Századok – 1972

Folyóiratszemle - Mohler; Armin: A történelmi ismeretterjesztésről Franciaországban és Angliában 256/I

272 KRÓNIKA szerint a summásmunkának csak újabb jellegét hozta a cukorrépa, a kukorica, burgonya és a takarmánynövények vetésterületének XIX. sz. végi növekedése. A szerző mellőzi a mezőgazdasági termelési technika fejlődését. Ez 1850—1890 között közel felére csökkentette a hagyományos nyári idénymunkálatok idejét, de a keresetet is. A kaszálás, aratás és cséplés mellett ezért kellett újabb munkakapcsolásokat beiktatni: —főleg a kapások művelését. Hamis romantikát tükröz az a felfogás, hogy a summások között szoros rokoni kapcsolatok, vagy a nagycsaládi összetartás ereje élt volna tovább, amit a szerző azonos családnevekre alapoz. Ugyanazon csapat azonos bandagazdával két évvel későbbi szerződésében már jóval kevesebb az azonos családnevű személy — mutatott rá az opponens, — tehát a bandarendszer alkalmi munkacsoportosulás. Kívánatos lett volna foglalkozni a szerződések gyakorlati érvényesülésével, valamint az elszállásolással és egészségüggyel is. Végül hiba az is, hogy a szerző az 1898. évi II. tc.-ről megemlékezik ugyan, de a sztrájkra vonatkozó 69. §-át nem említi, holott ez volt a „rabszolgatörvény" kulcspontja. Az opponens befejezésül hangsúlyozta, hogy a disszertáns fontos, komplikált feladatra vállalkozott; a téma nem lezárt, a szerző a kutatás szempontjából nehéz kérdéseket vetett fel, melyek kezdeményező jellegűek. Az értekezés új tudományos eredmény, s ennek alapján javasolta, hogy Sárközi Zoltánnak ítéljék meg a történettudományok kandidátusa fokozatot. Az opponensi vélemények elhangzása után Spira György kérdésére Sápi Vilmos közelebbről megvilágította a summásmunka bérezésével kapcsolatos álláspontját. Példákat hozott arra, hogy tisztán pénzbeli fizetéssel szemben a részben természetbeni bérezés (gabona, szalonna stb.) a munkások érdekeit is szolgálta. Hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy a mezőgazdasági dolgozók a szocializmus körülményei között is kapnak ill. kérnek részbeni természetbeni bérezést. Ezután M erei Gyula, a bírálóbizottság elnöke szólalt fel. Véleménye szerint a forrásanyag terjedelmes volta miatt a kutatás jelenlegi fokán nem lehet minden tekintetben végérvényes következtetéseket levonni. Pozitíven értékelte a kialakult vitát, amely során Sápi sok adatot hozott fel a disszertáció egyes megállapításaival szemben, illetve1 azok hasznos kiegészítésére. Egyedi esetek azonban — bármily figyelemreméltók — nem perdöntőek; csak további vizsgálódás vezethet megnyugtató eredményhez. Majd arra mutatott rá, hogy a disszertáció lényege a dualizmuskori summásviszonyok tárgyalása; az a helyes tehát, ha az opponensi vélemény is elsősorban ezt vizsgálja. Végül a pénzbér és a természetbeni járadék viszonyát érintve kifejtette, hogy ez utóbbi erős szerepe a magyarországi mezőgazdaság kapitalista fejlődésének elmaradottságát tükrözte. Sárközi Zoltán válaszában is hangsúlyozta, hogy olyan feladatra vállalkozott, ami eddig kevéssé érintett területe volt történetírásunknak; elmondotta, hogy a téma feldolgozása az eredetileg tervbe vett- 1848 és 1914 közötti — időkeretben nem volt megoldható. Egyrészt azért, mert a summás munkaszervezeti forma kialakulása mélyen belenyúlik a feudalizmus korába, másrészt az első világháború előtti évtizedek hézagos forrásanyaga kónyszerítette rá a háború utáni korszak sokban változott viszonyainak vázlatos vizsgálatára is. A téma jellegéből következett, hogy az értekezés nem törekedhetett a teljességre, ezért maradt el a Sápi Vilmos által számonkért országos felmérés. Részletesen foglalkozott az „időbér" és az „átalánybér" megkülönböztetésével, s kimutatta, hogy az első világháborút megelőző időben túlnyomó az időbérezés. A végelszámolást a munkák és a bérezés jellegéből következően ki sem lehetett kerülni. Más volt a helyzet az időbéres ós rövid ideig (1—2 hónapig) tartó munkák esetében. A „téli summások" — csapatuktól lemaradt egyes summások — kérdésében a szerző igazat adott Sápi Vilmosnak, megjegyezve azonban, hogy Sápi könyvében is