Századok – 1972
Közlemények - Zachár József: A Verfassungspartei külpolitikája a Neue Freie Presse tükrében az 1870-es években 126/I
138 ZACHAB. JÓZSEF nak: „Sajnáljuk, hogy külügyminisztériumunk szükségesnek látta, hogy reformjavaslatokat fogalmazzon egy idegen állam számára, de ha már így van, teljesen korrektnek tartjuk, hogy Andrássy gróf nem elégedett meg a berlini és pétervári kormány jóváhagyásával, hanem tákolmányát a párizsi szerződés többi aláírójának is tudomására hozta. Okos dolog Angliának, Franciaországnak és Olaszországnak kaput nyitni, és ennek a fontos kérdésnek a diplomáciai tárgyalásába őket bevonni, ügyes dolog, ezen a módon megmutatni, hogy Ausztria keleten nem követ különcélokat, és semmire sem törekszik, amire a többi hatalmak ne törekedhetnének."53 A három császár szövetsége külügyminisztereinek 1876 májusában megtartott konferenciája, amely a berlini memorandumot eredményezte, szintén ellenérzést vált ki az osztrák liberálisokban: „Ha, mondjuk, egy nagyhatalmi felügyeleti tanácsot terveznének, amelyet a reformok megvalósítása feletti ellenőrzéssel ruháznának fel, annak is aligha állna a porta ellen. Mindenesetre a felkelt országrészek pacifikálását saját erőből megvalósítani, — ez Törökország joga, amelytől nem engedheti és nem fogja magát megfosztatni anélkül, hogy felségjogait ne áldozná fel. Reformokról és azok megvalósításáról csak akkor lehet szó, minden értelmes ítélet szerint, ha a nyugalom ós béke újra visszatér."5 4 A berlini memorandum reformkövetelése ós a nemzetközi ellenőrzés kilátásba helyezése valóban nem járul hozzá a válság megoldásához. A hercegovinai felkelés már korábban átcsapott Boszniára is, most megmozgatja az egész Nyugat-Balkánt, sőt kelet-balkáni területeken is felkelés tör ki. Bulgáriában a török csapatok a rendelkezésre álló nagy erők segítségével felszámolják a felkelést, miközben az egész felkelt terület lakosságát a szó szoros értelmében kiirtják.5 5 A független balkáni államok ekkor úgy érzik, eljött az ideje a beavatkozásnak, s a szerb és montenegrói haderő megkezdi a hadműveletet Törökország ellen. A Verfassungspartei lapja két következtetést von le a válság kiszélesedéséből. Úgy látják, a keleti kérdés békés megoldásának a lehetősége a múlté: „Ki akarna továbbra is kételkedni a bekövetkezett pillanat komolyságában. Hogy az Oroszországgal párhuzamos politika kísérlete nem sikerült, azt ma már jogosult hangok is bevallják, és a szerb fejedelem hadüzenete, amely Boszniát és Hercegovinát a jövő Nagy-Szerbiája számára igényli, azoknak az utolsó illúzióit látszik összetörni, akik a keleti kérdés békés, Oroszországgal karöltött megoldását lehetségesnek tartották."56 Ugyanakkor ismét kiállnak Törökország mellett; ez a kiállás pedig az osztrák hatalmi politika egyértelmű megnyilvánulása: „Életkérdés Ausztria számára, hogy Törökország az éppen kitört háborúban győztes maradjon. Mert ha vereséget szenvedne, úgy Ausztria állandóan fenyegetve lenne dél felől."5 7 A keleti kérdés jellegének megváltozása következtében valóban lehetetlen a status quo politikájának fenntartása a megváltozott körülmények között. A két legérdekeltebb nagyhatalomnak — Ausztria-Magyarországnak és Oroszországnak — a háború lehetséges lefolyását és kimenetelét mérlegelés tárgyává kell tennie. Így jön létre a két külügyminiszter 1876 júliusi reichstadti találkozója, ahol Andrássy minden eshetőséget figyelembevevő megállapodást kényszerül kötni.58 Habár ezeknek a teljes szövegét nem hozzák nyilvánosságra, maga a megyegyezés ténye letargiát vált ki az osztrák 53 NFP, 1876. jan. 8. 54 NFP, 1876. máj. 6. 55 Diószegi I.: Klasszikus diplomácia — modern hatalmi politika (Bpest. 1967) 264. 1. 56 NFP, 1876. júl. 2. 57 NFP, 1876. júl. 4. 58 Wertheimer E.: Gróf Andrássy Gyula élete és kora (Bpest. 1910) 2. köt. 323. 1.
