Századok – 1973

Történeti irodalom - Merényi Ferenc: A magyar építészet 1867–1967 (Ism. Vörös Károly) 997/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 999 irányzatok térnek vissza már némileg (de ideológiai funkcióikban igen jellegzetesen) módosulva a két háború között a második periódusban is: részint a hivatalos, a felélesztett történelmi stílus (elsősorban a 80-as évek neoreneszanszávai szemben jellemzően) a neobarokk; részint az újabb magyaros építészeti törekvések, végül pedig ismét a korabeli modern európai és amerikai építészeti irányok. Szerző utóbbiak kapcsán utal az érvényesülésükre lehetőséget biztosító új, vagy (a tömegek vonzása érdekében) legalább is új építészeti köntöst igénylő funkciókra: kórház, mozi, kiállítási architektúra, kereskedelem stb. A második világháború utáni hazai építészetnek, a harmadik periódusnak a könyv három alperiódusát különbözteti meg: az egyértelműen immár ennek az új építészetnek jegyében lefolyt újjáépítést, majd a szovjet építészet egyes avult ízlésbeli normáit elvtelenül átvevő „archaizálás" korát; — végül az 50-es évek közepétől számítva a korszerű építészeti irányzatokhoz ismét visszatérő napjainkig terjedőt. Itt a korszerű tömeges lakásépítés előfeltételeinek megteremtését emeli ki, külön szólva az utolsó negyedszázad ipari építészetéről. Már gondolatmenetének e rövid ismertetése is érzékelteti: Merényi munkája valóban átfogja a kor egész hazai építészetét — ha (s erre még alább visszatérünk), inkább csak az építőművészet szempontjából nézve is azt. Röviden, de találóan és jól megalapozottan helyezi el a folyamat egészében az egyes irányzatokat és ezek képviselőit. Tárgyalásában szerző következetesen a modern építészeti irányok mellett kötelezi el magát: rokonszenve észrevehetően az új funkciók kielégítésére új formákat is teremteni képes építészet mellett áll. Ennek felismerését külön megkönnyítette számára az a körülmény, hogy, mint láttuk, az építészet egészét, minden ágazatát (így az ipari, közlekedési, kereskedelmi célú és jellegű építészetet is) bevonja vizsgálódásainak körébe — ha természetesen nem egyforma mértékben is. Ez az álláspont teszi azután lehetővé azt, hogy a könyv a társadalmi igényt, funkciót, technológiát és stílust mindvégig többé-kevésbé szoros és töretlen egységben mutassa be, egyforma távolságban a kritikátlan lelkesedéstől és a nosztalgikus sopánkodástól. Mindenesetre olyan magas színvonalú világos szintézis keretében, melynek értékét még egyes részkérdések megoldatlan, vagy megoldásukban vitatható volta sem módosíthatja. E kérdések közül elsősorban azt kell megemlítenünk, hogy bár a kötet — mint említők — induláskor sőt még később is (bár ekkor már nem oly széles elvi megalapozással) a kor hazai építészetét az építészet új funkcióiból vezeti le (ezek között mindig kellő súllyal utalva az újonnan megjelenő, a korra legjellemzőbb funkciókra), magát a fejlődést végül is — mint a szerkezet ismertetéséből is láthatjuk — alapvetően stiláris kategóriákban mutatja be, vezeti végig. És jóllehet az építészetben talán még inkább, mint bármely más területen funkció és stílus egymással szoros összefüggésben van (kivált e korban, melyet stílus és funkció, ill. az azt érvényre juttató technológia egyre erősebb közeledése jellemez), ez a tárgyalásmód mégis óhatatlanul bizonyos hiányérzetet támaszt az olvasóban. Világos ugyanis, hogy az építészettel szembeni új igények mögött az egész gazdaság és társadalom változása áll, — de e mélyebb gyökerek (pl. a lakáskultúra, a lakáshasználati szokások és elvárások megváltozása), melyek főleg a két világháború közötti korszak építészetére olyan jelentős befolyást gyakoroltak, itt nem tárulnak fel elég határozottan: szervezetten csak stílusproblómakónt jelentkeznek, mélyebb társadalmi-gazdasági alapjaikra csak elszórt utalások céloznak. De e stiláris szempontú ábrázolással szemben, a szempontot feltételesen elfogadva is, van hiányérzetünk: a könyv a fejlődést ui. ezáltal tisztább kontúrúnak ábrázolja a valódinál s az életműveket (melyekből egy-egy stíluskorszak képes összeépülni) homogénebbnek, egyértelműbbnek. Mintha nem találkoznánk korunkban is nem egy tehetséges építésszel, aki pályája során 2 — 3 stílust is végigpróbált, megrendelői stílusigényének kénytelen-kelletlen, vagy csupán közömbösen, de mindenképpen rutinosan és színvonala-12*