „nem lenne olyan nagy a hangja, ha nem érezné maga mögött Berlin támogatását".42 Ugyancsak ellenszenvet keltett Németország iránt az ekkoriban fokozódó elnyomás a poznani lengyelekkel szemben,4 3 vala-36 A magyarországi szoezialisztikus munkásmozgalmak az 1912. évben (államrendőrségi jelentés, a továbbiakban Munkásm. 1912), 100. Itt közli a Nemzetközi Szocialista Iroda határozatának szövegét és a nyomában kibontakozott kampányt. 37 Balkankrieg 12,402 sz. okmány. 38 Uo. Megjegyzendő, hogy a bécsi német nagykövet jelentéséhez Vilmos császár a maga erőszakos stílusában a következő széljegyzetet írta: „Vérrel ós vassal kell kigyógyítani a fickókat" (uo.). 39 PN, 1912. november 10. 40 Nadányi Emil: Parlamenti küzdelmeink 1904—1913. Bp. 1914. 161. 41 PN, 1912. november 8, 10, 13. stb. 42 V, 1913. november 3. 43 Batthyány Tivadar: Beszámolóm. I. köt. Bp., Athenaeum. 1928. 16—18.
