Századok – 1972

Történeti irodalom - Snell; John L. lás Perkins Dexter

736 TÖRTÉNETI IRODALOM felfogás sok esetben még egy intézményen belül is megtalál ható. E koncepcionális bizonytalanság eredményeként az M. A. fokozat szinte minden intézménynél mást takar. A könyvnek közel fele foglalkozik a doktori fokozat, a Pli. D. problémáival. E fokozat bizonyos mértékig hasonlít a magyar egyetemi doktorátushoz, de annál valamivel magasabb színvonalat képvisel, és megszerzéséhez nem csupán disszertációra és vizsgákra, hanem további, speciális studiumokra, l'h. D. training-ie (képzésre) is szükség van. A különféle egyetemek és college-ok csak kevés számú, meghatározott területen képeznek doktorokat; a keresettebb szakok között az Egyesült Államok, a modem Európa, Nagy-Britannia és a Commonwealth történetét, a historiográfiát, a módszertant, a medievisztikát, Latin-Amerika történetét és a diplomáciatörténetet kell megemlítenünk. A doktori fokozat elnyerésére felkészítő közel 90 intézmény túl van terhelve: tekintve, hogy a Ph. D. képzést irányító tanároknak országosan csupán 4 —5%-a foglalkozhat kizárólagosan a doktorandusokkal, egy tanárra egy félév alatt átlagban 99 ( !) hallgató jut. A doktori képzés legalább olyan sokféle formában és szinten folyik, ahogyan az az M. A. esetében megfigyelhető. A szerző alapos bírálatot mond a Ph. D. képzésről. Mindenekelőtt azt sürgeti, hogy a jövendő történész-doktorokat fokozottabban készítsék elő a tanári pályára is. Kifogásolja a képzés túlságosan specializált jellegét, és szük szakképzés mellett lehetőleg széles általános képzést is nélkülözhetetlennek tart. Elégtelennek ítéli Snell a jelöltek szakirodalmi műveltségét, kutatás- és íráskészségét, módszertani kultúráját. A legfőbb problémát azonban abban látja, hogy a Ph. D. fokozat megszerzése az elméletileg előírt (és kívánatos) 3 — 4 év helyett általában 7 — 8 évig is eltart. Ennek okát elsősorban a jelöltek anyagi helyzetében látja, amely a fokozat megszerzése előtt legtöbbjüket munkába kényszeríti, és ezáltal óhatatlanul megnyújtja a képzés tartamát. De egyéb akadályok is lassítják a folyamatot: túl sok a formális követelmény, kevés a tényleges irányítás, nagy a tananyag. Snell professzor végezetül egy sor konkrét példán szemlélteti, hogyan próbálnak egyes egyetemeken segíteni mindezeken a problémákon, mindenekelőtt a tanárképzés és a Ph. D. képzés jelenlegi helyzetén. A könyv zárófejezete a Felsőoktatási Bizottság javaslatait tartalmazza, melyek a törtónószképzés továbbfejlesztésére vonatkoznak. A vizsgálat tapasztalataiból kiindulva a Bizottság mindenekelőtt nagyobb és magasabb színvonalú hallgatóság rekrutálását tartja kívánatosnak, amihez több pénzt és jobb propagandát tart szükségesnek. A hallgatók egyetemre kerülése előtt alaposabb előkészítésre volna szükség néhány tárgyból, így nyelvekből, társadalomtudományból, irodalomból stb. A Bizottság fontosnak tartja az egyetemi fokozatok követelményrendszerének egységes és egyértelmű megfogalmazását, a Ph. D. képzés időtartamának ésszerű rövidítését, a szakképzés és az általános képzés közötti helyes arány kialakítását. A Bizottság végül hangsúlyozza, hogy a doktorandusokat az eddiginél alaposabban kell felkészíteni tanári tevékenységükre is, ugyanakkor a jó tanári munkát méltányosabban kell elismerni és honorálni. A kötethez csatolt függelék közli a kérdőíves felmérések teljes dokumentációját. Az Amerikai Történelmi Társulat keretében végzett felmérés az első komoly kísérlet arra, hogy az amerikai felsőoktatás egy szektoráról rendszeres, szakszerű térkép készüljön. A könyv legfőbb erénye éppen ebben rejlik: összegyűjti és rendszerezi az amerikai történészképzés múltjára és — főképpen — jelenére vonatkozó információkat, feltárja ennek nyomán a képzés fogyatékosságait , és határozott, világos programot is ad a problémák megoldására, a hibák kiküszöbölésére. Hazai felsőoktatási vitáink szempontjából különös figyelmet érdemel az is, hogy a szerzők (és velük az amerikai törtónésztársadalom mértékadó körei) egymástól elválaszthatatlannak tartják a kutató- és tanárképzést. A legújabbkori művelődóstörténet kutatójának tanulságosak azok az adatsorok is, melyek