Századok – 1973

Történeti irodalom - Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje (Ism. Fügedi Erik) 983/IV

985 TÖRTÉNETI IRODALOM derítése fogasabb kérdés. Maksay a Magyarországon is ismert korabeli agrotechnikai irodalom bizony elég ingatag szóhasználatát szerette volna a részletes talajtérképek felhasználásával mai ismereteinkkel összehasonlítani, ,,ez az egybevetés azonban alig hozott valami eredményt" (155. 1.), s így annak megállapításával kellett megelégednie, hogy a könnyebben megművelhető talajt részesítették előnyben. A települések megszilárdulása következtében bevezetett művelési rendszerek közül a „parlagváltós" volt az első, s ezt a nyugati mezőgazdaságtól átvett két-, ill. háromnyomásos rendszer követte. A nyomás beosztásában és a földek nyomásokon belüli nagyságának meghatározásában a nemes birtokosé vagy tiszttartójáé volt a döntő szó, a parcellák kiosztásában a falu földközösségéé. Az utóbbinak azonban átmeneti szerep jutott. A nyomásrendszer bevezetése után a földközösség erős volt és országosan elterjedt, de aztán a jobbágytelek-rendszer megszilárdulása, az irtásföldek elterjedése és jobb hasznosítása következtében hanyatlásnak indult. Ezen a ponton újra felmerül — most már a határban fekvő földekkel kapcsolatban — a mérési technika kérdése, amely lényegében itt sem különbözik a feudális tulajdonban levő föld mérési technikájától. Különös vonása a magyar fejlődésnek, hogy sajátos szőlő- vagy kertmértékegység nem alakult ki. Akár szántó, akár kert vagy szőlő, a mezőgazdaságilag hasznosított terület egy jelentős része — nem egyszer teljes egésze — a jobbágytelkek tartozéka volt. Megint a magyar fejlődés különlegességének tűnik, hogy míg a jobbágytelkek, ill. tartozékaik egy falun belül azonos méretűek, addig egy-egy uradalmon belül a legnagyobb eltéréseket tapasztalhatjuk. Nagyon futólag, csak annyira tekintettük át Maksay könyvének tartalmát, amenynyire az következő megjegyzéseink megértéséhez szükséges volt. Már ebből a rövid áttekintésből is világos azonban, hogy mekkora erőfeszítést igényelt a megjelent könyv mögött álló kutatás. A középkori oklevelek tömegének átnézésén, azok értelmezésén kívül szükségessé vált a térképek tanulmányozása; a két egymástól teljesen elütő forrás adatait kellett a települések többezres tömegére vonatkozólag egymással összekapcsolni, egyeztetni és értékelni. Mindezt — ismételjük — az esetek túlnyomó többségében megfelelő előtanulmányok és dokumentáció nélkül, hatalmas területen és nagy időhatárok között. A ténylegesen elvégzett munka tiszteletet kelt az olvasóban, a kötet legfőbb érdeme mégsem ez, hanem úttörő jellege, éppen módszertani szempontból. Az eddigi vizsgálatok — Szabó István idézett munkáját sem véve ki — általában megmaradtak a középkori oklevelek vizsgálatánál, s így adataik, bármilyen érdekesek voltak is, többé-kevésbé mindig egyoldalú képet nyújtottak. Az előzmények hiányából és a munka úttörő jellegéből következett az is, hogy a feldolgozás során nem lehetett minden szempontra kiterjedően felfedni a fejlődés mozgató rugóit. Maksay itt elsősorban az agrártörténetre támaszkodott nemcsak azért, mert innen kaphatott leginkább segítséget, hanem azért is, mert a falu meg a határhasználati rend kialakulása ós megszilárdulása valóban elsősorban gazdasági tevékenység, tehát a mezőgazdasági termelés következménye, minden egyébnek csak másodlagos szerep juthat. Ezzel a felfogással elvileg egyetértünk, hellyel-közzel mégis az a benyomásunk, hogy gazdasági tényezők közül az agrártermelés túlságosan egyeduralkodóvá vált Maksay felfogásában. A gazdasági élet különböző jelenségei hihetetlenül szoros összefüggésben állnak egymással, és nehéz eldönteni, hogy a termelés és elosztás (vagy a kereslet és a kínálat) közül melyik volt nagyobb hatású. Az elosztás, ill. a kereslet a középkori parasztság életében a piac formájában jelentkezett. Úgy érezzük, hogy a művelési rendszerek elterjedésében éppen a piac játszotta a döntő szerepet, ha azt olvassuk, hogy „a szabályozódási folyamat egykor a népesebb, s így több gabonát termelő nyugati országrészből indult el" (163.1.), vagy amikor kiderül, hogy a nyomásos rend a „Dunántúlon és az Alföldet észak felől szegélyező tájon" vált honossá (165. 1.), tehát azon a területen, ahol az erdős-hegyes vidék a síksággal találkozik, s ahol a kétféle