Századok – 1972
Történeti irodalom - Strutt; Robert John: Life of John William Strutt (Ism. Frank Tibor) 215/I
174 TÖRTÉNETI IRODALOM 216 édesapja, most örökli hivatalosan a Lord Rayleigh nevet, és Cambridge-ből visszaköltözik Terlingbe, ahol laboratóriumot rendez be. A költséges kutatások anyagi fedezetét ekkor még jól jövedelmező, kiterjedt birtokai biztosítják. 1873-ban már a Royal Society tagja, tudományos rangja egyre növekszik. Ekkoriban dolgozik hangtani munkájának előkészítésén. Az akusztika tudományát döntően befolyásoló, klasszikus mű 1877-ben jelenik meg; jelentőségét Helmholtz méltatja a Nature-ben. A 70-es évtized a súrlódásra és a spektroszkóp felbontó képességére vonatkozó kutatásainak a korszaka is egyben. S hogy nem csupán tudományos kérdések kötik le érdeklődését, azt Cambridge és Oxford egyetemeinek problémáival foglalkozó bizottságok munkálataiban való részvétele igazolja. 1879-ben meghal Clerk Maxwell, és így újra megürül a Cambridge-i katedra. Rayleigh elfogadja kinevezését a Cavendish Laboratory élére. Robert Strutt rendkívül érzékletesen mutatja be az egyetemi képzés és az érdemi kutatómunka — elsősorban anyagi természetű — gátjait, és az ebből következő, szinte hihetetlenül nehéz viszonyokat. A felszerelést már korábban is részben a világhírű Maxwell maga biztosította, és Rayleigh is az ő nyomdokaiba lép: az egyetem kancellárjával együtt alapítványt adományoz az intézetnek a felszerelés színvonalának emelésére, és erre fordítja a diákok tandíjait is. Egyetlen asszisztensén kívül csupán két demonstrátor segíti a kísérleti munkában. Ebben az időben 16 hallgatója van az intézetnek, ahol Rayleigh egyebek mellett a galvánelektromosságról, az elektromágnességről, az elektrosztatikáról, a mágnesességről és a villamos mérésekről tart előadásokat. A 80-as évek elején fő kutatási problémája az elektromos mértékegységek újrameghatározása volt. Az ohm, az amper és a volt pontos értéke ebben az időszakban állandóan nemzetközi értekezletek vitatémája volt, ós csak 1891-ben fogadja el egy konferencia a Rayleigh által kiszámított értékeket, hogy azután 1893-ban, Chicagóban végleg szentesítsék a nemzetközi ohm, amper és volt értékeket. Méltó módon, kiemelten foglalkozik a könyv Rayleigh legnevezetesebb tudományos teljesítményének, az argon felfedezésének ismertetésével. A gázok fajsúlyának mérése során Rayleigh foglalkozott a nitrogénnel is, ós két különböző módszerrel végzett mérés eredményei közötti eltérés vezette el - a munka második szakaszában Ramsay kémikus professzorral párhuzamosan — az argon elkülönítéséig. A világszerte tudományos szenzációt keltő bejelentés 1894-ben, Oxfordban hangzott el, a British Association ülésén. A két tudós kiemelkedő tudományos eredményének nemzetközi elismerése sem késett sokáig: 1904-ben mindketten Nobel-díjat kaptak. 1887-től 1905-ig újra professzori katedrán találjuk Rayleight: ezúttal a Royal Institution természetfilozófia-tanára. Előadásainak témaköre hihetetlenül változatos: a kísérleti optika, a fénytan, a hangtan, az elektromosság és a mágnesesség problémáiról egyaránt tart magas színvonalú kurzusokat, melyeken sok kísérletet is bemutat. Élete utolsó évtizedeit más vonatkozásban is rendkívüli aktivitás, fáradhatatlan munkakedv jellemzi. Salisbury kérésére elvállalja Essex grófság kormányzói tisztét, amit 1892-től 1901-ig lát el. A 90-es években nekilát a National Physical Laboratory megszervezésének, amelyet többek között a nemzetközi politikai helyzetre való figyelemmel hoznak létre, és melynek élete utolsó két évtizedében helyettes elnöke marad. 1900-ban a Hadügyminisztérium robbanóanyagokkal foglalkozó bizottságának lesz az elnöke. Közben megszakítás nélkül folytatja kísérleti munkásságát, többek között a hang irányának meghatározásával, ós az ég kék színével kapcsolatos problémákat vizsgálva. Sajtó alá rendezi elszórtan megjelent tanulmányainak gyűjteményes kiadását is: 1899 és 1903 között négy kötet jelenik meg, 1912-ben egy ötödik, és halála után a biográfia szerzője posztumusz 6. kötetté rendezi az utolsó évek anyagát. Összesen 466 tanulmányt írt, és ebben nincs benne a hang elméletéről írott két kötetes monográfia.
