Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1074 KRÓNIKA a történelem témáiba. Ez a magyar film elfogadta a társadalmi gondolkodás historizáló közegét, de ezt átalakította a maga újító törekvéseihez. Lackó Miklós a továbbiakban azt a kérdést vizsgálta: az elmúlt évtized ún. történelmi filmjei mennyire tekinthetők történelmi filmeknek? Egyetértve Kovács András felfogásával, az előadó aláhúzta, hogy nem a hagyományos értelemben vett történelmi filmekről van szó, ezek a filmek többnyire nem a régi történelmi események emlékét idézik, „témájuk nem a lezárt múlt, hanem a még befejezetlen, a máig is megoldatlan, kegyetlenül eleven múlt." Az előadó kiemelte, hogy Jancsó s Kovács András filmjeiben milyen gyakori a Magyar Tanácsköztársasággal való foglalkozás; ezek a filmek arra törekszenek, hogy a magyar történelmi tudat szerves, eleven részévé tegyék 1848 mellett a későbbi forradalmi sorsfordulókat is. Az e filmeket átható társadalomszemlélet kiemelte a forradalmak korát a formális ünnepélyesség világából, s szembefordult a hagyományos magyar historizálás szemléletmódjával. A magyar filmművészet alkotásai a különböző irányzatoknak és alkotóknak megfelelően különböző módon és formák között valósították meg elképzeléseiket, de mégis számos közös vonás fedezhető fel bennük. „Legjobb alkotásaik mindinkább kivetik magukból a romantikus, nacionalista múltszemléletet, az automatikusan érvényesülőnek hitt haladásgondolatot, a felszínes történeti analogizálást, a szép, hősi múltbeli példákkal való szellemi megnyugtatásnak, vagy a politikai pragmatizmus históriai alátámasztásának a szolgálatát." Mindezek alapján Lackó Miklós a magyar történelmi filmeket négy irányzatba sorolta. Az első típusba tartoznak a népi szemléletű filmek, amelyek mély belső átéléssel ábrázolták a nép szociális problémáit, „a hagyományosnak mondható népi társadalmi és történetszemléletet nem igen lépték túl, a társadalmi élet modern problémáit kevéssé tudták a maguk sokrétűségében ábrázolni, de egysíkúságukban is a népi szociális elkötelezettség nemes eszméit terjesztették". A második típusba tartoznak a nemzeti önkritika és önbírálat filmjei, így a vándorgyűlés során bemutatott Hideg napok, amely széleskörű megrendülést és éles vitákat kiváltva bizonyította a sokáig elmaradt nemzeti önkritika szükségességét. A harmadik típusba sorolta az előadó a Jancsó-filmeket, amelyek megőrizték az új magyar filmművészet közéleti beállítottságát, egységbe foglalva a befejezetlen múltat és jelent, feszegették a közelmúlt és a jelen nagy társadalmi kérdéseit. Végül a negyedik történelmi filmtípust a Petőfi 73 testesíti meg, amely az előadó szerint radikálisan szakít „a nemzeti és középeurópai történelem kizárólagos drámaitragikus szemléletével — egy, a távolabbi és a közelebbi — a múlt nagy sorsfordulói által le nem nyűgözött, vagy a lenyűgözöttségtől szabadulni akaró, új, ifjú és szabad társadalmi közérzet vágya jegyében." Lackó Miklós befejezésül nyomatékosan aláhúzta, hogy a felsorolt filmtípusok bizonyítják az elmúlt évtized magyar történelmi filmjeinek gazdag művészeti eredményeit, amelyek egyúttal visszahatva, „megújítják a dokumentum- és a komoly értelemben vett ismeretterjesztő film műfaját". A felkért hozzászólók közül Farkas Márton kandidátus, a Hadtörténelmi Intézet osztályvezetője a Művelődésügyi Minisztérium kezdeményezésére készült iskolai oktatófilmekről szólt, amelyek többnyire eredeti híradó- és dokumentumfilmek összevágásából készültek, különböző ábrák, térképek, diagrammok beiktatásával. A hozzászóló rámutatott a filmek készítésének nehézségeire: egyrészt a világháború alatt megsemmisült a magyarországi filmarchívumok anyagának jelentős része; másrészt technikai problémák is felmerültek a filmek átalakításával kapcsolatban. Ennek ellenére az eddig készített filmek az oktatás folyamatában jól felhasználhatók. Ugyanakkor jelezte e filmek felülvizsgálatának szükségességét, hiszen ma már a történelemtanítás jóval magasabb szakaszba lépett, sokkal több követelményt támasztanak mind a pedagógusok, mind a gyerekek az oktató-filmekkel szemben. Farkas Márton javasolta a történelmi tárgyú oktató-filmek tematikájának bővítését is, így utalt technika-történeti, illetve művelődéstörténeti összefoglalások hasznosságára, szükségességére. Ugyanakkor felvillantotta a nemzetközi együttműködés megszervezéséből adódó lehetőségeket is, tehát nálunk meg nem levő filmanyagok behozatalát, vagy nemzetközi kooperációval oktató-filmek készítését. Végül javasolta, hogy a pedagógusok, a neveléselmélet és a gyakorlati pedagógia tudósai és film-szakemberek közösen alakítsák ki a kombinatív óratípusnak megfelelő, annak didaktikai igényeit figyelembe vevő film elkészítésének módját és a filmek oktató-nevelő célkitűzéseit is szem előtt tartó szerkezetét. Nagy Ferenc, a Párttörténeti Intézet munkatársa hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az utóbbi három esztendőben figyelemre méltó gazdagodást tapasztalunk a dokumentumfilm termésben, mégis e filmek közül viszonylag kevés foglalkozik kifejezetten munkásmozgalom-történeti kérdésekkel, főleg kevés a hétköznapok problé-