Századok – 1972
Történeti irodalom - Szabó Ágnes: A Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése (Ism. Szakács Kálmán) 692/III
692 TÖRTÉNETI IRODALOM A monográfia utolsó fejezete az uradalom pénzügyi viszonyait tárgyalja. Igen fontos az a megállapítása, hogy míg a korszak kezdetén a tulajdonos főúr a jövedelemnek mintegy felét használta fel saját nagyúri életének finanszírozására, addig a korszak második felében csak 15 — 20 százalékot. A beruházások aránya pedig 10 százalékról 35 százalékra növekedett. Ez egyúttal az uradalom tőkés jellegének növekedését és a belterjesség erősödését is jelentette. A kötetet gondosan válogatott képanyag és igen jól szerkesztett térképmellékletek egészítik ki, bár a szöveg között is szívesen láttunk volna néhány — a leírást szemléletesebbé tevő — térképvázlatot. E rövid recenzió keretében nem térhettünk ki Für Lajos értékes úttörő munkájának részletes tartalmi ismertetésére, a felvetett problémák vitatására. Úgy érezzük, hogy ez a monográfia sokat forgatott és nélkülözhetetlen könyve lesz a kor történetével foglalkozóknak, és reméljük, hogy az úttörés nyomán a mezőgazdasági üzemtörténetek sorozata fog elkészülni és megjelenni. SlMONÏÏY EMIL SZABÓ ÁGNES: A KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PÁRTJÁNAK ÚJJÁSZERVEZÉSE. 1919—1925 (Budapest, Kossuth. 1970. 251 1.) Szabó Ágnes könyve a magyar forradalmi munkásmozgalom egyik sorsdöntő időszakát veszi vizsgálat alá. Ez a hat esztendő a kommunista mozgalom egyik legkritikusabb és legnehezebb — mondhatni legtragikusabb — éveit öleli fel. A Tanácsköztársaság megdöntése után a munkásosztály szervezetileg egységes, politikailag-ideológiailag azonban igen jelentős ellentéteket magában hordozó pártja alkotó elemeire esett szét. A munkásosztály máról holnapra uralkodó osztályból üldözött osztállyá vált, s reá zúdult az ellenforradalom minden csapása. A magyar proletárforradalom leverése a kommunistákat mélyen megrendítette. Ezt a csapást a fehérterror véres tobzódása, az emigráció hosszúra nyúlt ideje még fokozta. A Tanácsköztársaság megdöntése után újraszerveződő Kommunisták Magyarországi Pártja Európában elsőnek találkozott a politikai reakció új válfajával. Az alapvető kérdés az volt: milyen politikát folytasson a magyar kommunista mozgalom a konszolidálódó ellenforradalmi rendszerrel szemben. Az 1919-es emlékektől és gyakorlattól, valamint a nemzetközi forradalmi fellendüléstől is ösztönözve azzal a reménnyel kezdte meg a párt újjászervezését és a fehérterror elleni harcot, hogy az ellenforradalmi rendszer rövid életű lesz, bukása — melyhez a nemzetközi proletariátus növekvő osztályharca is hozzájárul — a közeljövőben bekövetkezik. A féktelen terror ellenére rendkívül nehéz helyzetben az illegalitás feltételei közt kezdték meg a párt reorganizálását. E kérdéseket exponálja, vizsgálja és elemzi a hat fejezet közül az első háromban a szerző. Az első fejezet 1919 augusztusától 1919 decemberéig, a Tanácsköztársaság megdöntésétől az első kommunista csoportok megalakulásáig terjedő időszakot tekinti át, jól mutatva be a bukás utáni első hónapok pártmunkájának bizonytalan és ellentmondásos lépéseit. Fejtegetéseinek középpontjában a vereség után előállt helyzet elemzése áll, annak vizsgálata, hogy mind a kommunista, mind a szociáldemokrata mozgalomra milyen hatással volt a vereség; az első napok, hetek depressziós légköréből hogyan igyekeztek kitörni, s az aktív cselekvés útjára lépni. Ugy gondoljuk, csak a pongyola fogalmazásból ered a szerzőnek az a megállapítása, hogy az új helyzetben az SzDP legalitásának
