Századok – 1973
Történeti irodalom - Mészáros István: A Szalkai-kódex és a XV. század végi sárospataki iskola (Ism. Bellér Béla) 992/IV
993 TÖRTÉNETI IRODALOM zási módszer, aki éppen ezért az ígért neveléstörténet helyett egy többé-kevésbé kifejlett művelődéstörténettel lepte meg olvasóját. Ez a meglepetés még egyik művében sem sikerült olyan teljesen, mint az előttünk fekvőben. Ebben a munkában a szerző korábbi műveinek minden erénye koncentráltan és hatványozottan jelentkezik. Igaz, hogy tehetségnek és tárgynak ritka szerencsés konstellációjáról van itt szó. Adva van egy nem csupán a magyar, de az európai művelődéstörténetben is egyedülálló dokumentum, egy kézzel írott latin nyelvű iskoláskönyv, amelyet 1489 — 90-ben, sárospataki diák korában vetett papírra a mátészalkai vargamester nagyrahivatott fia, Szálkái László, a későbbi nagyműveltségű és nagyhatalmú főkancellár és esztergomi érsek. Nem nehéz elképzelni, hogy mennyi neveléstörténeti, nyelvészeti, filológiai, paleográfiai, művelődéstörténeti, történeti kérdést, sok kérdésnek nyitját, más kérdéseknek kutatást serkentő fölvetését zárja magában ez a latin nyelvű iskoláskönyv, az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Szalkai-kódexe! Szinte csodálkoznunk kell azon, hogy a hazai nevelés- és művelődéstörténeti kutatás eddig nem foglalkozott érdeme szerint ezzel a páratlan értékű kultúrdokumentummal, leszámítva zenei anyagát, amelyet Bartha Dénes 1934-ben teljes egészében publikált, és bevezető tanulmányban sokoldalúan értékelt. A késedelemért most busásan kárpótol bennünket Mészáros István könyve, a Szalkai-kódexnek ez a páratlan intellektuális izgalmat nyújtó, érdekfeszítő felfedezéstörténete. A könyv nem csupán ennek az egyedülálló dokumentumnak első és sokoldalúságában mindjárt a teljességet megközelítő ismertetését nyújtja, hanem új megvilágításba helyezi az egész középkorvégi magyar, sőt európai városi iskoláztatást is. A szerző mindenekelőtt körültekintően tisztázza a Szalkai-kódex keletkezéstörténetét. A kódexet Szálkái 1489 — 90-ben, tehát mindössze két év alatt írta le az iskola rektora, a krakkói egyetemen végzett Kisvárdai János által rendelkezésére bocsátott anyagból és tanítása nyomán. Keletkezési helyként a régebbi kutatás a sárospataki ágostonrendi kolostori iskolát jelölte meg. A szerző megtámadhatatlan érveléssel kimutatja, hogy a kézirat születési helye valójában a sárospataki városi-plébániai iskola, egy Európa-szerte elterjedt iskolatípus hazai változata volt, amely —• szemben az eddigi neveléstörténeti felfogással — nem tisztán polgári, hanem vegyes polgári és egyházi irányítás alatt álló, ennek ellenére a XVI. század közepe előtti városi polgárság polgári öntudatát az összes korabeli oktatási intézmény közül leginkább formáló iskolatípus. Ez.ek a városi-plébániai iskolák elsősorban már nem a klerikus, hanem az ún. deákműveltség otthonai, és általános értelmiségi alapműveltséget nyújtanak. Műveltségi anyaguk nem azonos a „hét szabad tudomány"-óval. Ez is fontos, új felfedezése a szerzőnek. Ebbe a deák-műveltségbe éppen ez idő tájt, vagyis a Szalkai-kódex írásának idején kezdenek beszüremkedni a humanista műveltségi elemek, hogy aztán a reformációval ezt a színes, változatos, szabadabb szellemű világi tananyagot ismét egy szűkebb, erősen nyelvi-teológiai központú, a prédikátorképzésre beállított tananyag váltsa fel. A szerző nem éri be a városi-plébániai iskola fejlődésrajzával, hanem nyomon követi magának a sárospataki városi-plébániai iskolának további történetét is. Szembeszáll azzal a — Zoványi Jenő ós Marton János református egyháztörténészek által már megrendített, de meg nem döntött — történeti közfelfogással, amely a híres sárospataki református kollégium megalapítását Perényi Péternek tulajdonítja, és 153l-re teszi, abban a feltételezésben, hogy korábban nem volt a városban iskola. Szerzőnk — mint láttuk — nemcsak a korábbi sárospataki városi-plébániai iskola létezését mutatja ki, hanem azt is, hogy ebből az iskolából lett a helyi egyházszervezet protestánssá válásával párhuzamosan, 1549 —60-ben, már Perényi Gábor idejében a — református kollégium. Még az iskolák elhelyezését is sikerül megnyugtató módon tisztázni. Ha a szerző már ezeket az általános történeti kérdéseket is ilyen mesterien kezeli,
