Századok – 1972

Folyóiratszemle - Mohler; Armin: A történelmi ismeretterjesztésről Franciaországban és Angliában 256/I

KRÓNIKA A TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KESZTHELYI VÁNDORGYŰLÉSE A Magyar Történelmi Társulat, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 1971. június 24—26-án országos történész vándorgyűlést rendezett Keszthelyen a korszerű történelmi műveltség kérdéseiről. A tanácskozás első napján az elnökségben helyet foglaltElekesLajos egyetemi tanár, a Történelmi Társulat alelnöke, Sági Károly keszthelyi múzeumigazgató, Szarka József, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója és Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója, a Történelmi Társulat alelnöke. A vendéglátók nevében Sági Károly üdvözölte a vándorgyűlés résztvevőit, majd megnyitó beszédében Fase Henrik hangsúlyozta a vándorgyűlés napirendjén szereplő témák időszerűségét tudományos és politikai szempontból egyaránt; s hangot adott azon reményének, miszerint a tanácskozás mind az elvi tisztázódás, mind pedig a tudományterjesztés és az oktatás módszertana tekintetében hozzájárul a történelmi ismeretek és gondolkodás társadalom- és emberformáló, tudományos és morális szerepének jobb megértéséhez. A vándorgyűlés első témájáról Szabolcs Ottó kandidátus, az Országos Pedagógiai Intézet tanszókvezetője, a Történelmi Társulat titkára „Korszerű történelmi műveltség az iskolában" címmel tartott bevezető előadást. Az előadó először a korszerű műveltség fogalmát, összetevőit elemezte. Szólt a személyiség műveltségi jellegzetességeiről, s kifejtette, hogy az egyén általános műveltsége nem egyszerűen egy társadalom műveltségének, műveltségi színvonalának a középarányosa, hanem a társadalmat alkotó emberek műveltségének szükségszerű része, a társadalmi tudat lecsapódása az egyénben, a személyiség elválaszthatatlan kialakító és jellemző jegyeként. Ebből következik — fejtegette az előadó —, hogy érthetően minden társadalomnak fontos érdeke a társadalom jellege által megkívánt korszerű közműveltség kialakítása, illetve a társadalom tagjainak személyes érdeke a közműveltség megszerzése. Ezután Szabolcs Ottó a történelmi műveltség vizsgálatával, illetve annak néhány különös fontosságú problémájának felvázolásával foglalkozva megállapította: „a műveltség a tartalmában változó műveltségelemek olyan szerves együttélése az emberi tudatban, amely individuális összetevői dacára hatásai összességében a társadalmi embernek a kor által megkövetelt tudati összhatását adja." Az előadó hangsúlyozta, hogy a műveltségnek ez a felfogása nem elvont elméleti kérdés, hanem olyan alapvető elv, amely egyrészt a műveltségelemek tartalmi értelmezésére, másrészt a műveltség anyagának differenciáltságára vonatkozik. Vagyis az oktatásnak, műveltségnek nem a lexikális adathalmazt elraktározó személyiség az eszménye, hanem az olyan készségekkel rendelkező ember, aki képes az adatokat megszerezni, elrendezni, szelektálni. Tehát a művelődés eszménye a megfelelő készségek nyújtása; s ez a történelem vonatkozásában azt jelenti — mutatott rá az előadó—, hogy „nem a történelem eseményeinek tételes tudása, hanem a történelemszemlélet jelenti a korszerű történelmi műveltséget". Készségeket — a történelemszemléletet — megszerezni pedig csakis az ismereteken keresztül lehet. A történelem ismereteinek egy része a műveltség körébe esik, másik része pedig csak felhasználandó a készség megszerzési folyamatában. 17 Századok 1972/1