Századok – 1972

Történeti irodalom - Deér Josef: Die heilige Krone Ungarns (Ism. László Gyula) 459/II

467 TÖRTÉN"ETI IRODALOM ismerete sem vezetett teljesen megnyugtató eredményre a korona mai formájának keletkezési idejét tekintve. Érdekesnek találom, hogy Deér nem fogadta el székesfehérvári jogar rekonstrukciómat (Alföldi s mások elfogadták), és a jogar-gömb tövére helyezett kis oromdíszes korona-formát gyűrűnek tartja. Ezt meg én nem tudom elfogadni, mert gyűrűként nem v iselhető, és a sok egykoi'ú gyűrű között nem találunk egyetlen ilyen formát sem. Ha pedig mégis jogar volt a sírban, akkor ismét fel kell idézzük annak a lehetőségét, hogy a XI. században még nem halotti koronával és jelvényutánzatokkal temették el királyainkat (mint pl. III. Bélát), hanem igazi méltóságjelvényeikkel. Ha ez így van, akkor felmerül a lehetősége annak, hogy a régi István koronát talán a szenttéavatáskor emelték ki sírjából. Tehát a korona István-hagyománya kézzelfogható hagyomány lett volna, — lévén a régi corona regium valóban István királyé. Ezzel kapcsolatban, nagy óvatosan hadd pendítsek meg egy gondolatot, amely a Szent László herma vizsgálata közben merült fel bennem. A herma koronája (nemcsak a mostani, a régi is) nagyobb mint a természetes emberi fej, hiszen a szoborban helyezték el a sírból kiemelt koponyát, s ekként a koponyatartónak nagyobbnak kellett lennie a fejnél. Igen ám, de ezzel a korona is nagyobb lett a természetes móreteknél. Nos, az összes középkori koronák mind nagyobbak még a legnagyobb emberi fejnél is, és méreteik pontosan egyeznek a herma koronájának méreteivel. Ezzel kapcsolatos a most felvetett gondolatom. Nem lehetséges-e, hogy valamilyen régi hagyományt elevenítettek fel 1440-ben, amikor I. Ulászlót egy másik koronával koronázták meg, amelyet Szent István ereklyetartójáról vettek le? Nem lehetséges-e, hogy az emberi fej méreteinél nagyobb királyi koronák azért ilyen nagyok, hogy időnkónt a szent fejét is illessék, azaz a hermára kerüljenek? Ennek látszólag ellentmond, hogy III. Bélának és feleségének halotti koronája is ilyen nagy. Ez igaz, de tudván, hogy a régi Szent László hermának „négy virágos" koronája volt, gondolatban ráillesztettem a halotti koronát a herma fejére, és kitűnően talált rá. Amit felvetettem, csupán gondolat; akkor válnék szilárdabbá, ha források megőriztek volna ezen az egy adaton kívül hasonló koronázási szertartásokat. Nagyon lényegesnek érzem Deérnek azt a feltevését, hogy a magyar románkor is ismerte a zománc művészetét. Valóban elképzelhetetlen is lenne, hogyha III. Béla előtt nem is, de, hogy akkor éppen a bizánci kultúrának ez a szépséges jelensége hiányzott volna nálunk, hiszen a nyugati műhelyekben is ismerték ezt a tudományt. Magam más oldalról — éppen a Szent László herma kapcsán — jutottam arra a feltevésre, hogy a sodronyzománc a magyar ötvösök kezén alakult ki, a középkori skófiumos hímzéseink utánzataként. Nagyon ideje már, hogy e kérdések felvetődjenek, a zománcban és másban ne csak azt tekintsük magyar munkának, ami annyira kezdetleges, hogy más művészetekbe nem tudjuk beilleszteni ! Az, amivel kissé részletezettebben —, de megtartva a könyvismertetés íratlan szabályait csak: érintőleg — szeretnék foglalkozni, az az oromdíszes női koronának a steppe népeinél való megjelenése ós használata. Itt ugyanis sokkal régebbi példákat tudunk idézni, mint a hellenisztikus Tyché. Kezdjük talán a mihalkovói Halstatt-kori kinccsel. Ez feltehetően fejedelemasszonyé volt, a benne levő színarany diadém oromdí-6zein a hold (és nap?) jelképei sorakoztak. Korban utána az időszámításunk előtti III. századból való novocserkaszi diadém következik, amely egy szarmata királynő sírjából került elő, s rajta az előbbi holdjelkópek helyett fák és szarvasok váltakoznak tükörkópszerűen egyre kisebbedve, egészen a halántékokig. A legszebb „oromdíszes koronákat" a koronázott hun üstökön láthatjuk, félkörös díszeinek koszorúja igazi koronákat utánoz. Egy ilyen igazi „koronát" találtak is egy podbolotjei sírban, amelyben félkör-fejes fibulák alkották a fejdíszt. Mindezekről röviden írtam már — s még szeretnék is írni — az Arch-Hung XXXIV. kötetben az avar cibakházi női sírral kapcsolatosan (1. kép). Ebben talált