Századok – 1972
Történeti irodalom - Nagyné Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban (1877–1918). (Ism. Tömöry Márta) 477/II
477 TÖRTÉN"ETI IRODALOM oktatási, kulturális és nevelő programja a Kommunista Párt javaslatain alapult. A pedagógusok szakszervezete Pécsett már 1945 januárban megalakult. Az iskolákban a régi könyveket ki kellett cserélni, demokratikus szellemű tankönyvekre volt szükség. Elősegítették a munkások és parasztok gyermekeinek tanulását az egyetemeken és középiskolákban. Szélesre tárták az egyetemek kapuit a nőhallgatók előtt. Megszervezték a nemzetiségi oktatást. Pedagógus átképző-tanfolyamokat szerveztek, és megteremtették a demokratikus oktatásügy személyi feltételeit. Törvénybe iktatták az általános iskolát, amely — a szerző helyes megállapítása szerint — a művelődés terén olyan nagyhatású volt, mint a földreform a gazdasági életben. KOPASZ GÁBOR NAGYNÉ SZEGVÁRI KATALIN: A NŐK MŰVELŐDÉSI JOGAIÉRT FOLYTATOTT HARC HAZÁNKBAN (1777—1918) (Budapest. 1969. 439 1.) A rendkívül széles forrásanyagra támaszkodó munka impozáns bemutatója a magyarországi nők jogaiért folytatott küzdelem történetének. A szerző többet ad könyvében, mint amennyit a címben ígér: nemcsak a nők egyenlő iskoláztatásáért, művelődéséért folyó harcot mutatja be, a harc úttörőinek — közéleti férfiak, kultúrpolitikusok, írók, pedagógusok, az első nő-írók — vonatkozó működését, szerepét ismerteti, hanem helyet kapnak kötetében a nőknek saját sorsuk javításáért folytatott küzdelmei is. A szerző bevezetésül a Ratio Educationistól, az első művelődési törvénytől indult el, s fokról-fokra végigkíséri a magyar nevelésügy történetét, a legkülönbözőbb iskolatípusok kialakulásának, fejlődésének menetét, minden újabb típus jelentkezése körülményeit, alapításának tárgyalását, ezután tér rá a nők iskoláztatásának problémáira, visszamaradásuk okainak, sokszor mesterséges visszaszorításuk tényeinek magyarázatára. Az iskolatípusok szükségszerű felmerülésének, terveinek, a létesítésük körüli nehézségeknek — a megvalósulás menete közbeni változásuknak — hiteles ábrázolása óriási munkát igényelt. A könyv terjedelmének mintegy 60 százalékát az általános nevelésügy története foglalja el. Ez az általános művelődésügyről alkotott kép mindig pontos, s feltétlenül szükséges különösen a kezdeti időszakra vonatkozókat, mert csak így értékelhető igazán a nők jogaiért jelentkező „pionírok" ténykedése. Látjuk, hogyan merül fel az 1770-es évek elején a leányok oktatásának követelése — addig nem történt értük semmi, s tulajdonképpen az 1848 — 49-es forradalom és szabadságharcig nincs is változás. A leánynevelés terén „felelősség"-et csupán az előkelő származású lányok legkiválóbbjai esetében éreznek kultúrpolitikusok, általában a gondolkodó, művelt emberek, kiknek szemlélete még hosszú ideig rendi szellemű: a „családi" nevelés a fontos, a nő legyen jó feleség és jó anya. Igen kicsi a száma azoknak a családtalan, férjtelen felsőbb rétegekből származó nőknek, kik családtól független, önálló keresettel bíró nevelőnőkké, tanítónőkké lehettek. Ezekért indult hírlapi vita, politikai harc, melyeknek során jelentkeztek pl. az első nőírók, nő-tanítók írásaikkal. Takács Éva, Máthéné Ujfalvy Katalin, Molnár Borbála portréja így villan fel előttünk. Nyilatkozataikból látható, hogy korántsem vágytak közéleti szereplésre, azoknak sem szántak ilyet, kiknek érdekében megszólaltak, csupán tanulni, művelődni szerettek volna. — A másik nem részéről szintén akadnak — kevesen ugyan, — kik szót emelnek az uralkodó osztályok legkiválóbb leányai tanulhatása érdekében, pl. már 1835-ben felmerül a gondolat: az egyetemet meg kell nyitni részükre (Nyáry István sárospataki tanár), de van már szószólója az általános iskolakötelezettségnek, a „köznép" leányai számára az alsófokú oktatás kiterjesztése követelésének (1827). — A kor emancipációs irodalma s mozgalma fellendül, így jön létre az
