Századok – 1972

Folyóiratszemle - Mohler; Armin: A történelmi ismeretterjesztésről Franciaországban és Angliában 256/I

270 KRÓNIKA sztrájkjaikkal, a szocialista eszmékkel való megismerkedésükkel. Számukat az első világ háború előtti időkben ötvenezer főre teszi. A soknemzetiségű Magyarország summás és általában mezőgazdasági vándormunkás viszonyainak vizsgálata nemzetközi háttérrel történik: kelet-európai fejlődós sajátságai eredményezték, hogy más országokban is létrejött a summásokkal azonos, vagy rokon vonásokat mutató vándormunkások típusa. Az értekezés csak kitekintésszerűen foglalkozik az első világháború utáni Magyarország summás viszonyaival. Megállapítja, hogy ez a munka tömegessé vált, csökkent a summások bére, a gazdasági válság nyomán nagy számban vándoroltak el az iparba. A katasztrofális munkanélküliséggel hozza kapcsolatba a születések korlátozását is, s végül megállapítja, hogy a summás-rendszer csak 1945-ben tűnt el, amikor a nincstelen parasztok földet kaptak. Szabad György, a történettudományok doktora, opponensi véleményének bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a disszertáns elsőnek dolgozta fel módszeresen a summásság történetét. Kiemelkedő erénye az értekezésnek, hogy finom elemzéssel, jól érzékelteti az új munkaviszony dialektikáját: igényt a summás munkára egyfelől, rákényszerülést a summás munka, sőt életforma vállalására másfelől. Az értekezés körültekintően úgy határozza meg a summás munkaviszonyt, hogy egyidejűleg el is határolja a többi mezőgazdasági bér- és szakmány-munkaformától. Meggyőzően mutatja be, hogy a kapitalista termelési mód kibontakozásával párhuzamosan nő az igény vándormunkásokra, summásokra. Jól kapcsolódik ehhez a mezőgazdasági termelés struktúrájában bekövetkezett változás bemutatása. A disszertáns tekintettel van munkájában a kapitalizmuskori munkaerő-piacon a nyári munkatorlódás idején jelentkező relatív munkaerőhiányra és a mezőgazdasági nagyüzemeknek a viszonylag olcsó munkaerő biztosítását célzó törekvéseire. Az opponens e vonatkozásban néhány kiegészítést tett. Történetírásunk ismételten tárgyalta a birtokosok egykori panaszát arról, hogy a kapitalista korszak kezdetén milyen munkaerőhiány és milyen magas bérszínvonal alakult ki. Agrártörténetírásunk ezt túlzottnak ítélte, s kimutatta, hogy a munkaerőhiány időszakos volt és területi vonatkozásban is viszonylagos. A Dunántúl és az Alföld egyes körzeteire korlátozódott, főleg ott, ahol a korábban legelőként hasznosított, ill. árterületeket fogtak művelés alá, s ahol a mezőgazdasági művelés intenzívebbé tétele nagy ütemben folyt. E gyéren lakott területeken, főleg nyári időszakban, az országos átlagszintet meghaladó munkabérek alakultak ki. Ez tette vonzóvá e területeket a vándormunkások számára, s ezt próbálták kihasználni a birtokosok, hogy a helyileg magas munkabérszínvonalat az országos átlaghoz közelítsék. Továbbiakban még két mozzanatra hívta fel a szerző figyelmét. Egyrészt arra, hogy rövid kommentárt érdemelne az az 1874-ből származó tudósítás, mely szerint az éves cseléd olcsóbb volt az időszaki munkásnál; másrészt arra, hogy további kifejtést érdemelne Galgóczynak az az utalása, amely szerint Nagykőrösre már a múlt század 50-es éveiben jöttek felvidéki, jobbára szlovák vándormunkások, a helybeliek pedig Szolnok, Békés, Csongrád megyékben kerestek munkát. A szerző érdemei közé tartozik, hogy számos summás-szerződést kutatott fel, s egy részüket az értekezés függelékében közre is adta. Található ezekben néhány olyan mozzanat, amit az opponens, az értékes tanulmány továbbmunkálása során, a szerző figyelmébe ajánlott. Ilyen az előleg-, ill. a foglaló-adás kérdése ós a munkaidő meghatározása. Befejezésül Szabad György javasolta Sárközi Zoltán részére a történettudományok kandidátusa fokozat megítélését. Ezután Sápi Vilmos, a jogtudományok kandidátusa olvasta fel opponensi véleményét. Sajnálatosnak tartotta, hogy a disszertáns nem jelölte meg vizsgálódásának