Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

1072 KRÓNIKA iskolatelevíziót falun, községekben, mint a városokban. A nagyvárosokban viszont hirtelen megugrik, majdnem versenytárssá lép elő a történelemhallgatásban az iskolarádió. A vizsgálatból úgy tűnt, hogy a pedagógusok elsősorban dokumentációt várnak a tömegkommunikációs eszközöktől; de kérik a fogalmak pontos tisztázását, s településektől függően többnyire a tananyagon felüli, új adását kívánják. Az iskolatelevízió egyik fontos funkciója a nivellálás, a különböző társadalmi rétegből származó gyerekek tudásának közelebb hozása. A döbbenetes csupán az — fejezte be hozzászólását Hanák Katalin —, „hogy bizony valamilyen nivellálás bekövetkezik ... a TV idei slágere, a »Hosszú forró nyár« . . . jelent abszolút élményt a tanárnak és ugyanaz jelent abszolút élményt a gyerekeknek is". Kosáry Domokos, a Történettudományi Intézet főmunkatársa hozzászólását azzal kezdte, hogy a Történelmi Társulat Igazgatóválasztmányában azért határozták el e vitaülés megrendezését, mert nem tartották megnyugtatónak a történettudomány és a magyar társadalom, a közönség viszonyát. A vita során gyakran idézett Szekfű Gyula az akkori magyar értelmiségnek, vagy úgynevezett középosztálynak írt történelmi műveket. Ez a társadalom megváltozott; a felszabadulás óta új közönség alakult ki. A tapasztalat azt is mutatja, hogy a történettudomány hatást gyakorol ugyan az új közönségre, de ez a hatás nem kielégítő. Ezért e vándorgyűlésnek az a feladata, hogy a történelmi népszerűsítés javításának terén felmerülő teendőket keresse. Az eddig elhangzottak azt bizonyítják, hogy az Iskolatelevízió viszonylag jól működik, s ezért is foglalkoztak e kérdéssel sokan. Sokkal fontosabb lenne viszont, hogy arról beszéljünk, ami nem megy jól. Azt kell megvizsgálni, hogy a történettudomány és a közönség közötti vákuumba beáramlik egycsomó ellenőrizhetetlen emocionális, rossz hagyományokból eredő dilettáns produkció. A történelmi tudat formálásakor nemcsak a tudományos népszerűsítő adásokról és az Iskolatelevízió műsorairól kell beszélnünk, hanem olyanokról, „mint a Rózsa Sándor, amelyek kétszer olyan sokat rontanak a magyar történeti tudaton, mint amennyit öt ismeretterjesztő sorozat segíteni tud". A televízióban van ismeretterjesztés, csak az arányok rosszak a jó és rossz ismeretterjesztés között. A továbbiakban Kosáry Domokos saját televíziós tapasztalatairól szólva kifogásolta, hogy a televíziós szakemberek túlságosan nagy súlyt helyeznek a formai elemekre. Helyesebbnek tartaná a formai és tartalmi kérdések együttes vizsgálatát. A tapasztalatok azt igazolták, hogy hosszú és absztrakt gondolatsorokat nem lehet a televízióban elmondani. Együttes erőfeszítésekkel lehet kialakítani a megfelelő módszert, amelyben „a verbális, a képi, a dokumentatív stb. elem együttese megfelelő arányban szerepel" s mindez eszköz lesz a gondolati tartalom továbbítása, a történelmi tudat formálása érdekében. Befejezésül a hozzászóló helytelenítette, hogy a sajtóban gyakran helyet kapnak teljesen helytelen történelmi nézetek; ez azt jelenti, hogy egyrészt a köztudatban több téves nézet uralkodik, de másrészt az is igaz, hogy „a történelem egy szakma, amibe nem lehet mindenkinek beleszólni". Kolonics Ilona fiirendező véleménye szerint többen félreértették Bokor Péter vitaindítóját, hiszen az ő alkotásai bizonyítják a gondolati tartalom fontosságát. A televízióban viszont a gondolatok közlésének alapvető eszköze valóban a kép, s a képekkel, eredeti dokumentumokkal bizonyított mondanivalónak nagyobb hitele van, mint amit csupán szóban közlünk. A hozzászóló végül azon véleményének adott hangot, hogy a televízióban az igaz történelmi tartalmat a művészet eszközeivel, megkapó és megfogó filmekkel kell kifejezni. Makkai László vitavezető összefoglalójában több, a vita során felmerült kérdésben fejtette ki véleményét. Bokor Péternek igazat adva a kép elsődlegességét hangsúlyozta, hiszen a televízió a filmhez áll közel, nem a rádióhoz. Azokat a technikai lehetőségeket — vágás, konstrukció, kompozíció stb. —, amelyek a televízióban a képszerűséget biztosítják, Kosáry Domokos érvelésének megfelelően a gondolati tartalom kifejezésére kell felhasználni. Tehát mozgósítani kell a képnek, a hangnak minden erejét, a kompozíciónak minden színességét annak érdekében, hogy a különben nehezen hozzáférhető, elég komplikált gondolatok világosabban, jobban kifejezhetőkké váljanak. A második problémakör az ún. team-kérdés. A televízióadások elkészítéséhez több jó szakember — művész, író, szaktanár — közreműködésére van szükség. Egyetérve Kosáry Domokossal, a vitavezető is hangsúlyozta, hogy a történelem szakma, amelybe nem szólhat bele az, aki nem ért hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy az írónak nem szabad történelmi regényt írni. Móricz Zsigmond nem volt történész, és csodálatos történelmi regényt írt. Ezen a tanácskozáson azonban nem a történelmi témájú művészetről, hanem a történelem népszerűsítéséről van szó. S ha a televízió történelmi népszerűsítő műsort készít, akkor a történésznek azzal az igénnyel kell fellépnie, hogy az adás a történelmi igazságot közvetítse.