Századok – 1973
Történeti irodalom - Nagy István: A magyar kamara 1686–1848 (Ism. Kállay István) 987/IV
987 TÖRTÉNETI IRODALOM mert egyrészt a háromnyomásos rendszer eleve lehetővé tette a jobbágytelkek egy részének pusztásodását, hiszen alacsonyabb cenzus mellett viszonylag nagyobb terület művelését eredményezte; másrészt a jobbágyok jelentős része mezővárosokba költözött, ahol nyilván — más formák között — továbbra is agrártermelésben vett részt. Bárhogyan áll is ez a kérdés, Maksay munkájának egyik legnagyobb eredménye a „nagy átalakulás" tisztázása és pontos megfogalmazása. A három alapvető falutípusnak (utcasoros, halmaz és szeges település) megállapítása a munka másik nagy érdeme. A hitleri német történetírás ezek közül éppen a legelterjedtebb típust, az utcasoros falut követelte a keleti német települőknek és kívánta velük bizonyítani a nyugatról bevándoroltak fölényét. A középkori Magyarország rengeteg nyugati települőt fogadott be és asszimilált a középkor végére, de annyit, amennyi utcasoros falut találunk, aligha. Maksay megállapításaival egy nem tudományos indítékú, de tudományos formában megjelenő hipotézis vesztette el érvényességét. A különböző típusok elterjedése bizonyos nagyobb települési körzeteket jelölt ki, ez a további nagy nyereség. Az elkülönülő tájak szerinti vizsgálatnak több a lehetősége más ismeretek felhasználásával a kor- és földrajzi adottság szerinti megkülönböztetésre. Maksay könyvével megszületett a magyar falu településtörténetének első szintézise, amely újabb kutatások számára ad indítékot, jelöl ki utat, főképpen a XVIII. századi térképanyag bevonásával. Ügy képzeljük, hogy azoknak a településrenddel foglalkozó munkáknak, amelyek ezután készülnek majd. részben kisebb területet kell felölelniök, részben visszafele kell haladniok. A XVIII. századi térkép feltárja a falu formáját, esetleg a határhasználat rendjét. Innen knndulva kell az urbáriumok segítségével az adatokat addig egyeztetni, amíg a középkori oklevelek vallomásához érkezik el a történész. És talán még itt sem kell megállni, hanem meg kell próbálni a régészeti adatokkal való egyeztetést. A régészeti topográfia — amelynek Maksay csak legelső kötetét használhatta fel — bőséges indítékokat nyújt a határjárások helyhezkötéséhez,' a településsűrűség megállapításához és számtalan más, a középkori oklevelek és XVIII. századi térképek alapján nehezen vagy sehogysem elvégezhető munkához. Végül néhány szót a kötet kiállításáról is kell mondanunk. A szöveget — a dolog természete szerint — kereken száz ábra kíséri, közülük egy sor a szerző vázlata, nagyobbik részük azonban a XVIII—XIX. századi térképek reprodukciója. A vázlatok teljesen világos, jó képet adnak, a reprodukciók azonban olyan gyengék, hogy hellyel-közzel a szöveg utalásai nem is követhetők rajtuk. Akár a fényképész, akár a klisékészítő hibája a rossz reprodukció, a kiadónak semmiképpen sem válik dicsőségére. Fügbdi Erik nagy istvän: A MAGYAR KAMARA 1686—1848 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1971. 374 1.) Örvendetesen rövid idő telt el azóta, hogy e folyóirat hasábjain (Századok, 1971: 3—4. sz. 815—817.1.) az Országos Levéltár hatóság- és hivataltörtóneti sorozatáról szólva sajnálattal állapítottuk meg, hogy az első (Ember Oyözö: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig, Budapest 1946) és a második kötet (Veres Miklós: A tárnoki hatóság és tárnoki szék 1526 — 1849. Budapest. 1968) megjelenése között 22 év telt el. Örömmel látjuk, hogy a harmadik kötet, Nagy István monográfiája a magyar
