Századok – 1973
Történeti irodalom - Mészáros István: A Szalkai-kódex és a XV. század végi sárospataki iskola (Ism. Bellér Béla) 992/IV
994 TÖRTÉNETI IRODALOM még inkább elemében van a speciális nevelés-, ill. oktatástörténeti kérdések vizsgálatánál. Sorra veszi a kódex asztronómiai, irodalmi-poétikai, jogi, levelezési és zenei tananyagait, és nemcsak tartalmi és formai szempontból veszi mikroszkopikus vizsgálat alá őket, hanem — ami a nemzetközi egyetemes neveléstörténeti kutatásban is kivételes rangot biztosít művének — a tananyagfeldolgozás, a didaktikai eljárások szempontjából is. Ily módon nem csupán a tananyagot ismerteti, hanem magát a tanítás-tanulás már akkor is ölelkező folyamatait, tanár-tanuló viszonyát, sőt még a XV. századvégi városiplébániai iskola sajátos auráját is fel tudja idézni. A középkori iskolázás „hét szabad tudomány"-ából ismert ismeretkörök a XV. század végére már erősen differenciálódtak, és megkezdték XVI. század végére befejeződő metamorfózisukat mai értelemben vett tantárgyakká. A korábban egységes asztronómia pl. ebben az időben már három önállósodó ismeretkörre szakadt: a naptárszámításra, a csillagászatra és az egészségügyi ismeretekre. A tananyagnak a Föld gömbalakúságát állító tézise, az Amerika felfedezése előtt két évvel az ismert kontinensekről készített térképvázlat, a különféle gyógyászati receptek minden bizonnyal kultúrtörténeti szenzációk. Az irodalmi-poétikai oktatás anyagául szolgáló, XIII. századi eredetű hexameteres-leoninus erkölcsi oktató-vers, a Carmen paraeneticum alighanem neveléstörténetünk első parainézise; egyébként a „devotio moderna" szellemében fogant és egy új, tisztább, emberibb, már humanista színeket is felvillantó vallásos szellemet igyekszik felkelteni a tanulókban. A másik irodalmi-poétikai tananyag, a IX—X. vagy — a szerző nagyon valószínű bizonyítása szerint — V—VI. századi eredetű hexameteres Theodolus- (tulajdonképpen: Theodulos) ekloga pedig a maga párhuzamos mitológiai-bibliai történeteivel a vallás és a pogány ókor már nem a kora-középkorra, hanem a reneszánszra mindvégig jellemző békés egymás mellett élést mutatja. A jogi tananyag a híres XIV. századi jogászprofesszor, Giovanni d'Andréa anyagára megy vissza a család- és rokonságjogi ismeretek kifejtésében. A levélfogalmazási tananyag Dybinnek, latin nevén Tibinusnak, IV. Károly császár kiváló művelődéstörténeti személyiségének művét adaptálja, kibontva a levélírás művészetét a retorikából. A nemcsak énektanítást, hanem zeneelméletet, zenetörténetet is tartalmazó, a XI. századi Arezzoi Guidóra, Johannes de Murisra és a meglehetősen ismeretlen Johannes Hollandrinusra visszavezethető tananyag nem csupán ének- és zeneoktatásunk első dokumentuma, hanem énekoktatási módszerével, az ún. relatív szolmizációval mai, Kodály Zoltán által megreformált, világhírű énekoktatásunknak is alapja. Ha lehetséges, még a tananyagismertetésnél is érdekesebb ós tanulságosabb iskolai feldolgozásának, didaktikai eljárásmódjainak rekonstruálása. A szerzőnek didaktikatörténeti meglepetéseket halmozó fejtegetéseiből csak egyet emelnénk ki: az uralkodó oktatási módszernek, a skolasztikus-verbális, ill. ahogy ő — a kettős kifejezéshez tapadó pejoratív értelem miatt nevezi — a szövegmagyarázó módszernek éleselméjű, valóban dialektikus újraértelmezését. Szerzőnk szerint a tananyagnak ez a feldolgozásmódja — Patakon éppen úgy, mint Európa bármelyik iskolájában — a tananyag pontos megértését, felfogását és tudatos elsajátítását, a latin nyelv megtanulását, új ismeretek megszerzését, a koncentrációt egyaránt szolgálta, sőt módszertani nyitottságánál fogva azt is lehetővé tette, hogy a hagyományos tananyag új, korszerű megvilágításba kerüljön, és középkori szaktudományos és vallási tételeket reneszánsz szellemben értelmezzenek. A szerző szerint a régi tananyagnak ez az újszellemű értelmezése jellemző a Kisvárdai János által vezetett pataki iskolai oktatásra is, amely „. . . alkalmazza, felhasználja az újat, de mellette a legtöbbször megtartja még a régit is. De ha a fejlődésre vagyunk kíváncsiak — jegyzi meg nagyon bölcsen a szerző —, akkor éppen ez az érdekes: hogyan töri át a régi burkot az új fejlemény, az elavultat meghaladva, de mégis a réginek a romjain hogyan győzedelmeskedik idők folyamán az új. Éppen ezért kódexünk a dialektikus fejlődésmenetnek is szép példája" (317. 1.).
