Századok – 1972
Történeti irodalom - Deér Josef: Die heilige Krone Ungarns (Ism. László Gyula) 459/II
461 TÖRTÉN"ETI IRODALOM adták s egy bársonyszéken tanulmányozhattam. Magammal vittem a székesfehérvári királysír ékszereit, hogy közvetlenül összehasonlíthassam. Mindez a legnagyobb csendben, szertartásos légkörben zajlott le (olyanfajta szertartásra emlékeztetett, mint amikor az Athosz hegyen, a Lavra kolostorban a Staurotheke-t szemlélhettem, amelyet ünnepi mise kíséretében mutattak meg nekem !). Ilyen körülmények között nem lehetett teljes bizonyossággal ellenőrizni Varjú Elemérnek azt a véleményét, hogy az István korona zománcai a pánt ívének megfelelően hajlanának, tehát eredetileg is koronának készültek volna, tekintve, hogy a pántok íve kissé torzult, sehogyan sem kaptunk egyértelmű nézeteket. (Már akkor sejtettük, hogy az engedély korlátozó szavai mögött a vizsgálat pontosságának megakadályozása rejlett, amiatt, hogy a tárgyilagos vizsgálat — akaratán kívül — esetleg a nagynémet törekvések malmára hajtja a vizet.) Szükségesnek tartottam ezeknek az emlékeknek rögzítését éppen a Századok hasábjain, egyrészt azért, mert ezek, túlmenően a koronához fűződő régószeti-művészettörténeti-történeti kérdéseken, köztörténetünkbe vágnak, másrészt meg azért, hogy felmentsem kortárs kutatóinkat, hogy nem tudtak tárgyilagos kutatómunkát végezni, s csak a „fogságba esett" koronán végezhettek minden szempontra kiterjedt kutatómunkát.4 De nem végezhetem ezt az emlékezést anélkül, hogy ne idézzem néhai Oroszlán Zoltán ny. egyetemi tanár kollégám tapasztalatát. Ő volt magyar részről az utolsó, aki még láthatta a koronát, amikor az elhurcolt javak ügyében kiküldött bizottság tagjaként Münchenben tárgyalt. Szíves engedélye alapján közölhetem néhány mondatban emlékeit. Ezek az emlékek a jelkép erejével elevenítik meg a magyar királyság összeomlását. Azt a koronát ugyanis, amelyet mi, magyar kutatók, „kézzel sem illethettünk", a megszálló hatalmak tisztjeinek gópírókisasszonyai — Oroszlán professzor szeme láttára — a fejükre illesztve próbálgatták, tükör előtt illegetve magukat, hogy jól áll-e hajukban. Szívetszorító jelenet volt. Ennyi személyes élmény után, meg azért is, mert — mint középkor-kutatónak — legszűkebb szakmámba vág, érthető, hogy nagy érdeklődéssel vettem kezembe Deór József könyvét. A legszigorúbb mértékkel mért szakmai biztonsággal levont következtetések, az ok-okozati kapcsolatok komplexitásának szinte bravúros felkutatása, a korona kérdésének teljesen új megfogalmazása és a reá adott válasz, vagy feltevés olyan érték, amely indokolttá teszi a könyv beható ismertetését. A szerző személyét nern kell bemutatnunk a Századok olvasóinak. A budapesti egyetem egykori professzora — hazánkat elhagyva — ma a berni egyetem ordináriusaként folytatja kutató és oktató tevékenységét. Egy pillanatra sem szűnt meg a magyar múlt iránti érdeklődése. 0 régebben elsősorban a szöveges történeti emlékek kutatója volt, az utóbbi évtizedekben a románkor művészetének kérdéseibe mélyedt el, s páratlan lehetőségeit kihasználva, nagy tapasztalatával e területen is újra meg újra magyar emlékek felé fordul. A koronáról írt könyvének más magyar vonatkozása is van: a hazájából régen eltávozott hetven éves Alföldi Andrásnak ajánlotta. A koronáról írt monumentális műnek először tartalmi ismertetését adom, állásfoglalás nélkül, hogy az is fogalmat alkothasson gazdag tartalmáról, aki nem olvasta, majd pedig kérdéseket teszek fel s lehetőségeket vetek fel, mintegy kiegészítve a könyvfelölelte hatalmas anyagot. * 4 A korona 1045 utáni legfontosabb külföldi irodalma: Th. von Bogyay: Die Stephanskrone. Atlantis 21 (1949): 114—119. 1. — P. J. Kelleher: The Holy Crown of Hungary. American Academy, Rome. 1951. — M. TJhlirz: Die Krone des hl. Stephans, des ersten Königs von Ungarn. Wien. 1951. — M. Bárány-Oberschall: Die Sankt-Stephans Krone und die Insignien des Königreiches Ungarn. Wien. 1961.
