Századok – 1972

Folyóiratszemle - Rajkov; A. V.: Az indiai nemzeti forradalmárok és a marxizmus (1920–1930-as évek) 1458/VI

1458 FOLYOIRATSZEMLE ukáz ezeknek a célkitűzéseknek a részleges megvalósulását jelentette, amikor növelte a kormányzósági rendi gyűlés befolyását a nemesi cím adományozása, számontartása tekintetében. Az általános politikai pozíciók őrzése mellett a nemesség rendi szervezetei egyéb területeken is aktivizálták magukat. Nem nagy eredménnyel ugyan, de megkísérelték, hogy a rendi intézmények anyagi eszközeit a nemesek gazdasági helyzetének javítására használják fel. (Hitelintézetek, segélypénztárak stb.) Eredményesebb volt aktivitásuk a nemesi ifjak iskoláztatásának érdekében. Az orosz államapparátus modernizálására irányuló szükséges, bár nem elég következetes lépések egyre több képzett embert igényeltek. A nemesi ifjak számára fenntartott iskolák, intézetek nem tudták kielégíteni a szükségleteket, s így a század végére — a hivatalnok-nemesek számának növekedése ellenére — arányuk jelentős csökkenése figyelhető meg, ami a politikai befolyás gyengülését vonhatta maga után. A fentebb említett 1897-es tanácskozás ezzel a kérdéssel is foglalkozott és úgy foglalt állást, hogy növelni kell a nemesi ifjak arányát minden oktatási intézményben. Felhívta a helyi rendi szervezeteket, intézményeket, ösztöndíjak alapításával is segítsék elő a célkitűzés megvalósítását. Az orosz nemesség országos szintű politikai befolyása csak közvetve érvényesült. Közvetlenebbül nyilvánult meg ez a befolyás a helyi közigazgatás szintjén. A rendi gyűléseken választott elöljáróik kormányzósági szinten az államhatalmat megszemélyesítő kormányzó után a második embernek számítottak, a kormányzósági zemsztvók élén álltak. Kerületi szinten, de a paraszti (járási) közigazgatásban is többnyire a legnagyobb befolyással birtak, annak ellenére, hogy formailag nem voltak végrehajtó hatalommal felruházva. Az alsó szinteken ténylegesen állami hivatalnoknak tekinthetők, bár fizetést nem kaptak. Helyzetük különlegessége elsősorban abból adódott, hogy választották őket, de nem a választók, hanem a központi hatalom felé tartoztak felelősséggel. Ez a körülmény fontos adalék az orosz abszolutizmus és a nemesi rend összefonódásához, és azt mutatja, hogy a nemesség kiváltságokat élvezett az államhatalomban és a cárizmus érdekeit képviselte helyi szinten, főleg a többi társadalmi osztály felé. ( Isztorija SzSzSzR, 1971. 5. szám, 56—81. I.) M. A. V. Rajkov: Az indiai nemzeti forradalmárok és a marxizmus (1920-1930-as évek) A „nemzeti forradalmárok" az indiai nemzeti felszabadító mozgalom legradikálisabb ágát jelentették. Már 1925, az Indiai Kommunista Párt megalakulása előtt a teljes függetlenség elérését tűzték ki célul, akár fegyveres harc árán is. Jellemzőjük azonban, hogy az indiai társadalom osztályellentéteit figyelmen kívül hagyták és a munkásosztály érdekeit összemosták az ún. össznemzeti érdekekkel. Földalatti szervezeteik labilis társadalmi helyzetű elemeket — értelmiségiek, egyetemi hallgatók, városi kisegzisztenciák — tömörítettek, amelyeket hátrányosan érintett a gyarmati adminisztráció politikája, és amelyek éppen ezért élesen szembenálltak a gyarmatosítás minden árnyalatával, minden maradványával. Társadalmi és politikai helyzetük következtében kispolgári ideológiai elemeket, sovinizmusba hajló nacionalizmust hordoztak magukkal tehertételként. Ennek ellenére haladó többségük az 1920-as évek folyamán, ha nem is