Századok – 1972
Történeti irodalom - Deér Josef: Die heilige Krone Ungarns (Ism. László Gyula) 459/II
460 TÖRTÉN"ETI IRODALOM magyarázatával is a német-római birodalomhoz igyekeztek fűzni hazánkat, még esak megírás alatt levő értekezések eredményeit már széles körben terjesztették ós vitatták. Ebben a feszült légkörben a magyar polgári történelemtudomány legjobbjai — közöttük is elsősorban Deér József — a korona-küldés pápai aktusát védelmezték.1 Egy pillanatig sem volt kétséges, az akkoriak előtt, hogy itt nem pusztán rideg történelemtudományi vitáról van szó, hanem nemzeti létünk önvédelméről. Különös élességet kapott a vita azáltal, hogy az idősb Tóth Zoltán személyében magyar kutató is kiállt a Hartvig. legenda kritikája kapcsán a császári kegyből való magyar királyság eszméje mellett, s ezzel — akaratán kívül — a nagy-német gondolat oldalára állt.2 Ekként a korona vizsgálata sem egyszerű művészettörténeti-régészeti munkának indult, hanem hatásában (aszerint pl. hogy zománcai német vagy itáliai műhelyben készültek volna) a támadó vagy védekező, a behódoló vagy ellenálló magatartás próbájának. Mindez a „levegőben volt", a magyar értelmiség köreiben pattanásig feszült volt a légkör. Ebből érthetjük meg, hogy az 1938-ra tervezett Szent István Emlékkönyvnek a koronázási jelvények megírására felkért szerzői miért nem kaptak engedélyt a korona megvizsgálására, jóllehet a főszerkesztő maga Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás volt. Ez az oka annak, hogy az Emlékkönyv köteteiben csak olyan tanulmányok jelentek meg, amelyek — úgy ahogy — a régebbi fényképek felhasználásával készülhettek el. A koronáról például csak epigráfiai tanulmány jelent meg (Moravcsik Gyula munkája), de új vizsgálatot kívánó alapvető kutatásra nem kerülhetett sor. Tudvalevő, hogy ez időben az „érvényes", „hivatalos" megnyilatkozások (Varjú, Gerevich, Falke) a korona István-kori voltát, készültének, zománcainak pedig itáliai eredetét képviselték. A német-római hűbéri gondolattal a Hartvig-legenda szellemében a pápai adományozást szegezték szembe. Érthető volt tehát, hogy a kiéleződött helyzetben, a harmadik birodalom igényeivel szemben, a nagy-német történészek jelentős csoportjának törekvéseivel szemben3 az akkori magyar vezetés minden áron fenn akarta tartani a Hartvig-legenda tanítását. Ez volt igazi oka, hogy a vizsgálatra nem kaptunk engedélyt, sőt még később is emiatt nem végezhettünk alapos munkát. Ugyanis 1938-ban Szent István napján néhányan az Emlékkönyv felkért írói közül engedélyt kaptunk a koronázási jelvények tanulmányozására. Az Emlékkönyv akkor készen volt, úgy hogy vizsgálataink közlésére semmiképpen nem kerülhetett már benne sor. Két alkalommal reggel 7—9 közt dolgozhattunk. Az első alkalommal öten voltunk ott, a második alkalommal Gerevich Tibor néhány munkatársával ugyancsak jelen volt. Először Moravcsik Gyula, Bárány Istvánná, Tóth Zoltán, Koch Sándor és László Gyula volt jelen, Teleki Pál és Hóman Bálint vezetésével, a fényképeket pedig a Nemzeti Múzeum fényképésze, Lehotzky Károly készítette, ugyancsak ő készített plasztilin lenyomatokat a jogar oroszlánjairól (a Nemzeti Múzeumban). Sajnos azonban — a fentiek után ez várható is volt — a kutatást engedélyező okiratban olyan kitétel szerepelt, amely lehetetlenné tette a tanulmányozást, ha jól emlékszem így hangzott: „a Szent Koronát kézzel illetni nem szabad." Tehát szó sem lehetett arról, hogy kézbevegyük, a bélést kivegyük, kívülről-belülről tanulmányozzuk. Mindössze arra szorítkozhattunk, hogy a párnára erősített koronát, — majdnem szemmagasságban volt az asztalon — nagyítóval nézegethettük s kérésünkre a koronaőrök párnástól együtt arrébbarrébb forgatták. Közben az emelvény két oldalán merev tartásban a testőrség díszőrsége állott. Nekem könnyebb dolgom volt, mert a jogart minden formaság nélkül kezembe 1 Több dolgozatában, pl.: A magyar királyság megalakulása (Bpest. 1942). 2 Tóth Zoltán: A Hartvig-legenda kritikájához. A szentkorona eredetkérdése (Bpest. 1942). 3 Főként A. Brackmann: Kaiser Otto III. und die staatliche Umgestaltung Polens und Ungarns (Akad. Abh. Berlin, 1939).
