Századok – 1972
Folyóiratszemle - Novikova; A. A.: A szovjet közéleti személyiségek hagyatékának állami őrzéséről 776/III
776 FOLYÓIRATSZEMLE 776 A. A. N ovikova: Л szovjet közéleti személyiségek hagyatékának állami őrzéséről A szovjet történettudomány közelmúltban kibontakozó lendületes fejlődése kutatás-szervezési kérdéseket is napirendre tűzött. A szovjet társadalom történetének mind teljesebb feltárása a személyes hagyatékok összegyűjtését, rendszerezését állította előtérbe. Mint a cikk bevezető gondolataiból megtudhatjuk, az ipar ós a mezőgazdaság területén működött személyiségek hagyatékaira eddig kevés gondot fordítottak. Pedig ilyen jellegű leletek jelentősen hozzájárultak a lenini életmű teljes képének megrajzolásához is, vagy pl. a GOELRO tevékenységének feltárásához szolgáltattak fontos doku- ' mentumokat. Gyakran találhatók ezekben a személyes archívumokban hivatalos iratok, tudományos értékkel bíró levelek (pl. egy veterán bolsevik hagyatékában Ciolkovszkij értékes feljegyzéseire bukkantak), irodalomtörténeti értékek stb. Mindez érthetővé teszi azt, hogy a hagyatékok őrzésének tudományos, szervezési, intézményi ős jogi kérdései • élénken foglalkoztatják a szovjet szakközvóleményt. A továbbiakban a probléma historiográfiáját, bibliográfiáját tekinti át a szerző. E. V. Koloszova, V. V. Caplin tanulmánya alapján (Voproszi Arliivovegyenyija, 1965. 4. sz.) mutat rá, hogy 1957-ig a szocialista építés korszakának személyiségeitől alig őriztek a levéltárak dokumentumokat, míg az 1917 előtti anyagok válogatás nélkül kerültek megőrzésre. Adataik szerint 1957 —58-ig a kb. 10 ezer begyűjtött személyes hagyatéknak csupán 20 százaléka származott 1917 utánról, s annak is fele irodalmi, művészeti jellegű. 1 1957 után a levéltári állomány milliókra nőtt, s ez szervezeti, intézményi, de tudományos problémákat is kitermelt. Aktuálissá vált a fondkópzés kritériumainak elvi és főleg gyakorlati kidolgozása, érvényesítése. Hosszan sorolja a szerző azokat a vezetői beosztásokat (népbiztos, építkezés-vezető, tudós stb.), amelyek feltehetően megőrzésre alkalmas anyagokat produkálhatnak. A következő lépés az egyes egységek tartalmi elemzése, amely a mércétől függően újabb rendszerezési, szelektálási lehetőséget nyújt. Eltérőek a vélemények arról, hogy egy-egy hagyatékot teljességében vagy rostálva vegyenek állami megőrzésbe, ill. hogy mely egységeket lehet egészében mellőzni. Ezzel kapcsolatban a memoárok különböző típusait veszi számba és állít fel közöttük értékrendet. Befejezésül az utóbbi években szinte társadalmi mozgalommá vált történelmi forrásgyűjtés technikai problémáira utal a cikk. A levéltári hálózat mellett könyvtárak, múzeumok, intézmények, iskolák is foglalkoznak történeti értékű dokumentumok gyűjtésével, őrzésével. A fel táró-gyűjtő munkába veteránok, nyugdíjasok, iskolák, Komszomolszervezetek egyaránt nagy számban kapcsolódtak be. Ez a mennyiségi kiszélesedés bizonyos mértékig kaotikussá tette a dokumentumok rendszerezését, aminek következtében gyakori jelenség, hogy pl. egy-egy személyiség hagyatéka szétszórtan több gyűjtő-szerv birtokába kerül. Megemlít végül a szerző egy 1963-ban kiadott kormányrendeletet, amely egységes szervezeti hálózat és rendezési, szelektálási elv alapján, szakemberek széleskörű alkalmazásával kívánja a személyes hagyatékok gyűjtését, rendszerezését, feldolgozását koordináltan biztosítani. (Voproszi Isztorii. 1971. 8. szám 59-70. I.) M. A külföldi folyóiratszemlét írták: Frank Tibor (F.), Hont István (H.), Jemnitz •lános (J.), Jeszenszky Géza (J. в.), Menyhárt Lajos (M.), Orosz István (O.) ós Teke Zsuzsa (T.)
