Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1076 KRÓNIKA Gzuth Béláné szakfelügyelő (Szeged) hozzászólásában abból indult ki, hogy a kínos dolgok felvetése a film nyelvén, egyáltalán a művészetek nyelvén azért is nagyon fontos ós halaszthatatlan tényező, mert a filmet több ember nézi meg, mint ahányan a szaktudósok munkáját olvassák. A kényes kérdések felvetése és megoldása pedig nemcsak a mi további életünkhöz, a jövendő generáció felneveléséhez szükséges, hanem a jelenünkhöz is, mert a Hideg napok azt fogalmazta meg a film nyelvén, amit a költő korábban a költészet nyelvén: „rendezni végre közös dolgainkat" — ez mindnyájunk érdeke. Ebben látja a film értékét is, hiszen általánosan emberi problémát fogalmaz meg: a kisember felelősségét. Az oktatófilmek elavulását illetően helyeselte Farkas Márton megjegyzését, s a szöveg javításának fontosságát emelte ki. A vitaülós az elnöklő Pölöskei Ferenc rövid, összefoglaló zárszavával ért véget. * A vándorgyűlés tanácskozásait 1974. július 3-án délután Hanák Péter, a Történettudományi Intézet osztályvezetője elnökletével „A rádió és a történelem," című téma megvitatásával folytatódtak. A vándorgyűlés résztvevői a vitaindítók illusztrálásaként pár részletet hallgattak meg az iskolarádió, illetve a történelmi ismeretterjesztő sorozatok adásaiból. Benda Kálmán kandidátus, a Történettudományi Intézet főmunkatársa vitaindítója bevezetőjében összehasonlította azokat a kérdéseket, amelyeket föltehetünk a történész és a rádió, illetve a televízió vonatkozásában. A kérdések megegyeznek, de a válaszok megvizsgálása már jelentős eltérést mutat, hiszen azok a problémák, amelyekkel a televízió még küszködik, a rádióban már szinte megoldódtak. Lényegbeli különbség a televízió és a rádió történelmi műsorai között, hogy az utóbbinál a népszerűsítést maguk a történészek végzik, tehát megoldottnak tekinthető az az alapvető kérdés, hogy a történelmi népszerűsítés a történelem legmodernebb, legfejlettebb, a „szakma" által is elfogadott álláspontot közvetíti. Ennek következtében történész-körökben nagyon jó vélemény alakult ki a rádiónak történelmet népszerűsítő munkájáról. Nagyon jól bevált az a gyakorlat is a rádióban, hogy egyes művészeti jellegű műsorok történeti vonatkozásait a történész megbírálhatja. Benda Kálmán pár példával illusztrálta az elmondottakat: így utalt arra, hogy amikor egy szombat este a televízió bemutatta a Desirée c. filmet, másnap délelőtt a rádiólexikon megszólaltatta a történészt a film történeti alapjáról; megemlítette a rádió Csák Mátéról szóló műsorát, amely a Madách színdarab kapcsán arról szólt, hogy a történelem Csák Mátéja és a darab hőse hogyan viszonyul egymáshoz — mindebből a vitaindító arra következtetett, hogy a történész még a nem kifejezetten történeti műsorokkal kapcsolatos állásfoglalásával is orientálhatja a közvéleményt. Benda Kálmán a továbbiakban a történelmi ismeretterjesztés céljait s a rádió idevonatkozó feladatait határozta meg. A historizmus kora ugyan már nem támasztható fel, a történészeknek a múlt század második felében elfoglalt közéleti jelentősége eltűnt, de a történetírás társadalmi funkciója nem szűnt meg. A múlt örökségével számolni kell, hiszen a múlt ismerete reális szemléletre nevel, s megtanít eligazodni saját problémáinkban. „A múlt megismerése tehát hozzásegít a saját korunk problémái közötti eligazodáshoz, mai helyzetünk megértéséhez, a jelen és a jövő lehetőségeinek reális felméréséhez". A múlt megismerése a tudat formálása szempontjából is igen lényeges. Hiszen csak akkor beszélhetünk egységes nemzeti közvéleményről, ha a társadalom különböző osztályai a nemzeti múlt kérdéseit azonos szempontból ítélik meg. Az előadó hivatkozott a vándorgyűlés első napján bemutatott érdekes társadalmi felmérésre, amely szerint ma is jelentős különbség van egyes társadalmi osztályok és rétegek történeti tudatában; egészen eltérő képet őriznek saját múltjukról, a nemzeti történelemről; s a régi világból örökölt szemlélet maradványainak hatása néha erősebb, mint a tömegkommunikációs eszközöké. Benda Kálmán megítélése szerint az a probléma, hogy a rádió ismeretterjesztése nincs tekintettel az iskolai végzettségre, „az öröklött társadalmi hagyományoktól függő tudás és szemléletbeli különbségekre". A csekély számú rétegműsor következtében a történelmi ismeretterjesztő előadások az érettségizettekhez szólnak — kivéve az iskolarádió adásait —, tehát ismeretterjesztésünk megrekedt egy kimondottan értelmiségi színvonalon, s meg sem kísérelte lefelé áttörni a kereteket. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az előadó elsősorban a történészek mulasztásaira, feladataira mutatott rá.