Századok – 1973
Történeti irodalom - Merényi Ferenc: A magyar építészet 1867–1967 (Ism. Vörös Károly) 997/IV
1000 TÖRTÉNETI IRODALOM san engedve, — aki azonban itt határozottabb profillal, egyetlen meghatározott irányzat, periódus keretében jelenik meg. Természetesen indokolatlan túlzás lenne szerzőn ezeknek az egyénekhez kötött részletkérdéseknek következetes számonkérése, a jelenségnek általános összefoglaló érzékeltetése azonban — akkor, amikor a konkrét fejlődés e kötetben elsősorban egyének útján át ábrázolva jelenik meg — nem lenne felesleges. Az építészeti értékelésben funkcionális problémáknak is inkább stiláris kérdésként való kezelése sajátos módon jelentkezik a két világháború közötti, a második világháború előestéjén kibontakozó új népies irányzat törekvéseinek megítélésénél. A kor falusi építészetének a bár hagyományos, de még eleven funkcióknak megfelelő, tehát a népi hagyományt nem pusztán dekorációként alkalmazó megújítása — képviselőinek politikai beállítottságától vagy méginkább ideológia teremtő szándékától függetlenül is — véleményünk szerint önmagában nem lenne helyteleníthető törekvés — kivált a kor viszonyai között nem. Az őket elítélő, Merényi által idézett sommás kortársi nyilatkozatok (Granasztói, Major) ha elvileg helyesen mutattak is rá az irányzat egyes távolabbi buktatóira, gyakorlatilag sajnos semmit nem tettek, nem is tehettek a támadottak által (politikai beállítottságuktól függetlenül is) jól észlelt igény bármilyen megoldására. A modern európai építészet hazai képviselői az e modern építészetet apercipiálni képes réteg megrendelői igényeihez alkalmazkodni kényszerülve nyaralókat és villákat terveztek, de a hazai falusi funkciókat kiszolgáló, a megrendelő konzervatív ízlése által is elfogadható, esztétikailag mégis szép épületek fontosságát (az egész életmódot magát — legalábbis az idézetek tanulsága szerint — csupán teoretikusan és elég értetlenül szemlélve) kevéssé is látszottak érzékelni. Pedig az igény realitására, nagyon is időszerűen, mai faluképünknek új, a legsivárabb kispolgári ízlést tükröző építkezésekkel reménytelenül elcsúfulóban levő, éppen a szerző által is a 135., 140. lapon ugyancsak panaszosan emlegetett állapota mutat rá. S ugyanakkor megfigyelhető a falusi építészeti stílusok mai reneszánsza és az európai országok nagyrészében a hagyományoknak sikeresen modernizált formában a falusi építészetben való fennmaradása. Mindez végül felhívja a figyelmet a könyvnek arra a röviden már említett hiányosságára, hogy bár címében a magyar építészet bemutatását ígéri, az amiről beszél, mégis elsősorban építőművészet marad. Az az építészeti tevékenység, melynek terméke az ország építményállományának túlnyomó részét alkotja, végül is hiányzik belőle, — mint ahogy (s ezt most vesszük észre) tulajdonképpen a funkciók indító felsorolásában is a kor hozta új funkciók dominálnak, de háttérbe szorulnak az ősiek és állandóak : így mindenekelőtt maga a lakás, a lakóépület: az átlagember lakóépületének problémája a maga totalitásában. Hiányzik ui. a falu, a kisváros, a külváros építészete, szegényes, jellegtelen, vagy olykor éppen ízléstelenségében nagyon is jellegzetesen túlcicomázott házsoraival, amelyeknél éppen az építőművészeiével ellentétes irányú fejlődésnek lehetünk tanúi: a modernebb funkciók kielégítése lesz kénytelen alkalmazkodni egyfajta társadalmilag nagyon is eleven eszményt kifejező stílus nagyonis megmerevedő epidermiszéhez. Erről, ami pedig ugyanúgy része a magyar építészetnek, mint Lechner, vagy Kozma munkássága, a könyvben nem esik szó, jóllehet — természetesen nem a művészet, az egyedi alkotás, hanem a típusok szintjón, mind a tipikus funkciók, mind a tipikus stílusok és ezek tipikus konfliktusainak vonatkozásában — a hazai építészet ilyen arcának bemutatása sem lett volna érdektelen, — már csak az összehasonlítás: a nagyok nagyságának és a haladó művészi törekvések reakciójának érzékeltetése érdekében. Elmaradása ennek az átlagnak (melyet pedig csak az építőművészet kutatója mellőzhet, az építészeté nem — mint ahogy a festészet története sem mellőzheti a giccs bemutatását és tárgyalását, melyről a festőművészet azonban nem tartozik tudomást szerezni) lesz talán a kötet egyetlen említésre méltó hiányossága. A nyomdatechnikailag remek kiállítású könyvet 562 kicsiny, de ennek ellenére is
