Századok – 1972

Történeti irodalom - Sikota Győző: Herendi porcelán (Ism. Bellér Béla) 740/III

746 TÖRTÉNETI IRODALOM záshoz, mások viszont a krónikás adatközléshez állnak közelebb, de mindkettő — ahogy a bevezetés közli — „a teljesség igénye nélkül". Az 1849 előtti fejezetek a korábbi kutatások adatait fogják össze, különösebb szintetizáló igény nélkül; a múlt század második felével indul az új kutatásokból adódó új adatok egyre bővülő sora, a község demográfiájára, birtokmegoszlására, gazdasági fejlődésére és társadalmi összetételére, lakóinak művelődési, egészségügyi helyzetére stb.; a szerzők azonban ezeket sem fogják össze egységes képbe. A könyv végén a mai Pásztó ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi ós kulturális intézményeiről kapunk lexikonszerű tájékoztatást. Kár, hogy — főleg a feudális korra — a szerzők nem törekedtek a levéltári anyag részletesebb felderítésére és bővebb kiaknázására. * Kék műbőr kötésben, igényes nyomdai kiállításban áll előttünk dr. Csomár Zoltán ghnnáziumi tanár, igazgatóhelyettes, a Hazafias Népfront mátészalkai községi bizottsága elnökének könyve: „Mátészalka". (Mátészalka. 1968. 418 1., számos, a szövegbe nyomott i illusztrációval. A Mátészalkai Községi Tanács kiadása. Megjelent 1000 példányban.) A szerző egy évtizedes kutatásainak eredményeként „átfogó történelmi képet" kíván adni a község fejlődéséről, „őstörténetének legrégebbi korszakától kezdve a legújabb időkig", egészen 1965 végéig, „lényeglátóan sokoldalú" módszerrel és „a helytörténeti események szocialista szemléletű fejlődésének" feltárásával. Csomár valóban kiterjedt anyaggyűjtést végzett. Átkutatta a megyei és az országos levéltárakat s kijegyzett mindent, ami „a regesztákban és okmánytárakban konkrét adatokkal világít rá mátészalkai vonatkozásban ... az osztályellentétekre". A nagy gazdagságban összehordott sokszínű adathalmaz megszólaltatása, a fejlődés bemutatása azonban nem mindig sikerült. A baj ott kezdődött, hogy a régi írásokat elolvasni sem könnyű, megértésük meg éppen nehéz. így történhetett, hogy a latin nyelvű összeírások névanyagából összeállított táblázatokban a keresztneveket a könyv genitivusban közli (118—119. 1.), hogy a XVI—XVIII. századi latin terminus teclinicusokat gyakran rosszul olvassa (porci maiores, — amikoris nem disznókról, hanem a porciónak nevezett adóról van szó; Kovács István coramme), hogy Prépostváriból Preposznar, a Georgius keresztnévből Gregorius lesz (118—119. 1.; érdemes megnézni a 145. és a 156. jegyzetben idézett latin részeket is), s hogy a vetésterületet adóösszegnek nézi (207. 1.). A nyilvánvalóan hibás adatok megingatják az olvasó bizalmát a szerző felkészültségében és a könyv többi — zömében valószínűleg kifogástalan — adatában is. Mivel pedig a rosszul olvasott és hibásan értelmezett adatokból ritkán vonható le helyes következtetés, a téves értelmezések eltorzítják a Mátészalka fejlődéséről rajzolt egész képet. Egy kicsit a lokálpatriotizmus is közrejátszik benne, hogy a szerző csudálatos dolgokat láttasson szeretett városa múltjában. Nem kívánjuk bizonyítás alá vonni az olyan megállapításokat, miszerint „feltételezhető, hogy az alföldi medencében itt telepedett meg először az ősember", meg hogy itt „az osztályharc már a bronzkor fellendülése idején megkezdődik"; az Árpád-kori betelepülés korábbi és mai legendáit, a Zalka gróf fiára, Mátéra vonatkozó dolgokat sem feszegetjük. A XVI. század ismertetésénél megtudjuk, hogy míg a mátészalkai nemesek többsége a XVI. században az „új hívők közösségéhez" csatlakozott, azaz a reformációhoz, addig „a szegényparasztok a népi reformációt képviselték ós támogatták komoly tömegükkel", s ez megmutatkozott „Rákóczi és Esze Tamás szabadságharcaiban" (214. 1.). Viszont arról is értesülünk, hogy „Mátészalkán és vidékén az antifeudális forradalmi mozgalomnak" a nagybirtokos főnemes Melithek voltak „terjesztői és pártfogói" (219. 1.). Rákóczi különben mátészalkai lakos volt, az egyetlen, aki nem adózott (205. 1.). 1711 után bevezették „a kataszteri mennyiség" utáni földadót, tegyük hozzá jó száz évvel előbb, mint bárhol a világon; persze itt már az 1695-ös összeírás „külön kimutatásba