Századok – 1972

Történeti irodalom - Sikota Győző: Herendi porcelán (Ism. Bellér Béla) 740/III

747 TÖRTÉNETI IRODALOM sorolta a gazdákat és a parasztokat" (123. 1.). Meg is nőttek a terhek, s „agrárproletárrá" tették a jobbágyparasztot (206. 1.). De nem járt jobban a községben lakó 27 armális nemes sem, akik 1738-ban az összeírásba fölvett teljes földjüket beadhatták adóba (a köblösben összeírt földterületet a szerző beszolgáltatandó termónymennyiségnek vélte), meg még kereken 134 Ft-ot is fizethettek. A nemesi pénzadó „a következő években egyre emelkedett", 1768-ban 46 Ft 30 Kr. ( !), 1769-ben 68 Ft 60 Kr. (207. 1.). Az 1828-as összeírás (amely „Erdély kivételével az egész országra kiterjedt") Mátészalkán 69 adófizetőt talált, ezenkívül 18 jobbágyot, 8 kézművest, 3 kereskedőt és 51 házas és házatlan zsellért (ezek egyike sem adózott?). A 16 — 60 év közötti családtagok száma 126 volt, továbbá 8 fiú és 1 leány (szegény kis falu egykéje !). A számokat összeadva 276 lakost kapunk, viszont másutt azt olvassuk, hogy 1828-ban Ludovico ( !) Nagy szerint, a lakosság száma 2580 volt (209., 124., 128. 1.). Ezek után már meg sem lep bennünket, hogy Mátészalkán öt évvel előbb volt villany, mint Budapesten (21. 1.). A munka második feléből, a mai Mátészalka és népe ismertetéséből csak egy fejezetet idézünk, azt, amely „Mátészalka és tájegysége nyelvjárásáról" szól (332. s köv. 1.). Megtudjuk ebből, hogy az itteni élőbeszédnek ma is egészen különös, országosan egyedülálló sajátosságai vannak. íme néhány: „még ma is igen gyakori az ly-nek j-s kiejtése, ... pl. fojó, ijjen, amojan". — „Még sokszor előfordul, hogy azt a szót hogy hiába, úgy ejtik, hogy hijába." A d hangzó helyett legtöbbször gy-1 ejtenek, így: mondják — mongyák." De mondattani vonatkozásban is „sok helyi sajátosság fordul elő". Pl. „A csak használata szintén sajátos: pl. ... Gyere csak ide, majd lesz nemulass !" „Különleges a hogy határozószó sajátos használata" is. Mátészalkán ugyanis ilyeneket mondanak: „Hogy csak egyet mondjak, ti sem kerülitek el a sorsotokat. . . Igaz-e amit mondtál ? Még hogy igaz !" — Hogy is mondja Karinthy Szabolcska-paródiájában: A mi falunkba nyáron nő a zab Es éjszaka van, ha nem süt a nap; Forgácsot vág ki fábul a gyalu, Csodálatos, csodálatos falu. Dömötör Sándor a kötet elé írt bevezetésében ezt mondja: „Ügy látjuk, hogy a tudományos színvonalú helytörténeti kutatómunka elsősorban népművelési tevékenység." Majd megállapítja: „Dr. Csomár Zoltán műve alkalmas arra, hogy a szocialista hazafiságra való nevelésben fontos segédletként használjuk." A kettős megállapítás egyikével sem érthetünk egyet. A helytörténeti kutatás sem első-, sem másodsorban nem népművelési tevékenység, hanem szigorúan tudományos feladat. A népművelés felhasználja a tudományos kutatások eredményeit, közvetett ós közvetlen formában is, de egyik tevékenység sem képesít önmagában a másikra, ahogy a két tevékenység céljai és módszerei sem azonosak. Csomár Zoltán népművelési célokkal (és a népművelő felkészültségével) fogott hozzá Mátészalka múltjának és jelenének feltárásához, a munka elvégzéséhez azonban nem volt elegendő a jószándék. Hogy pedig egy szakmailag gyönge és hibás történelmi munka jó szolgálatot tehetne a hazafias nevelésnek, azt nem hihetjük. * Mintaszerű kiadásban 81 dél-tiszántúli munkásszerződés szövegét tette közzé Szabó Ferenc az 1944-et megelőző félévszázadból. („Dél-tiszántúli munkásszerződések. 1889 —1944." Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Szabó Ferenc. Bpest. 1966. A Néprajzi Múzeum és az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának kiadása. Kézirat gyanánt, Rotaprint kiadás, 374 1. Megjelent 450 példányban.) A szerződések száraz adatai emberközelségbe hozzák a Tisza—Maros—Körös által bezárt terület föld-