Századok – 1972

Folyóiratszemle - A nagytőke (big business) a német politikában 244/I

FOLYÓIRATSZEMLE 245 Bleichröder számára a kapcsolat nemcsak pénzügyileg volt rendkívül kifizetődő, de tekintélyt, nemesi címet és befolyást is nyert általa, bár irigyei száma is nőtt. Leszármazottai sem vagyonát, sem befolyását nem tudták megőrizni és hiába fordultak Adolf Eichmannhoz a deportálás alóli mentesítésért. Gerald D. Feldman : A német nagytőke társadalmi és gazdasági politikája, 1918—1929 A nagytőke azért tudott olyan könnyen fennmaradni a köztársaság első időszakában, mert habozás nélkül cserben hagyta korábbi patrónusát, a régi bürokratikus rezsimet és szövetségre lépett a szociáldemokrata vezetőkkel. Tagadhatatlanul jelentős különbségek voltak az egyes nagytőkéseknek a különböző kérdésekben elfoglalt álláspontja között, mégis megállapítható a nagyipar kollektív magatartása. Létrehozták szervezetüket, a Reichsverbandot és a szakszervezeti vezetőséggel való együttműködés testületét, az Arbeitsgemeinschaftot, mindkettőből kirekesztve a közép- és kistőkét. Vezetőjük Stinnes volt, aki a vertikális koncentráció, a szakszervezetekkel való együttműködés és a német gazdaság világpozíciói visszaszerzésének volt a híve. Alaposan kihasználta az inflációban rejlő lehetőségeket, az infláció következményeit viszont sikerült a Ruhr-vidék megszállásával hozni összefüggésbe, egyidejűleg pedig felszámolták a 18-as forradalom számos szociális vívmányát. A következő évek mégsem hozták meg a várt prosperitást, a nagytőke egy része erősen nehezményezte a kormány tékozlónak tekintett szociálpolitikáját. Reusch vezetésével kollektív lépéseket tett annak felszámolására, így már a nagy válság beköszöntése előtt nyílt konfliktus állott fönn a nehézipar és a weimari szociális rendszer között. Kétségtelen, hogy a tárgyalt időszak nehéz volt a német ipar számára. Először jelentkeztek a szerkezeti problémák (pl. a szénbányászatban), nem volt elegendő idő a racionalizálás eredményeinek beórésére, de a weimari kormányzati rendszer meghagyta a nagytőke cselekvési szabadságát és növelni engedte politikai befolyását. A politikai vezetők mindezt az absztrakt Wirtschaft vélt érdekében engedték, vagyis túlbecsülték a gazdaságot a politika rovására. Henry Ashby Turner, Jr. : A nagytőke és Hitler felemelkedése A nagy tőkés társaságok és családok iratainak ismeretében érdemes a kérdést újból megvizsgálni. Vitathatatlan, hogy a német nagytőke nem lelkesedett a weimari köztársaságért, annak jóléti intézkedéseiért ós a szociáldemokraták befolyásáért, de nem voltak tántoríthatlan monarchisták sem. Képviselőik nagy számban csatlakoztak a különböző polgári pártokhoz, igyekeztek bejutni a parlamentbe, de nagyobb politikai befolyásra nem tettek szert. Ezt bizonyítja többek között az egységes polgári párt létrehozására tett kísérletük kudarca is. A nagy depresszió idején a nagytőke körében általános volt a demokratikus parlamenti rendszerrel szembeni kiábrándultság, de Hitlert csak kevesen támogatták. A korábbi irodalomban közkeletű volt Hitler felemelkedését a nagytőke támogatásának betudni, de ez a felfogás megbízhatatlan források alapján (pl. a Thyssen nevében megírt „Én fizettem Hitlert") vert gyökeret. Hugenberg maga is a feltételezettnél jóval kevesebb pénzt kapott a személyét túlságosan nem kedvelő nagytőkétől, az ő révén pedig egyedül 1929-ben, a Young-tervvel szembeni kampány kapcsán jutottak összegek Hitlernek. Hugenberg a köztársaság utolsó éveiben már a nagytőkével szembenálló agrárérdekeket képviselte.