Századok – 1973

Krónika - Történelem és tömegkommunikáció [Beszámoló az 1973. évi egri történész vándorgyűlésről] (Mann Miklós) 1061/IV

KRÓNIKA 1065 történelemtudomány fejlődésének kérdését annak tömeg-tudatformáló hatásával s az ide vezető utakkal. Azt valljuk, hogy nincsenek önmagukban jó és rossz, értékes és értéktelen tömegkommunikációs eszközök és műfajok, hanem a valóságban van jó és kevésbé jó történetírás és eszmeileg van eredményes és kevésbé eredményes vagy a valóságot nem híven tükröző kommunikálás. S mivel a szaktörténészeknek és a tömegkommunikációs világ munkatársainak művészeinek célkitűzése csakis ugyanaz lehet : jó és igaz, marxista töltetű történelmet, minél hatékonyabb formában nyújtani, ezért igen ésszerűnek tűnik előttünk, hogy itt most összejöttünk történelemkutatók, film- és TV-rendezők, művészek, írók, tanárok, a Magyar Rádió és sajtó munkatársai, és az immár önálló tudománnyá vált tömegkommunikációs kutatás szakemberei, hogy közösen vitassuk meg gondjainkat. Elsősorban azt, hogyan tudnánk közös munkával, az eddiginél szorosabb együttműködéssel még eredményesebben részt venni társadalmunk szocialista történeti tudatának formálásában. Nem tagadom, eszmét akarunk itt cserélni, s ha kell vitatkozni is fogunk egymással. De semmiképp sem egymás ellen, hanem együtt, a jövő kiforrottabb, szorosabb együttműködése érdekében. Szeretnénk, ha ez a vándorgyűlés nyitánya lenne a történelemtudomány, a történelmet kutató s azt a legkülönbözőbb módokon továbbadó szakemberek jövendő szorosabb és egyre gyümölcsözőbb együttműködésének. Itt legkülönbözőbb jellegű és műfajú filmeket látunk majd, rádióadásokat fogunk hallani, hallani fogjuk az irodalom, a sajtó, a tömegkommunikáció kiemelkedő szakembereinek közvéleménykutatási eredményeit. Azonban nem azért vetítjük le ezeket a filmeket hallgatjuk meg a rádiódarabokat, hogy szerzőiket itt ,,ízekre szedjük" , vagy „glóriát fonjunk a fejük fölé", hanem úgy gondoltuk, hogy a tömeges tudatformálás eszközeiről és műfajairól csak akkor lehet sikeresen vitáznunk, ha éppen ezeknek a műfajoknak néhány alkotása, a közvetítő művészi eszközön keresztül itt megjelenik, ha úgy tetszik a beszélgetés indukciós bázisként. Tehát nem csupán az itt látottakról és hallottakról szeretnénk ez alkalommal elbeszélgetni, hanem szélesebb értelemben, a látottak és a hallottak álapján a történelem jó értelemben vett népszerűsítésének, talán jobb kifejezéssel élve : különböző műfajai sajátosságainak tartalmi és formai kérdéskomplexumát kívánjuk megvitatni. Talán a feladat, amire itt vállalkoztunk, túl nagy, a rendelkezésünkre álló két és fél nap pedig ehhez mérten kevés. Ezért mégegyszer hangsúlyozom, hogy ezt a vándorgyűlést a gondolatok és gondok kicserélése első alkalmának tekintjük, párbeszédünk, közös elemzéseink szorosabb együttműködésünk nyitányának. Bízom abban, hogy ezt az eszmecserét még továbbiak fogják követni, s ezeknek eredményei segítséget jelentenek további munkánkhoz. És ami a legfontosabb : hasznosan hozzájárulnak majd az egész ország lakosságának eszmei fejlődéséhez. Berend T. Iván akadémiai 1. tag, a Társulat főtitkára és Szabolcs Ottó kandidátus, a Társulat titkára „Történettudomány — népszerűsítés — történelemoktatás" című bevezető előadása először a hazánkban a történelem iránt hagyományosan élénk érdeklődés problémakörét vizsgálva, hangsúlyozta a komoly intenzitású történelemkutatás és publikálás jelentős eredményeit. Ezután a referátum elemezte a szellemi kereslet és a tudományos kínálat találkozási pontjait. Megállapítása szerint a tudományos kutatás eredményei bizonyos késéssel s áttétellel eljutnak a széles közvéleményhez. A tudománynépszerűsítés több, hasznos teljesítményét ismertetve, a bevezető előadás szólt egyes sorozatok s könyvek sikereiről, a történész-publicisztikai műfaj eredményeiről, s arról, hogy újabban a rádió és a televízió is kezd fórummá válni a történettudomány eredményeinek egyre többrétűbb közvetlen továbbítására. A történelem iránti érdeklődés és ezen érdeklődés tudományos teljesítményekkel történő kielégítése tehát az előrehaladás számos bíztató jelenségét mutatja. A bevezető előadás második része azokat a súlyos és általánosan negatív jelenségeket elemezte, amelyek mélyítik a szakadékot a történetkutatás tudományos eredményei és a történelem iránt érdeklődő közönség igényei között. Egyrészt utalt a tudományos életünkre jellemző műfaji egyoldalúságra, a vaskos monográfiák publikálására törekvésről, másrészt a modern műfajokkal szemben érvényesülő konzervativizmusra. Ugyanakkor a szaktudomány által üresen hagyott területet „benépesítik írók és a történelem iránt